Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szociális start-up

A 12 és 23 év közötti fiatalokat segíti a képességeik és álmaik szerinti pályához a szombaton avatott Youth and Future szociális start-up vállalkozás, amely Sepsiszentgyörgyön, a Kossuth Lajos utca 10. szám alatt nyitott irodát.

Az irodaavatón számos ifjúsági szervezet képviseltette magát, elsősorban a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), Oltean Csongor államtitkár által az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a megyei tanács részéről pedig Jakab Barna alelnök vett részt a megnyitón.

Hirdetés
Hirdetés

Lakatos László, az új vállalkozás ügyvezetője az Aktív Polgárságért Erőforrás Központ, a Szociális Innovációért Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács által meghirdetett, start-up vállalkozások létrehozását elősegítő pályázaton nyert 100 ezer eurós tőkét három más helyi pályázó mellett. Vállalása szerint a jövőképüket illetően még bizonytalan, vagy már határozott elképzeléssel, de még kevés vonatkozó információval rendelkező fiataloknak segít a pályaválasztásban, tájékozódásban, ha szükséges, szüleikkel is egyeztetve. Szociális jellegűvé azáltal válik, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak ingyen nyújtja ezt a szolgáltatást, vállalt kötelezettsége szerint a profitja 90%-át is vissza kell forgatnia tevékenysége fenntartására. Jelen esetben az iroda roma gyerekek napi meleg étkeztetésére fogja fordítani a pénzt. Az irodának öt alkalmazottja lesz, (kettő közülük társadalmilag vagy pénzügyileg hátrányos helyzetű) az ügyvezetőn kívül egy közgazdász és egy pszichológus, az adminisztrációt is ketten végzik majd, miután egy képzésen maguk is megtapasztalják, mit jelent mentoráltnak lenni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük