Nyílt nap a Mikóban
Március 4. és 22. között zajlik az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza, ezt megelőzően az oktatási intézmények nyílt napokat tartanak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Március 4. és 22. között zajlik az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza, ezt megelőzően az oktatási intézmények nyílt napokat tartanak.
A VII. Kiskurutty Játéktanoda múlt szombati, megyei fordulóján újra összehívták a körzetiről továbbjutó csapatokat egy közös délelőttre: a különböző óvodákból érkezett gyerekek együtt játszottak és ügyeskedtek.
A hétvégén tartották a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszát. A megmérettetésen 90 gimnazista és 74 középiskolás vett részt, közülük hárman kapták meg dolgozatukra a maximális pontszámot.
Az orbaiteleki Horváth Károly általános iskolában diákok és óvodások, tanítók és óvónők lelkesen készülődtek a nagy napra, és annak rendje és módja szerint minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elűzzék a telet.
Iskolai és óvodai hírek, pályázati kiírások, versenyek
Negyvenegy hetedik és nyolcadik osztályos diák vett részt a 27. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulóján, melyet február 16-án szerveztek meg a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban.
Háromszéki tanintézmények, közkönyvtárak is csatlakoztak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett 11. nemzetközi felolvasó-maratonhoz.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Az oktatási tárca közzé tette az előkészítő osztályba való beiratkozás menetét. A beiratkozás első szakasza március 4–22. között zajlik.
Iskolai-óvodai hírek pár mondatban.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneszakos diákjai és kísérő tanáraik a budapesti Bornemissza Péter Gimnáziumba látogattak el a Határtalanul-program keretén belül az elmúlt héten.
Háromnapos szakmai továbbképzésnek adott helyet a hét végén a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola.
A hétvégén matematika- és földrajzversenyen mérhetik össze tudásukat a háromszéki diákok.
Nagy mennyiségű papír- és kartonhulladékot gyűjtöttek a Kovászna megyei tanintézmények diákjai azon a versenyen, amelyet a Tega Rt. hirdetett meg.
Manapság egyre többször hangzik el, hogy a mai gyerekek nem olvasnak, még a házi olvasmányokat sem veszik kézbe.
A megyeszékhelyi Cimborák Bábszínház február 16-án A Tündérek tenyerén című előadásra várja a legkisebbeket, a 9 hónapos és 3 év közötti gyerekeket és szüleiket.
Hull a hó és hózik, mindenki fázik, de sebaj, lesz még tavasz, lesz még nyár, fő a pozitív hozzáállás. Sikeres akarok lenni az idén, hiszen sokan megjósolták már nekem, hogy 2019 az én évem lesz.
Nem meglepő, hogy a legtöbb kislány óvó néni szeretne lenni, aztán az idő múlásával egyesek más hivatást választanak, mások maradnak az eredeti elképzelés mellett.
A megyeszékhelyen immár évek óta megtartják a farsangi felvonulást, a téltemetést. A kezdeményező Guzsalyas Alapítvány néhány éve helyi néptáncoktatókkal együttműködve szervezi a népszerű eseményt, idén március 5-én.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Hatvanan képviselik megyénket a magyar gimnáziumi és középiskolai diákok számára szervezett matematika verseny országos fordulójában.
Szülőként, pedagógusként sokszor nehéz eldönteni, hogy a gyermekkori szorongás mikortól probléma.
Kicsik és nagyok színes, hangulatos, illatos, táncos, mókás, játékos, nevettető, vidám jelzőkkel illették azokat a pillanatokat, amiket az elmúlt napokban közösen éltek meg a Helen Doron Angol Nyelviskolában.
Nyílt napot tartottak szerdán a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthonban.
Tomos Gabriella a megyeszékhelyi Gulliver Napközi Otthon igazgatója, két felnőtt fiú édesanyja és a másfél éves Kata nagymamája. A pedagógussal pályája alakulásáról, a hivatástudatról, a gyereknevelésről beszélgettünk.
A farsang a vigadozás, a jókedv időszaka. Az ezzel járó mókából a háromszéki óvodások, iskolások sem maradnak ki.
Egy héttel meghosszabbították a Háromszék nem alkuszik rendezvénysorozat részeként meghirdetett rajzpályázat leadási határidejét, így február 17-ig lehet elküldeni a munkákat a Bod Péter Megyei Könyvtár postacímére.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is meghirdeti utaztatási programját Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A felhívásra február 18-ig lehet jelentkezni.
A napokban hozták nyilvánosságra a magyar gimnáziumos és középiskolás diákok számára szervezett matematika verseny és a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom tantárgyverseny 5-8. osztályos tanulók számára szervezett körzeti forduló eredményeit.
Rövid hírek, egy-egy mondatban
A román oktatási rendszer ezer sebből vérzik.
A 9–12. osztályosok Bolyai Matematika Csapatversenyét idén hat körzetben szervezték meg.
Tizenharmadszorra szervezte meg Nagyváradon a Hivatások nyomában országos hittanversenyt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Egyházmegye.
Bereczki Kinga a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke, a megyeszékhelyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ igazgatója, családanya és nagymama.
Kovászna Megye Tanácsa és a Bod Péter Megyei Könyvtár Háromszék nem alkuszik címmel rajzpályázatot hirdet 4 és 14 év közötti gyerekeknek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Az új évben is több versenyen, olimpián tehetik próbára tudásukat a háromszéki diákok. Ma tartják a középiskolások Bolyai Matematika Csapatversenyének megyei szakaszát.
Megjelent a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola IV. A osztályának karácsonyi dalokat tartalmazó lemeze.
A háromhetes téli szünidő után hétfőn újra elkezdődik a tanítás.
A sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület 1999-ben szervezte meg az első madárkarácsonyt.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Sok tehetséges gyermekünk van, akik még többet és még jobbat is ki tudnak magukból hozni, ha képességeiket célirányosan fejlesztik.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Máthé Kriszta író, újságíró és magyartanár, tizenegy évet tanított Csángóföldön, frumószai élményeit gyűjtötte egybe az tavaly megjelent Apró eszponka című könyvébe. Jelenleg Kézdiszárazpatakon él férjével és két gyerekével: a nyolc éves Lucával és a két éves Zsomborral. Az édesanyával a gyereknevelésről, a frumószai évekről beszélgettünk.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Bizonyára Önöknek is van olyan tárgyuk, játékuk, ami generációkon át végigkísérték a családot és a nagyszülőtől az unokáig mindenki használatba vette azt. Ilyen az a piros játékautó, ami a Dancs-család birtokában van és a nagypapától az unokáig mindenki „vezette” már. Az alábbi kedves történetet Dancs Árpád osztotta meg a Cseperedő olvasóival.
A hagyományos karácsonyi ünnepséggel zárta az elmúlt évet a Berde Mózsa Kör. A karácsonyi szünet után, január harmadik hetén újra megkezdődnek az iskola utáni kreativitást fejlesztő, nevelő jellegű foglalkozások a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Sepsiszentgyörgy mellett Kökösben, Középajtán és Nagyajtán szerveznek ingyenes tevékenységeket a 7-14 éves diákok számára.
Kétszáznegyvenegy elemista és gimnazista kapcsolódott be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár által szervezett Várakozz könyvekkel, varázsolj betűkkel! nevet viselő, adventi olvasásnépszerűsítő programba.
Idén is díjazta a tanügyminiszter azokat a diákokat, akik a 2017–2018-as tanévben nemzetközi tantárgyversenyeken első, második, harmadik helyen végzetek vagy dicséretben részesültek.
A Székely Mikó Kollégium diákjai a téli vakáció utolsó tanítási napján ökumenikus istentiszteleten vettek részt, melynek keretében átadták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kézdiszentléleki nappali központja számra összeállított ajándékcsomagokat.