Felhívás!

Óvodanyitogató

Óvodanyitogató Cseperedő

 

Nyílt napot tartottak szerdán a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthonban. Az ősszel kiscsoportba induló gyerekeknek és szüleiknek lehetőségük adódott megismerkedni a pedagógusokkal, megtekinthették a csoporttermeket, betekintést nyerhettek az óvoda életébe.

A mosolygós óvónők pogácsával és teával várták a kicsiket, a felnőttek egy, az intézményt bemutató prospektust is kaptak. Mintegy 35–40 apróságot hoztak el szüleik az óvodába ismerkedésre, közös játékra. A megyeszékhelyi napközi otthonban ősztől két magyar (egy hagyományos és egy vallásos opciójú) és egy román tannyelvű kiscsoport indítását tervezik, ugyanakkor jelentkezőket várnak a step by step vegyes csoportba is.

– Az óvodában a gyerek van a középpontban, minden érte, az ő szellemi és testi fejlődéséért történik. Fontosnak tartjuk a környezettudatos életmódra való nevelést, a néphagyományok ápolását, valamint az érzelmi biztonságot, ezért harmonikus, kellemes környezet kialakítására törekszünk. A vallásos opciójú csoportunkban a keresztény értékek kerülnek előtérbe – mondta Nagy Erzsébet óvodavezető.

A Csipike Napközi Otthonban jelenleg 10 csoportba 245 gyerek jár, ebből 70-en kiscsoportosok, közülük 50-et a magyar, 20-an pedig a román tagozatra írattak be a szüleik. Az ősztől induló kiscsoportokba összesen 75 gyerek jelentkezését várják. A gyermekek gondozásával, oktatásával és nevelésével 20 képzett óvónő foglalkozik, munkájukat 10 dajka, 2 asszisztensnő és két konyhai alkalmazott segíti.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.