A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Tehetség és szorgalom

Sok tehetséges gyermekünk van, akik még többet és még jobbat is ki tudnak magukból hozni, ha képességeiket célirányosan fejlesztik – rájuk, de nemcsak rájuk alapozva alapította a tanfelügyelőség a szentgyörgyi polgármesteri hivatallal együttműködve a Kovászna Megyei Tehetséggondozó Központot, amely most ért a célegyenesbe. A hírt bekonferáló keddi sajtótájékoztatón Kiss Imre bemutatta a megyei, országos és nemzetközi versenyeken díjazottak statisztikáját is.

Harmincegy tárgyból szervezett megyei versenyen összesen 2403 diák vett részt, a legjobbak 164 első, 145 második, 134 harmadik helyezést értek el, illetve 362-en dicséretet. Akik ezekről továbbjutottak a tantárgyolimpiák országos szakaszaira, elhoztak 9 első, 11 második, 12 harmadik díjat, 24 dicséretet és 18 különdíjat.

Nemzetközi versenyen, a magyar tannyelvű iskolák diákjainak szervezett Kárpát-medencei matematika megmérettetésen 4 második, 1 harmadik díjat érdemeltek ki a háromszékiek, a magyar nyelvi és irodalmi versenyen pedig 2 első, 1 második díjat.

Nemcsak tantárgyolimpiákon mutathatja meg valaki tehetségét, illetve kitartását – hiszen Edison óta tudjuk, hogy a zseni 1% tehetség és 99% szorgalom – hanem számos más alkalommal is, pontosabban 46 megyei versenyen, ahol végül is 617 dobogós hely és dicséret született. Országos versenyeken pedig 25 tanuló 101 érdemoklevelet, azaz 1–5. helyezést szerzett. És 2018 nem is a legjobb év ebből a szempontból, hiszen a tavaly megszerzett 13 első helyet felülmúlja a 2014-ben jegyzett 32. (Ugyanakkor igaz az is, hogy a gyermeklétszám is csökken évről évre.)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.