Hatékony módszer a gyerek figyelmének felkeltésére
Összekötni a mozgást egyéb tantárgyakkal – ez a lényege annak az oktatási és testnevelési módszernek, amelyen évek óta dolgozik a kézdivásárhelyi pedagógus házaspár. Konkrét gyakorlato...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Összekötni a mozgást egyéb tantárgyakkal – ez a lényege annak az oktatási és testnevelési módszernek, amelyen évek óta dolgozik a kézdivásárhelyi pedagógus házaspár. Konkrét gyakorlato...
Idén rekordszámú, 592 pályázat – 22%-kal több, mint tavaly – érkezett Kovászna Megye Tanácsához a civil szervezetektől és egyházaktól. A nyertesek listáját a csütörtöki tanácsülésen sz...
Kovászna Megye Tanácsa meghirdette a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatát.: nyolc kategóriában lehet pályázni.
Fussunk neki az új évnek jelmondattal idén is megszervezték az egyelőre korántsem hagyományosnak mondható, de remélhetőleg időleg azzá váló közösségi futást Csernátonban. A mozgást, sp...
Novák Eduárd sportminiszter kedden kijelentette, hogy a székely himnusz eléneklése a különböző sporteseményeken a magyar közösség hagyományai közé tartozik, és az alkotmány biztosítja ...
Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az embere...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A romániai általános sportmozgalom, de főleg az élsport szempontjából kiábrándító volt a két legutóbbi nyári olimpiai szereplés: 2016-ban 1 aranyérem, 1 ezüst-, 2 bronz-, 2021-ben 1 ar...
Az európaiak 38 százaléka hetente legalább egyszer sportol, 17 százalékuk ennél ritkábban, 45 százalékuk pedig soha nem végez rendszeres testmozgást - derült ki az Európai Bizottság ál...
Kovászna Megye Tanácsa a sporttörvény alapján biztosíthat támogatást a többek között a kosárlabda-, jégkorong-, valamint az OSK utánpótlás-nevelés programjaiban résztvevő csapatok bajn...
Még egy kevés testedzés, mint az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint.
Valeriu Iftime, a romániai labdarúgó 1. Liga felsőházi helyeinek egyikére komoly eséllyel pályázó FC Botoșani klubtulajdonosa kijelentette, szükség esetén felkínálnák a botosányi stadi...
Mindig partnernek tekintette, és véleménye szerint sokat tanulhatnak Magyarországtól - többek között erről beszélt Novák Károly Eduárd romániai sport- és ifjúsági miniszter budapesti l...
Sajtóértesülések szerint a romániai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16 csapatának játékoskereteiből legfeljebb 55–60 százalék lehet a Covid19 szembeni védőoltással, illetve egészségvéd...
Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter szerint a román sport a nemzetközi mezőny peremére került, de egy jól kigondolt stratégiával visszakerülhet a húsz-harminc évvel ezelőtti szintre.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) több mint hatezer doppingtesztet végzett el a tokiói ötkarikás játékok alatt. Mindössze ha...
Azok az emberek, akik kihívásként tekintettek a világjárvány miatti lezárásokra, és fokozták fizikai aktivitásukat, mentálisan jobb állapotban voltak a járvány lecsengésekor, mint azok...
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a fegyelmi szabályok szigorítására szólította fel a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF) annak érdekében, hogy visszaszorítsák a romániai stadi...
Romániában is bevezetik magyar minta alapján a TAO támogatási rendszert - jelentette be kedden Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter.
Románia az utolsó helyen van Európában a sporttevékenység tekintetében - írja a Kezdeményezés a versenyképességért nevű civil közösség (Iniţiativa pentru Competitivitate - INACO) szerd...
Az egészségügyi minisztérium fontolgatja egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését - közölte hétfőn Vlad Voiculescu.
A jelenlegi sportoktatási rendszer hiányos, és az elkövetkező időszakban nagy változások lesznek - jelentette ki vasárnap a Maros megyei Marosszentgyörgyön Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter.
A Burson Cohn & Wolfe Sports (BCW Sports) ügynökség összeállította a világ legsportosabb nagyvárosainak 50-es listáját. A zömmel fővárosokat tartalmazó listán nincs ott Bukarest, vagy ...
A mi célunk az, hogy 2032-ben Románia a legjobb 15 ország között szerepeljen a sporteredményeket tekintve - jelentette ki kedden Novák Eduárd.
2020 nem az az év lesz, amire jó szívvel gondolunk vissza. Sem sportolóként, sem szurkolóként, sem sportújságíróként. Hagyományos év végi számvetésünkre is rányomta bélyegét a koronavírus-járvány.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint havonta 150 lejes értékjegyben részesülnek a versenysportoló gyerekek.
Ionut Stroe, Románia ifjúsági- és sportminisztere olyan sportágak képviselőivel találkozott, amelyek versenyei, bajnoki- vagy kupamérkőzései teremben, csarnokokban, vagyis fedett pályákon zajlanak.
Korábbi kutatások is kimutatták már, hogy a rendszeres fizikai aktivitás kimutathatóan csökkenti a rák kialakulásának rizikóját. Az azonban eddig nem volt világos, hogy vajon a napszak...
300 lejes utalványt kap minden sportklubhoz igazoló gyerek - jelentette be a csütörtöki kormányülés végén Ionuţ Stroe ifjúsági és sportminiszter.
Korábban arról írtunk, hogy mindössze hét csapat nevezett a női kosárlabda Nemzeti Liga következő idényére, azonban a határidő lejárta után több, korábban élvonalban érdekelt klub jele...
A Kendu Egyesület, partnerségben a Zöld Nap, a Pro Pectus és a Salvatore egyesületekkel, valamint a Székely Kutya Klubbal szeptember 19-én különleges versenyt szervez fogyatékkal élő é...
Az eddigi hat helyett legtöbb tíz személy vehet részt a szabadtéri sport- és szabadidős tevékenységeken - ez az előírás is része a veszélyhelyzetet szabályozó határozatot módosító terv...
Magyarország sportnemzet, ezt mindenki magától értetődőnek veszi, és ez alatt nemcsak az 502 megnyert olimpiai érmet kell érteni. Természetes, hogy az olimpiák idején a sportra irányul...
Újabb halasztásokat, változásokat jelentettek be a koronavírus-járvány miatt. Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) meghosszabbították a közös edzések tilalmát: a csapatok a j...
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egy 62 éves amerikai férfi, korábbi tengerészgyalogos megdöntötte a planking Guinness-rekordját 8 óra 15 perc 15 másodperces eredményével.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Sok ember életében időről időre felvetődik a gondolat, hogy érdemes lenne elkezdeni sportolni, vagy éppen újrakezdeni azt. Vannak, akik fogyni szeretnének, vannak, akik izmosabb testre...
Zsinórban negyedszer Sepsiszentgyörgy ad otthont a női kosárlabda Román-kupa négyes döntőjének, viszont ez lesz az első alkalom, amikor két háromszéki együttesnek szurkolhatunk a legjobb négy között.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A zenehallgatás bizonyítottan pozitív hatást gyakorol mind mentális-, mind fizikai jóllétünkre, és esetenként fokozhatja a sportteljesítményt is, ami igen jól jöhet az edzőteremben.
Az elkötelezett focirajongók csapatuk meccsének nézése közben olyan veszélyes mértékű fizikai stresszt élnek meg, ami szívrohamot is okozhat - derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Nem föltétlen ésszerű és sportszerű, de való, a világ országainak jelentős hányadánál a sportteljesítményeket az úgynevezett olimpiai ciklusok alapján értékelik, a labdajátékokban a cs...
A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint.
A baróti városvezetés egy ideje hangsúlyozottabban odafigyel a város végén található sporttelep állapotára, minek köszönhetően egyre többen látogatnak ki a focicsapat mérkőzéseire is.