Szent György Napos mozaikok
A Szent György Napok történéseiből készített összeállítás.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Szent György Napok történéseiből készített összeállítás.
Nem tett jót a városnapoknak a Szimplatzra, azaz a Szent György térre beengedett román hagyományőrzők műsora – vonta le a következtetést a polgármester, aki felvállalta, tévedés volt engedni a román civil szervezetek nyomásának, illetve ez ügyben kompromisszumot kötni.
A Szent György Napok alkalmával négy nap alatt – péntek reggeltől hétfő reggelig – összesen 350 köbméter szemetet gyűjtött be a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat – tudtuk meg Máthé László igazgatótól, akit arról is faggattunk, idén hány szemeteskuka „veszett el” a forgatagban.
Bírságoltak, szabálytalanságokat találtak, de nem jegyeztek meghökkentő, kirívó rendellenességet a városnapok alatt a megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság ellenőrei – tájékoztatott tegnap dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos.
78 ifjú bérmálására került sor vasárnap Baróton. A bérmálás szentségét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szolgáltatta, aki prédikációjában a bérmálás jelentőségéről, a bérmaszülők vállalt felelősségéről is szólt.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Törvénytelenül és zavartalanul működött a Gyöngyvirág utcai vidámpark a Szent György Napok ideje alatt, annak ellenére, hogy a lakosság visszajelzései szerint az eszközök állapota sok kívánnivalót hagyott maga után, és a fogyasztóvédők, valamint az adóhatóság is terepszemlét tartott.
A 28. Szent György Napok jól sikerült, a 239 programpontból csak kettő maradt el, nagyon sokan érezték jól magukat, erre pedig büszke lehet lenni – mondta Antal Árpád a tegnapi sajtótájékoztatón a Szimplában, ahol a rendezvény kiértékelésére került sor Knopp Ildikó programkoordinátor és Erdély András sajtószóvivő közreműködésével.
Írtuk, hogy nem kívánatos egy magyar-román – azaz nagyrészt magyar–magyar – mérkőzés a jövő évi harmadosztályú jégkorong világbajnokságon. Nem is lesz, és mégis lesz! A székelyföldi játékosokkal teli román válogatott gondoskodott arról, hogy ha a magyar csapat nem látogatja meg a C-osztályban, hát legyen a randi a B-ben. Feljutottak!
Kovászna megyei rövidekhez: Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Május 5-6-án 17. alkalommal rendezték meg a polyáni falunapokat. A rendezvénysorozat eseményei közül a VII. Felsőháromszéki Népdaltalálkozó jelentette az egyik legszínvonalasabb mozzanatot.
Felemelő pillanata a sepsiszentgyörgyi városnapoknak a Pro Urbe díjak vasárnapi átadása a közösség szolgálatában megőszült embereknek. Idén egyedüli kitüntetettként az aranymisés, ötven éve Márton Áron püspök által pappá szentelt Szabó Lajos címzetes kanonok, esperes, szentszéki tanácsos vette át az elismerő oklevelet a Bod Péter könyvtár Gábor Áron-termében a városért, a közösségért „pénz és taps nélkül” végzett szolgálatáért.
Több mint háromhetes hajsza után, április 24-én Szent György lovag legyőzte a sárkányt a főtéren, és ezzel ismét bizonyságot szolgáltatott azon keresztény meggyőződésre, miszerint a hit megszünteti a démonok uralmát, és minden alakjában legyőzi a gonoszt. A sárkány feje trófeaként „lebegett” a főtéren, jelezve: a város biztonságban van, lehet örülni, szabad az ünnep.
A Kovászna megyében működő, európai uniós pénzből épített lécfalvi Integrált Hulladékkezelő Központ nemcsak működésében számít egyedinek az országban, hanem tudatosító kampányai tekintetében is.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Múlt héten a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület (ZNE) a végéhez közeledő Friends of the environment projekt kapcsán tartott sajtótájékoztatót.
A tavaly alakult, de formailag csak idén bejegyzett Ifjak Mozgalma Uzon Községért (IMUK) szervezet nagy szemétszedő akcióval fogadta a tavaszt.
Még el sem kezdődtek igazából a Szent György Napok, de a városlakók körében máris kiütötte a biztosítékot egy szervezői intézkedés: a kivágott csemetékkel körbekerített zöldövezet.
A napokban Miklósváron járva ismét felkerestük Elek Barnáék portáját. Mint ismeretes, a múlt év december elején a család tűzkárt szenvedett, annyira, hogy házuk a földdel vált egyenlővé.
A kézdiszéki polgármesterek legutóbbi, lemhényi találkozóján vetődött fel, hogy tavalyhoz képest lényegesen csökkent a lábon álló tűzifa ára.
Harmadik alkalommal rendezik meg idén a Biciklizz munkába nevű eseményt Sepsiszentgyörgyön, melynek célja a kerékpárral való közlekedés népszerűsítése és az autós forgalom visszaszorítása a városban.
Szombaton a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) is csatlakozott a közösségi médiában népszerűvé vált szemétgyűjtési akcióhoz, a #trashtagchallenge-hez, ám a résztvevők létszáma messze alulmaradt az előre remélttől.
A múlt pénteken ismét összeült Barót helyi tanácsa, ezúttal egyetlen napirendi pont szerepelt terítéken, a költségvetés elfogadása, amit Lázár-Kiss Barna polgármester előterjesztése után a városatyák szó nélkül, egyöntetűen meg is szavaztak.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, az idén is május első hétvégéjén, május 4–5-én rendezik meg a kézdiszentkereszti faluünnepet, amely a 17. kiadásához érkezett. A kétnapos rendezvény szervezői színes és változatos programokkal várják az érdeklődőket, amelyet alább ismertetünk olvasóinkkal.
Április 25-i ülésén a Zathureczky Berta Idősgondozó Központ szolgáltatásainak kiszervezéséről döntött a sepsiszentgyörgyi tanács.
Múlt pénteken a kézdivásárhelyi 1-es számú ipari parkban (IFET) az illetékesek bejelentették, újabb lépést tettek a kézdivásárhelyi tejfeldolgozó létrehozása irányába.
Szeretlek Székelyföld! mottóval tartották meg csütörtökön Kézdivásárhelyen az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének megyei tisztújító küldöttgyűlését, amely a Szövetség európai parlamenti választási kampányának háromszéki indítórendezvénye is volt.
A Sepsiszentgyörgy területén folyamatban levő és tervezett infrastrukturális munkálatokat is áttekintette Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A Rózsa vendéglőben lezajlott eseményen Derzsi Samu baróti vállalkozó, valamint az udvarhelyszéki Gyöngyösi János történeti grafikus és Fazekas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium csapat vezetője voltak jelen, a térkép az ő együttműködésükben készült.
Négy személyt jelöltek a március 15-i határidőig az idei Pro Urbe díjra, a városi tanács kulturális bizottságának döntése alapján közülük Szabó Lajos kanonok, esperes, szentszéki tanácsos és cserkészparancsnok részesül e megtiszteltetésben.
Sepsiszentgyörgyi olvasónk jelezte, hogy két helyi rendőr a városközpontban járőrözött, de a szemük sem rebbent, amikor mellettük horgas fémkampókkal felszerelt botokkal haladtak el – szemmel láthatóan guberálni készülő – személyek.
A Tegyünk Kézdiszékért tömörülés idén második alkalommal szervez közösségi majálist május elsején. A tavalyi rendezvény nagy sikernek örvendett, ezért úgy érezték, idén repetát kell tartani.
Eddig sem volt zökkenőmentes a sepsiszentgyörgyi, bekamerázott gólyafészekben az élet, most azonban szívszorongva figyelik még a szakemberek is, hogy a fiatal tojó egyedül vág-e neki a fiókanevelésnek, vagy segítséget kap egy hímtől.
Huszonhárom idén aranylakodalmát ünneplő és 8 gyémántlagzira készülő vagy azon is túl levő házaspárt köszöntött Antal Árpád polgármester tegnap a sepsiszentgyörgyi városháza esketőtermében.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
A Szent György Napok kulturális és közösségi programja április 26. és május 1. között.
Tegnap délelőtt immár negyedik alkalommal várták a Szimplába az önkéntes véradókat, a rendhagyó környezet vonzotta a donorokat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A héten három tantárgyolimpia országos szakaszának is háromszéki helyszínt választottak a tanügyminisztérium illetékesei, illetve felkérték a megyei tanfelügyelőséget, hogy vállalja el és szervezze meg ezeket a versenyeket.
Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a várost hetek óta „rettegésben tartó”, felégetéssel fenyegető, áldozati szüzet követelő sárkányt.
Alen Margaryan tavaly augusztusban érkezett Kézdivásárhelyre az EVS-program keretében. A Zöld Nap Egyesület örmény önkéntesével egyebek mellett az itteni tapasztalatairól, terveiről, de Drakuláról is beszélgettünk.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Hatalmas tűz ütött ki szerdára virradóra Olaszteleken, Kolumbán Árpád portáján. A lángok egy takarmánytárolót semmisítettek meg teljesen, valamint a mellette álló istálló tetőszerkezetének felét emésztették fel.
Barót város legutóbbi tanácsülésén miklósvári gondok is szóba kerültek. Nevezetesen a falufelelős, Vajda Irén többek között azt tette szóvá, hogy a helyi kultúrfelelőssel nem tudnak dűlőre jutni a kultúrotthon használatát illetően.
Egy éppen zajló ellenőrzőakció kapcsán beszélgettünk dr. Sikó-Barabási Sándorral, a háromszéki állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetőjével arról, hogy milyen mértékben egészségtelenek a kereskedelemben manapság megvásárolható zöldségek.
Kézdivásárhelyen pár évvel ezelőtt támfalat építettek a Kovácsszer nevű részen, de kiderült, az nem tudja tartani a ránehezedő súlyt, és beomlott. Szerencsére az önkormányzat talált egy vállalkozót, amely szakszerűen újraépítette.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
A kézdivásárhelyi Profi rádió vendége lesz ma 16 órától Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke, aki a Háromszéki Megyei Küldöttek Tanácsának ülésére érkezik a céhes városba.