Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szemétszüret Uzonban

Szemétszüret Uzonban Kovászna megye

A tavaly alakult, de formailag csak idén bejegyzett Ifjak Mozgalma Uzon Községért (IMUK) szervezet nagy szemétszedő akcióval fogadta a tavaszt. Április 26-án a harmincfős tagságból huszonketten vettek részt a Feketeügy partjának megtisztításában. Az akció eredménye 50 zsák szemét és egy ember elé való, folyóparti tájkép.

Reggel 9-től 12-ig a régi vágóhídtól (a holtároktól) Szentivánlaborfalva irányába haladva szedték össze a folyópart változatos szemetét – a Pampers-pelenkáktól elkezdve a báránybőrökig, a pillepalacktól az építési törmelékig terjedt a skála –, amelyet a polgármesteri hivatal szállított el. Akciójukat támogatta az uzoni önkormányzat, az Aquacov regionális fejlesztési egyesület és a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület – tájékoztatta lapunkat az ifjúsági egyesület elnöke, Ráduly Zsolt József.

Hirdetés
Hirdetés

A szervezet már tavaly, a Föld napja alkalmából is szépített a község arculatán, csemetéket ültetett a szabadidőközpont területén, felújították a tömbházak közötti játszóteret, ahová ugyancsak fákat ültettek.
Remélhetőleg az ifjak dicséretes lendülete továbbra is kitart, ők maguk tervezik jövőre is megismételni az akciót, bár addig még nagyon sok szemetet hoz a víz…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük