Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szemétgyűjtés Kovásznán

Szemétgyűjtés Kovásznán Kovászna megye

Szombaton a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) is csatlakozott a közösségi médiában népszerűvé vált szemétgyűjtési akcióhoz, a #trashtagchallenge-hez, ám a résztvevők létszáma messze alulmaradt az előre remélttől.

A fiatalok, szám szerint tíz személy a SuperCoop előtti téren gyülekeztek, ahonnan a Lőrincz Zsigmond Sípályához mentek, hogy kitakarítsák azt, illetve annak környékét: a patakot és a parkírozót. A munka során öt nagy zsák szemetet gyűjtöttek össze.

Hirdetés
Hirdetés

Sinka Norbert, a FIKOSZ elnöke lapunknak elmondta, köszönetét fejezi ki a polgármesteri hivatalnak, amiért a szükséges szemeteszsákokkal és kesztyűkkel támogatták, de ugyanakkor csalódottságának is hangot adott, amiért az előre beígérkezett, több mint 30 személyből (fiatalok, felnőttek egyaránt) ilyen kevesen jelentek meg. Az elnök szerint a kis jelenlét semmiképp nem írható annak a számlájára, hogy az akció nem volt eléggé népszerűsítve, hiszen már hetekkel korábban hirdették mind a közösségi oldalakon, mind az írott és íratlan médiában.

Az érdektelenség nem szegte a fiatalok kedvét, ősszel újabb szemétgyűjtésre készülnek a fürdővárosban, hogy hol, melyik részén, azt még nem döntötték el, de főképpen a turisták által látogatott övezetet veszi célba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások