Díszes vasparipákra pattannak a Mikulás segédei
Ötödik alkalommal látogatnak el Sepsiszentgyörgyre és környékére, valamint Kovásznára a Mikulás motoros segítői december 5-én.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ötödik alkalommal látogatnak el Sepsiszentgyörgyre és környékére, valamint Kovásznára a Mikulás motoros segítői december 5-én.
Operett- és kabaréestre kerül sor november 28-án, kedden 19 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán.
A tavalyi sikeres kovásznai színházi bérletrendszer után, idén újabb előadásokkal várják a fürdőváros lakóit, ezúttal a kézdivásárhelyi Udvartér Színház kiemelt partnerségével.
Október 17-én, kedden 17 órától Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva kettős könyvbemutatójára kerül sor Kovásznán, a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
A Kovásznai Városi Művelődési Házba várnak október 17-én, kedden 16 órától minden 3 év alatti kisgyermeket, illetve anyukáját-apukáját-nagyszüleit a kovásznai Ringató tevékenységekre.
Kovászna megye városainak többségében hétfőtől, október 16-tól fogadják a fűtéstámogatásra vonatkozó iratcsomókat.
A Székelyföld Napok keretén belül bábszínházi előadásra várják a kovásznai kisiskolásokat szerdán délelőtt 11 órától a Kovásznai Művelődési Központba.
Kovászna Polgármesteri Hivatala idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg helyi jellegű, Tiszta udvar, rendes ház című vetélkedőjét a gyógyfürdőváros legszebb, legrendezettebb telkes ...
Végéhez értek a kovásznai Esthajnalcsillag utca rendezését célzó munkálatok. A Közüzemek Rt. mintegy 400 méteres szakaszon cserélt vízvezetéket.
Kovászna önkormányzata közölte, hogy megnyílt az új gyógyfürdőközpont építőtelepe, elkezdődtek a fejlesztési munkálatok. A megnyitó 2025 második felében várható. A háromszéki turizmus ...
A meghitt családias rendezvénynek megálmodott Orbaiszéki Forgács Fesztivált 2018-ban azzal a szándékkal hívták életre szervezői, hogy alkalom legyen számba venni, illetve az oda látoga...
Amint már írtunk róla, Kovászna Polgármesteri Hivatala újból megpályázza a sínes bobpálya építésének állami támogatását. Emellett van a városnak még egy nagyszabású sportos fejlesztése...
Kovászna város önkormányzata arra kényszerült, hogy újra elkészítse és benyújtsa pályázatát a sínes bobpálya-építés állami finanszírozásának igénylésére. Az ismétlésre azért van szüksé...
Lords of the Organ VI. - Parádé és Pompa Kovásznán.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület harmincharmadik alkalommal rendezi meg névadója emlékére a Csoma-napokat, idén rendhagyó módon május 4–6. között. A Kovásznán és...
Kovászna fürdővárosban és a hozzá tartozó Csomakőrösön folytatják a tél beálltával megszakított projektek megvalósítását: egyebek mellett utcákat újítanak fel, szennyvízcsatorna-hálóza...
Kovászna fürdővárosban tizennegyedik éve van érvényben a turisták számára kiszabott illeték, az úgynevezett turistaadó, melynek kifizetése alól nem képeznek kivételt a Benedek Géza Szí...
Örvendetesnek nevezte László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza már tavaly bevezette az éjszakánkénti 2 lejes...
Kovászna fürdővárosban 25 digitális szelektív hulladékgyűjtő szigetet hoznak létre az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében. A részletekről Gyerő József polgármestertől érdeklődtünk.
Ingyenes méhnyakrákszűrési program indul három Kovászna megyei kórház járóbeteg-rendelőjében egy országos program részeként. Márciusban mindennap fogadják a szűrésre bejelentkező nőket...
Február 24-én, pénteken 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban megnyitják Călugăru Ana festőművész Árnyalatok című egyéni tárlatát. A kiállítást megnyitja: Czilli Aranka költő. F...
A Legfelsőbb Bíróság semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely révén a „székely zászló” vált Sepsiszentgyörgy zászlójává – közölte szerdán a Kovászna, Hargita és Maros meg...
Február 23-án, csütörtökön 19 órakor a kovásznai művelődési központban a Pesti Művész Színház bemutatja a Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell című két felvonásos vígjátékot.
Február 24-én, pénteken 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban rendezik CĂLUGĂRU ANA festőművész ÁRNYALATOK című egyéni tárlatának megnyitóját.
Kovászna város több mint 14,2 millió lej támogatást kapott középületek energiahatékonyságának javítására.
Február 13-án, hétfőn 18 órakor a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében mutatják be Dimény H. Árpád Fák Daphnénak című kötetét.
A Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete szombaton, február 11-én farsangi felvonulást szervez Kovásznán, majd utána táncházba hívnak mindenkit.
Kovászna tanácsa nemrég elfogadta a település költségvetését, melynek részleteibe Gyerő József polgármester avatott be.
A 2023-as Petőfi Sándor-emlékév az Országgyűlés döntése szerint megteremti annak a lehetőségét, hogy a mai kor kihívásait is számba véve, új megközelítéssel tekintsünk a magyar költész...
Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hat millió lej támogatást kapott két tömbház energetikai rehabilitációjához.
Kozsokár Attila, a háromszéki Közüzemek Rt. igazgatója a szolgáltatás minőségének javítását tűzte ki idénre.
Január 20-án, péntek 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában, valamint január 22-én, vasárnap 19 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán látható a kézdivásárhe...
Január 17-én, kedden 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe címmel nyílik kiállítás.
December 24-ig a kovásznai Városi Művelődési Ház, a polgármesteri hivatal és a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) együttműködése lévén karácsonyváró rendezvénysorozatra kerül sor ...
November 30-án, Szent András napján közel háromszáz személy jelenlétében került sor a vajnafalvi Ifjúsági Parkban Mihai Eminescu román költő tiszteletére állított mellszobor avatójára....
Kovászna megye regionális vízszolgáltatója a hét elején elkezdte a fürdőváros szennyvízhálózatának bővítését. A közel egy évig tartó, a helyi önkormányzat által finanszírozott munkálat...
Látványosan halad a közlekedési infrastruktúra felújítása Kovásznán, a 11 utcás pályázat keretében újabb szakaszokra került rá az első réteg aszfalt. Az alapozóréteg leöntése azért is ...
A covasnamedia.ro hírportál részletesen beszámol arról, hogy Kovászna városban, egy volt óvodaépületben tucatnyi szakorvosi rendelő kaphat helyet.
November 4-én a kovásznai belvárosi református templomban került sor a Háromszéki Kamarakórusok Találkozójára, amely idén a tizenhetedik kiadásához érkezett.
Kovászna polgármesteri hivatala a város egészségügyi és szociális intézményeivel közösen szeretné megszervezni az újabb véradási napot, a tervezett dátum ezúttal december 5., az önként...
Kilenc ugandai diáknak segített az iskolakezdésben a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum. A PenPal határok nélküli program révén vette fel a kapcsolatot egy ugandai iskola igazgatója ...
A PNRR-n elnyert, több mint 1,4 millió eurós vissza nem térítendő finanszírozás révén teszik energiahatékonyabbá a kovásznai városi kórház épületét. A tervek között szerepel az épület ...
Számos háromszéki településen védi térfigyelő kamera az ott élők biztonságát, több esetben a már kiépített megfigyelő hálózat bővítése mellett döntöttek az elöljárók. Ez utóbbira lehet...
Pénteken nyitották meg a kovásznai Kádár László Képtárban a csernátoni V. Ika Alkotótábor tárlatát. A kiállítás november 13-ig látogatható.
Több mint ötven ember vett részt az első véradáson Kovásznán, amelyet a városi kórházon belül, újonnan létrehozott központban szerveztek kedden reggel. A megjelent donorok közül végül ...
Lelkigyakorlatot tartottak a kovásznai Szent István király plébániatemplomban szeptember 20–24. között az indiai származású Margaritha Valappila nővér és a németországi Manfred Huber p...
Habár már január óta belakták a kicsik az új óvodát Kovásznán, a hivatalos átadóra csak tegnap délelőtt került sor. A Piliske utcai intézmény a magyar kormány támogatásával épült, egy ...
Csütörtökön a Nyárádszentsimoni Művésztelep kiállításának megnyitójával kezdődtek az idei városnapok Kovásznán, és vasárnap tűzijátékkal ért véget az ünnepség. A nagyszínpadi előadások...
A Filmtett Egyesület október 5. és 16. között szervezi meg a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 22. kiadását.
Négy napon át ünnepel Kovászna, ma kezdődnek az idei városnapok. A nagyszínpadon fellépő zenekarok mellett hagyományostermék-vásár, élő szoborpark, bográcsos főzőverseny, fúvóskoncert,...