Felhívás!

„Szimpla” hagyományőrzés

„Szimpla” hagyományőrzés Kovászna megye

Nem tett jót a városnapoknak a Szimplatzra, azaz a Szent György térre beengedett román hagyományőrzők műsora – vonta le a következtetést a polgármester, aki felvállalta, tévedés volt engedni a román civil szervezetek nyomásának, illetve ez ügyben kompromisszumot kötni.

A románság képviselői a városi tanácsban korábban is többször szóvá tették, hogy a Plugor Sándor Líceum kertjében felállított közösségi színpadot nem érzik méltónak, megfelelőnek, azt, hogy ott adtak nekik, illetve az általuk javasolt előadóknak teret, mellőzésként, kiszorításként élték meg. A múzeumkertet hasonlóképpen nem tekintették saját közegüknek.

Az viszont, hogy a Szimplatzon a szervezők által elképzelt alternatív zenei kínálatot román folklórral „színesítsék”, mégsem bizonyult jó fogásnak. Az még talán a kisebbik baj, hogy arra az időre a fogyasztás is leállt a téren és ezt az árusok nem vették jó néven, de a Szimpla által meghívott előadók és a hagyományőrzők eltérő közönséget vonzottak.

Egyesek a városnapokat összetévesztették a december 1-jei ünnepséggel, skandálva, énekelve, zászlókkal masíroztak a téren. Ennek nincs helye a városnapokon, ezt ki kell küszöbölni a jövő években. Azon gondolkodnak, mondta Antal Árpád, hogy a hagyományőrzésre lehetőséget adnak a központban, akár nagyszínpadon is – de nem a Szent György Napokon.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.