Idén is lopták a kukákat

Idén is lopták a kukákat Kovászna megye

A Szent György Napok alkalmával négy nap alatt – péntek reggeltől hétfő reggelig – összesen 350 köbméter szemetet gyűjtött be a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat – tudtuk meg Máthé László igazgatótól, akit arról is faggattunk, idén hány szemeteskuka „veszett el” a forgatagban.

Tavalyhoz képest nincs nagy változás – avatott be a részletekbe Máthé, kitérve arra, hogy habár 2018-ban csupán 320 köbméter szemét gyűlt össze, figyelembe kell venni azt is, hogy idén egy nappal korábban kezdődtek a koncertek a városnapok alatt, így pénteken reggel máris gyűjthették a hulladékot.

– Megszokott, átlagos értékekről beszélhetünk. Idén a reggeli takarításon 50 alkalmazottunk munkálkodott, napközben pedig 10 személy dolgozott azon, hogy a kukákat ürítse, a zsákokat cserélje. A legtöbb szemetet, 148 köbmétert hétfő reggel, a záróesemények után takarítottunk össze: ilyenkor az összepakoló, távozó kereskedők után is jelentős hulladékmennyiség marad – magyarázta a Tega Rt. igazgatója.

Az is kiderült, hogy idén a városban kirakott 304 gyűjtőedényből, kukából 12 darab „elveszett”. Amúgy a kihelyezett kukák 2%-a eltűnik évente.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 7., 18:09
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Tiszteletre méltó munkát végeztek a városnapok takaritásával ,teljes tisztelet !
    Sajnos ezt az óriasi költséget lehetne csökkenteni egy kis jó indulattal hog ne beszéjünk a neveltetésröl ,ami messze áll sok emberitől.