Hirmondo
Vargyas mintafalu lehet

Vargyas mintafalu lehet

Egy falu összes mellékutcájának leaszfaltozása nem új keletű gondolat Erdővidéken sem. Ahol le vannak fektetve a víz-és a szennyvízhálózat csövei, a következő lépés az észszerűségben is az utcák modernizálása lenne. Az erdővidéki polgármesterek közül többen is emlegették korábban, hogy várják ehhez az adódó pályázati lehetőségeket, de Imets Lajos vargyasi polgármester immár a konkrétumok talajára lépett.

Őseink tisztelete Zalánpatakon

Őseink tisztelete Zalánpatakon

„Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot” – jut eszünkbe önkéntelenül is az ismert József Attila idézet, amikor a Préda Barna zalánpataki fiatal által az ükszülei építette házban létrehozott falumúzeum lépcsőjét átlépjük. Hiszen bejárhatjuk a világot – mint az manapság divatos –, ám olyan értékekre, amilyenek ebben a kis eldugott falu egyik eldugott házában rejtőznek, aligha fogunk találni.

Zsákutcában a régészet?

Zsákutcában a régészet?

A megyénk északnyugati peremvidékén fekvő Vargyas-szoros természetvédelmi területen, viszonylag kis helyen több mint 120 barlang található. Ezeknek a barlangoknak a rejtekeiben találtak menedékre őseink, amikor a tatár vagy a török elől bujdosniuk kellett, illetve már jóval azelőtt is. Az elmúlt száz évben sokan végeztek ásatásokat a szorosban, a paleolitikum óta emberek lakta barlangokban, közlésre azonban csak kevés lelet került. Jelenleg Dâmbovița megyei régészek kutatnak itt, ám félő, hogy a leleteknek ezúttal is nyoma vész. Ezért aggódik egy vargyasi olvasónk, a régészek azonban, részben legalábbis, megnyugtattak.

Amikor a honvédek jöttek

Amikor a honvédek jöttek

Kívánhat-e manapság szebb szeptemberi vasárnapot magának az ember annál, mint amikor délelőtt részt vesz egy szép, ünnepi istentiszteleten egy gyönyörűen felújított református templomban, utána pedig a magyar honvédek 81. évvel ezelőtti erdővidéki bevonulásának emlékére szervezett ünnepségre megy, a székelyszáldobosi keresztúthoz, ahol a megindító, ünnepi beszédek mellett Wass Albert-verseket és korabeli katonanótákat is hallgathat?

Szerencse fel!

Szerencse fel!

Bányászati múzeum nyílt vasárnap a régi bányászfaluban, a közigazgatásilag Baróthoz tartozó Köpecen. A faluközpontban álló Tókos vendégház udvarán létesített emlékszobát egy köpeci gyökerekkel rendelkező budapesti fiatalember, Tókos Dávid rendezte be, mintegy rácáfolva a baróti hivatalosságok éveken át tartó huzavonájára, akik a múzeumot – bár nemegyszer felmerült annak szükségessége – nem tudták megvalósítani.