Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

750 ezer euró dolgozik Bölönben

750 ezer euró dolgozik Bölönben Kovászna megye

A bölöni fürdőközpontban kedden kiértékelőt és bemutatót tartottak azok a fiatal és kevésbé fiatal vállalkozók, akik a községben az elmúlt egy évben kezdtek vállalkozásba, köszönhetően a bölöni polgármesteri hivatalnak és a bukaresti Amfiteátrum Egyesületnek.

Hirdetés
Hirdetés

A két intézmény közös pályázata ugyanis lehetővé tette, hogy egyenként 25 ezer eurós indulási tőkét biztosítsanak a vállalkozóknak, akik közül akadt, aki virágüzletet nyitott, más asztalosműhelyt, présházat vagy szerszámélező műhelyt, de a sort folytathatnánk, hiszen ötletekben nem volt hiány. A bemutatón jelen volt Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozások Szövetségének alelnöke, aki meghallgatván az elhangzott értékelőket, megállapította, hogy a Bölönben ezzel az alkalommal elindult 27 vállalkozás mindegyikében van fantázia és lehetőség: azt mondta, Kovászna megyében egyedüli lehetőséggel éltek a bölöniek, a kitartást és a munkát siker fogja koronázni, melynek előbb-utóbb a község gazdasági fellendülésében is meg kell mutatkoznia. A kezdeti gazdasági évről számokban beszámoló vállalkozóknak rövid útmutatásokat adott, és a szövetség további támogatásáról is biztosította őket.

„Nem kis eredmény, hogy 750 ezer euró itt dolgozik Bölönben” – nyomatékosította, és felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkező években is lesznek még ilyen lehetőségek, amikre érdemes felkészülni, akár úgy is, hogy időnként találkoznak az érdekeltek, és megbeszélik, kinek mire van szüksége. Egy ilyen pályázati sikerhez viszont nem csak a községvezetők, hanem mindenki másnak a nyitottsága is kell – vélte. „Ezeknek a fejlesztéseknek meglesz a hatásuk Bölönben” – nyugtázta.

Sikó Imre polgármester is örömmel vette tudomásul az eredményeket, azt mondta, sokrétű, nagy figyelmet és nagy erőfeszítést igénylő pályázat lebonyolítását vállalták, és azért mondható az sikeresnek, mert mindenki hozzájárult ahhoz, hogy a dolgok jól menjenek – a közös, jó munka pedig meghozza gyümölcsét.

A 27 vállalkozó közül húszan tartottak most beszámolót: javarészt mindegyikük elmondta, mire, milyen felszerelésekre költötte a pályázati pénzt, hány alkalmazottal dolgozik, milyen nehézségekkel szembesült, és nem utolsó sorban mindegyikük előadta terveit is: kivétel nélkül fejleszteni, modernizálni akarják a vállalkozásokat, szeretik, amit csinálnak, próbálkoznak mindennel, ami megtehető azért, hogy vállalkozásuk sikerével egyetemben jövőjük is biztosítva legyen szülőfalujukban. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások