Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem mese és nem álom

Nem mese és nem álom Kovászna megye

Szerdán Középajtán átadták használatnak a megújult óvoda- és iskolaépületet, mely a Magyar Kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség, a megyei tanács, illetve Nagyajta község önkormányzatának támogatásával, valamint együttműködésében kapott „szép, új köntöst a padlótól a kupás cserépig”.

„Nem is mese, nem is álom, mégis a legszebb a világon” – szavalta egy kislány az épület bejárata előtt tartott avatóünnepségen, és valóban, az építők munkája nyomán egy év alatt, ha nem is a világ, de biztosan a környék legszebb iskolája-óvodája lett a középajtai. Az óvodások mellett elemi iskolások vehették szerdától birtokba az épületet, melynek elődje, mint azt Berszán István helybéli református lelkész elmondta, egy, még a neves Benkő József idejében épített épület volt, ami mellé akkor 80 hektár iskolaerdőt is adtak, hogy az iskolát fenn tudják tartani. Aztán száz évvel Benkő után, mivel a régi iskolát kinőtték, a református egyház épített új iskolát Középajtán, azt 1905-ben átadtak a Magyar Kormánynak, ami úgy is megmaradt felekezeti iskolának 1945-ig.

Hirdetés
Hirdetés

„Hiába volt Trianon, az államosítás, a kommunista diktatúra, mert diákokban megfogyatkozva bár, de a középajtai iskola mégis kitartott, és öntötte magából az újabb és újabb nemzedékeket, melyeknek tagjai később, az élet iskolájában is helytálltak” – fogalmazott a tiszteletes. „Ezelőtt bő száz évvel még 200 iskolaköteles diák volt Közép­ajtán, ma 21 óvodás van, de az idén eddig a faluban tartott 14 keresztelő mégis arra mutat, lesz jövendő is a településen” – mondotta a tiszteletes, majd megáldotta az újba tett épületet. Nem felejtette el megemlíteni az 1990 utáni években az iskolát segítőket sem: az osztrák Erna és Walter Boehmet, akik minden iskolakezdéskor Középajtán voltak, vagy a holland Oost Europa Commissie tagjait, akik játszóteret építettek az iskolásoknak, bútorzatot hoztak az iskolába.

Benkő Klára igazgató köszönetet mondott Magyarország Kormányának a támogatásért, a helyi közbirtokosságnak, amiért évtizedeken keresztül helyet adtak az óvodásoknak, és mindazoknak, akik segítettek, hogy a beruházás megvalósuljon. Ünnepi beszédet mondott Soós Zoltán konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusától, hangoztatva, hogy a 2016-ban elinduló Kárpát-medencei óvodafelújítási program keretében Magyarország 61 milliárd forintot adott eddig a külhoni magyaroknak, ebből 31 milliárdot az erdélyieknek. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ezen túlmenően megemlítette, hogy a pénzből Erdélyben eddig 63 bölcsőde vagy óvoda épült újjá, 236 óvodába új bútorzat, egyéb új használati eszközök kerültek, 2300 óvónőnek pedig akkreditált továbbképzési lehetőséget biztosítottak.

Bihari Edömér polgármester a beruházás költségvetését összegezte, elmondva, hogy a kivitelezés befejezéséhez a Magyar Kormány 66 millió forintját a megyének 70 ezer lejjel, a helyi költségvetésnek pedig 100 ezer lejjel kellett megpótolnia. Saját erőből újították fel az épület villany- és fűtéshálózatát, valamint 38 méteren kerítést is építettek köréje.

A beszédek után a kisdiákok, óvodások ünnepi műsora következett, majd elvágták az avatószalagot, és minden jelenlevő bement szétnézni a megújult épületben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások