Ég az első adventi gyertya
A Gábor Áron téren felállított adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődött szombaton a kézdivásárhelyi ünnepvárás, a katolikus és a református egyház képviselői hívták f...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Gábor Áron téren felállított adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődött szombaton a kézdivásárhelyi ünnepvárás, a katolikus és a református egyház képviselői hívták f...
Pénteken a kovásznai románság Vajnafalván ünnepelte december 1-jét, ennek keretében leleplezték a Iuliu Maniuról, I. Ferdinánd királyról és Mária királynéről, valamint I. C. Brătianuró...
Nagy változásokat nem tervezünk, nem emelünk adókat jövőre – csak az infláció mértékében, közölte a legutóbbi városi tanácsülésen Sztakics Éva alpolgármester.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A Sepsiszentgyörgyön zajló december elsejei ünnep szervezői idén kényszer-újdonságokkal rukkoltak elő, és ha a kora esti órákig úgy nézett ki, hogy ezúttal elmarad az ilyenkor buszokka...
A győzelemről ugyan lecsúszott, de értékes ponttal gazdagodott a Sepsi OSK Jászvásáron, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. körében.
Négy évvel ezelőtt indult Majláth Szabó Attila Szociális háló című műsora a Sepsi Rádióban.
A gyerekek számára is izgalmas a karácsony előtti várakozás ideje, hiszen minden nap kinyithatnak egy kis ablakot az adventi naptáron, amely finomságokat – néhol kisebb játékokat – rejt magában.
December 1-jén fellélegezve állapítottam meg, hogy az immár hagyományossá vált magyargyalázás nélkül zajlott le Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Erősen fagyos reggelre ébredt az ország a "Nagy Egyesülés" centenáriumán. A minimum hőmérsékletek szinte az ország egész területén -10 fok alá csökkentek. Kovászna megyében is ez volt ...
Megérkezett a meteorológusok által beharangozott szibériai eredetű hideg levegő, így országszerte kemény mínuszokkal indult a reggel.
Nem vesz részt Kovászna Megye Tanácsának elnöke a román nemzeti ünnep alkalmából tartandó sepsiszentgyörgyi ünnepségeken.
Többoldalas közleményben részletezik, hogy a romániai magyaroknak minden jogot szavatol az állam, közben a három magyar többségű megyében elnyomják a románokat.
Új tagot üdvözöltek körükben a sepsiszentgyörgyi városi tanácsosok, miután Miklós Zoltán helyére, aki elnyerte a szépmezői ipari park igazgatói tisztségét, Jánó Mihály művészettörténészt iktatták.
November végéig küldhetik el a Kovászna megyei vállalkozások a listát, hogy hány helyet kínálnak a duális képzésben tanuló diákoknak a 2019–2020-as tanévre. Ugyanakkor a partneriskolák...
Kovászna megye prefektusa szerint sértésnek tekinthető, ha a magyar választott tisztségviselők nem vesznek részt a nagy román egyesülés centenáriuma alkalmából szervezendő december els...
Rossz évük van a sertéseknek, az állategészségügyiek kénytelenek a beteg állatokat elpusztítani
A napokban elkezdik a központi korcsolyapálya építését, a megnyitóra pedig december elsején kerülhet sor – tájékoztatott Bodor Lóránd, a sepsiszentgyörgyi pályát működtető Sepsi Rekreatív igazgatója.
Vasárnap Bodzavásáron zajlott a stílusok közti országos karate-bajnokság, amelyen 62 egyesület több mint 600 sportolója mérte össze tudását.
Az elmúlt héten Balázsi Ágnes, a Sapientia Egyetem Kolozsváron dolgozó oktató-kutatója Az erdővidékiek kapcsolata a természettel 100 éve és ma címmel tartott előadást Erdővidék Múzeumá...
Székely és magyar népviseletbe öltözött diákok töltötték meg szombat reggel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termét, amely ezúttal szűknek bizonyult a Kriza János Ball...
Az éjszaka folyamán nem történt baleset a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt - közölte a megyei rendőrség sajtóosztálya.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Erdélyre is kiterjedő gazdaságfejlesztő programot indított a magyar kormány. Ennek jótékony hatásáról jövőben részesülhet Háromszék, a tervek szerint akár hetven millió euró áramolhat Székelyföldre.
A gombák sok embert foglyul ejtenek: egyeseket a hasukon keresztül, mások szívesen indulnak erdőbe-mezőre személyesen is „kincskeresni”, felfedezni és közben a természet áldásait élvez...
Nem volt zökkenőmentes az első hó lehullása Háromszéken sem, a lelassult, néhol „megtorpanó” közúti forgalom mellett megyeszerte látványos incidenseket, baleseteket is jegyeztek a Ková...
Vasárnap délben a szárazajtai református templomban ünnepi istentisztelet keretében korhű eszközökkel újranyomtatott Vizsolyi Bibliát adtak át a helyi református egyházközségnek.
A KSE kerékpár-szakosztálya november 24-én, szombaton közös tekerésre hívja támogatóit, versenyzőinek hozzátartozóit, és minden szimpatizánst, aki nyomon követi a csapat tevékenységét.
A Rotiş-Nagy Gabrielláról elnevezett kupaverseny 11. kiadását bonyolították le szombaton és vasárnap a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportteremben.
2–2-es döntetlent játszott a KSE Futsal vasárnap este a vendég Gyergyóremetei Kereszthegy ellen a kézdivásárhelyi sportcsarnokban a teremlabdarúgó II. liga 7. fordulójában. A rövid cse...
A felvidéki kiszállásról hazatért Sepsi OSK labdarúgócsapata már javában készül a hétvégi bajnoki fordulóra, a klub pedig hivatalos közösségi oldalán értesítette szurkolóit, miképpen v...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
13 megyére, köztük Kovásznára és Hargitára szűkítette hétfő délelőtt az esőre, havazásra és szélre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A kovásznai Ö. L. 101. életévét töltő, szinte teljesen vak és süket nagymamájának (képünk) akarta elintézni a mozgássérültségi pótlékot: két orvos jogosnak vélte a nénit a támogatásra,...
A Salvatore Egyesület Mikulása megkezdte a felkészülést a téli ünnepekre: beszervezett önkéntesei ott állnak a Merkúr üzletlánc ki-bejáratánál, és szeretettel fogadják a vásárlók adományait.
A szépmezői kutyamenhelyen több személy tudomása szerint fagyasztóládába zárják az élő kutyusokat, így „altatják” el őket örökre.
Éppen 170 esztendővel ezelőtt, 1848. november 16-án hangzott el Sepsiszentgyörgyön, az akkori megyeháza (jelenleg Bod Péter Megyei Könyvtár) épületében Gábor Áron elhíresült mondata: L...
Rendtartó Székelyföldet, békét, szabadságot! Ezzel a jelszóval szervezték meg vasárnap a centenáriumi székely nagygyűlést Sepsiszentgyörgyön, amelyen mintegy ötezer ember vett részt ne...
Incze Kriszta, a Sepsiszentgyörgyi MSK sportolója az ötödik helyen végzett a bukaresti U23-as birkózó világbajnokságon.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Csikorgó hidegben szoboravató ünnepséget tartottak Bereckben, ahol rendhagyó módon egy magántelken, a Gábor Áron szülőháza helyén álló emléktáblás ingatlan előtt leplezték le az ágyúön...
Eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete.
A Maros Mezőségi Művésztelep alkotótáboraiban készült munkákból nyílt kiállítás pénteken a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A tárlat december közepéig látogatható.
A Szent Korona történetét ismerhette meg a közönség szombaton a Gyűjtemények Házában. Vitéz Vesztergám Miklós előadása után tárogatóművészként is bemutatkozott.
A kicsiknek dukáló egyhetes vakáció „jótékony hatása” a légúti fertőzések terén jegyzett statisztikákból is visszaköszön: a betegek száma a gyermekeknél jelentősen csökkent az említett periódusban.
Székelyudvarhely és Ditró után, végre Sepsiszentgyörgyön is sor kerül egy székely nagygyűlésre.
Patakmeder-szélesítési munkálatoknak fognak Bardoc községben – tudtuk meg Balázsi Dénes polgármestertől.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulásának századik évfordulója alkalmából centenáriumi nagygyűlést tartanak vasárnap Sepsiszentgyörgyön.