Kijavítják a Kormos-patak Bardoc községi szakaszát is

Kijavítják a Kormos-patak Bardoc községi szakaszát is Kovászna megye

Patakmeder-szélesítési munkálatoknak fognak Bardoc községben – tudtuk meg Balázsi Dénes polgármestertől. A polgármesteri hivatal több esetben is kérést nyújtott be a Kovászna Megyei Vízügyhöz annak érdekében, hogy a községet érintő Kormos-patak medrét jó lenne rendbe rakni, hiszen a nyáron lezúduló esőzések következtében az áradások nagy károkat okoztak, több helyen hatalmas szakaszok omlottak le, vagy mosta el a partot a víz.

A vízügy a kérésnek eleget téve topográfiai munkálatokat végzett, majd miután meggyőződtek a helyzet súlyosságáról, építkezési engedélyt váltott ki a községi szakasz rendbetételére – erre a napokban került sor. Így a közeljövőben Olasztelektől, a vargyasi hídtól egészen Erdőfüle felső határáig elvégzik a szükséges munkálatokat végig a Kormoson. A polgármester elmondása szerint a munkálatok rossz idő esetén is haladni fognak, kivéve, ha nagyobb esőzésekre, áradásra kerül sor. A munkálatokat jóváhagyta a Râmnicu Vâlcea-i székhelyű Olt Vízügyi Igazgatóság, valamint a bukaresti igazgatóság is, így a kritikusabb szakaszokon már végeztek némi javítást, mint például Olasztelek és Bardoc között félúton található, úgynevezett drótpalló környékén, amely azért élvezett előnyt, mivel a község szennyvíztisztító állomása ennek közvetlen szomszédságában van kiépítve, így egy nagyobb áradás veszélyeztetné annak működését.

A községben tovább folynak a megkezdett munkálatok is. Székelyszáldobos határában található Valál-patak feletti híd kicserélése jelenleg az alaphoz szükséges terület alakításánál tart, annak környékét szélesítik. Mint megtudtuk, magát a hidat nem fogják megbontani idén, hogy a forgalom a téli hónapokban zavartalanul működjön. Ugyancsak zajlanak a DC41-es jelzésű útszakaszt összekötő Kormos feletti híd építésével is, amelyen Székelyszáldobost Bardoc irányából lehet megközelíteni. Itt a forgalom jelenleg le van zárva, az átkelés a patakon keresztül történik, de Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, hogy december 1-ig a híd járható lesz, hogy télen ne kelljen átkelni a patakon. Igaz, nem fog teljes egészében elkészülni, de a forgalomnak megnyitják.

A bardoci ravatalozóház építésének utolsó szakaszához érkeztek, három hét múlva teljesen elkészül, az olaszteleki is jól halad, idén az is 80–90 százalékban kész lesz, így tavasszal már a község három településén ravatalozó fog állni, mindhárom saját költségvetésből valósul meg. <<

Lázár Szilárd

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások