Felhívás!

Nemsokára kezdődhet a korcsolyázás

Nemsokára kezdődhet a korcsolyázás Sport

A napokban elkezdik a központi korcsolyapálya építését, a megnyitóra pedig december elsején kerülhet sor – tájékoztatott Bodor Lóránd, a sepsiszentgyörgyi pályát működtető Sepsi Rekreatív igazgatója.

 

A pálya ugyanott – a prefektúra épülete előtt – kap helyet, mint az előző években. A tervek szerin december elsején nyitna a közönség előtt, viszont ez nagyban függ az időjárási viszonyoktól is – magyarázta Bodor Lóránd.

A korcsolyapályával kapcsolatosan semmi nem változik tavalyhoz képest: ugyanaz marad a mérete, és ugyanazokkal az árakkal működik idén télen is. A központi korcsolyapálya mintegy 800 négyzetméteren fekszik, 40 méter hosszú és 20 méter széles. Egy alkalomra a jegy 9 lejbe kerül, a diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen 6 lej.

Bodor Lóránd elmondta: pályabérlésre is van lehetőség, egy órára 270 lejbe kerül, valamint, ha 15 főnél nagyobb csoport jelentkezik be korcsolyázásra, személyenként 5 lej a belépő. Az igazgató a korcsolyázás körülményeire is felhívta a figyelmet: ne használjunk mobiltelefont a pályán, vigyázzunk magunkra és egymásra. A pálya mellett idén is lehetőség nyílik a korcsolyabérlésre – tette hozzá.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások