Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új tag a szentgyörgyi városi tanácsban

Új tag a szentgyörgyi városi tanácsban Kovászna megye

Új tagot üdvözöltek körükben a sepsiszentgyörgyi városi tanácsosok, miután Miklós Zoltán helyé­re, aki elnyerte a szépmezői ipari park igazgatói tisztségét, Jánó Mihály művészettörténészt iktatták.

A keddi tanácsülésen a polgármester terjesztette elő a Jánó Mihály beiktatására vonatkozó határozattervezetet. Elmondta, Miklós Zoltán november 14-én letett kérésében összeférhetetlenségre hivatkozva kérte felmentését városi tanácsosi tisztségéből, mivel megpályázta és meg is kapta az ipari park igazgatói székét. Ott – legalábbis Antal Árpád meglátása szerint – ennek következtében fel kell gyorsulniuk a dolgoknak. A polgármester a továbbiakban megköszönte Miklós Zoltán eddigi tevékenységét, külön kiemelve, hogy amikor 2016-ban az ő indulását a helyi választásokon átmenetileg ellehetetlenítették, akkor ő elvállalta volna a városvezetői szerepet.

Az immáron volt tanácsos is megköszönte a kollégák együttműködését és támogatását „frakcióra való tekintet nélkül”– bevallása szerint az e tisztségben eltöltött 10 és fél év alatt sokat tanult, és sorsformáló tapasztalatokat szerzett. Ezt az EMNP-s Bálint József is értékelte, szerinte azonban Miklós Zoltán főleg „viselkedésében fejlődött”.

Jánó Mihályt illetően a polgármester értékelte, hogy a legutóbbi helyhatósági választásokon a jeles szakember úgy is vállalta az indulást, hogy tudnivaló volt, nincs esélye azonnali tanácsosi mandátumot szerezni. Az érvényesítő bizottság ülése után az önkormányzati képviselők rábólintottak a beiktatására vonatkozó határozatra; ezúttal – fogadalmukkal ellentétben – az EMNP képviselői is szavaztak a „jó együttműködés megalapozása érdekében”. Ezt követően Jánó Mihály román nyelven letette a hivatali esküt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük