Szezonzáró két keréken

Szezonzáró két keréken Sport

A KSE kerékpár-szakosztálya november 24-én, szombaton közös tekerésre hívja támogatóit, versenyzőinek hozzátartozóit, és minden szimpatizánst, aki nyomon követi a csapat tevékenységét. Indulás 10 órakor a sportcsarnok előtti térről.

 

A túra a gelencei Nádika Feredőig tartó kellemes 13 kilométeres szakaszból áll, ahol teli bográccsal és nyitott szívvel várják az egyesület segítői a vendégeket. A hűvös időre való tekintettel, kérik a résztvevőket, hogy réteges öltözettel készüljenek, de nem kell aggódni, egy jó közösségben mindig akad segítség, beázott cipő, vagy vékony anorák esetében. Részvételi szándékot jelezni lehet Balog Szilárdnál a 0752636983-as telefonszámon.

A Kézdivásárhelyi Sport Egyesület kerékpár-szakosztálya 2016 végén alakult újra, és mostanra egy lendületes tízfős csapattá bővült. Balog Szilárd és Czifra József irányítása alatt a csapat idén 12 országos versenyen képviselte a céhes várost. A versenyzők száma idén három fővel bővült, akik máris bizonyítottak, Timár Ákos, Bartis Ákos, Balog Szilárd, Czifra József, Kovács Tihamér és Bács Lóránd több előkelő helyezéssel zárják az évet. Hogy így teljesíthessenek, kerékpárjaikon több mint 13 000 kilométert tekertek ebben a szezonban. A szakosztály pályázatokból és támogatásokból tartja fenn magát.

 

A versenyeken való részvétel mellett szezonális túrákat szerveznek a kerékpár szerelmeseinek, így lehetőséget nyújtanak a találkozásra, közösségépítésre. Ilyen az évente megrendezett Őszi Szent Anna túra, a Bodok tetőre, a Csángó telepre, a Madarasi Hargitára, vagy épp Perkőre tartó túra. A nyári szünetben gyerekek számára szerveznek biciklis ügyességi versenyeket, az ősszel megszervezett Ügyeskedj Két keréken nevet viselő megmozdulásuk az ötödik ilyen jellegű volt. Mindemellett a város többi egyesületei által szervezett kerékpáros megmozdulásokat is támogatják.

A szakosztály minden rendezvénye nyitott az érdeklődők számára, és szívesen fogadnak bárkit a csapat edzésein is, szeretnének lehetőséget nyújtani a környékbeli fiatalságnak, hogy ebben a verseny ágban is kipróbálhassák magukat. A 2019-es szezont a csapat egységesített verseny mezben indítja, melyre mind nagyon büszkék. Hálásak az eddig nyújtott támogatásért és remélik, hogy a bizalomra rászolgálva, továbbra is képviselhetik Kézdivásárhelyt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.