Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Olimpia Benedekmezőn

Olimpia Benedekmezőn

Ha a világ bármely táján megkérdeznek egy volt Waldorf-diákot, hogy az ötödik osztályról mi a legszebb élménye, nagy valószínűséggel azt feleli: a görög olimpia! És a válasza érthető, hiszen hónapokon keresztül erre az eseményre készülnek az ötödikesek: elméjüket, testüket, lelküket pallérozzák. Történelemből az ókori görögöket tanulmányozzák, zenéből görög énekeket, tanulnak, testnevelésórán az olimpiai próbákra edzenek, kézimunkaórán pedig megvarrják, megfestik a görög ruhájukat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bábszínházi kavalkád

Bábszínházi kavalkád

A Szent György Napok kulturális hetén öt bábszínházi társulat szórakoztatta a megyeszékhelyi óvodásokat és kisiskolásokat. A karon ülő apróságoktól a gimnazistákig, minden korosztályt megszólítottak az előadók. Minden produkció felejthetetlen élményt nyújtott a közönség számára, mégis két előadást emelnék ki: a pécsi MárkusZínház Hős Miklósát és a felvidéki Écsi Gyöngyi Teremtésmeséjét.

Kételyekkel telített anyaság

Kételyekkel telített anyaság

Azoknak, akik évek óta követik Vida Ágnes magyarországi szerző Kismamablogját, élmény volt végre élőben is találkozni vele áprilisi erdélyi előadókörútjának sepsiszentgyörgyi állomásán, az unitárius templomban. A Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban pszichológiát tanult előadó nevelési kérdésekről szóló blogját naponta mintegy 190 ezren követik a Legjobb szakértői blog címmel is büszkélkedő közösségi oldalán. A Piros produkció szervezésében, a helyi Ici-pici Egyesület közreműködésével Szentgyörgyre az általa legfrissebben feldolgozott „anyapszichológia” témát hozta.

Családi gondok és megoldások

Családi gondok és megoldások

A Csíkszeredában született Bedő Imrének igen tevékeny az életútja: könyvek írása, népszerű előadások tartása határon innen és túl,  rutinos vállalatvezetés, szervezeti és motivációs tréningek tartása, több egyesület és alapítvány elindítója és működtetője, a Férfiak Klubja megalapítója. Nemesi család leszármazottjaként az emberi értékek megőrzése és gyarapítása személyes missziójává alakult mind szakmai, mind magánéleti téren.

Cordon bleu

Cordon bleu

Cordon, c-vel, nem pedig g-vel, ahogy errefele akár vendéglői menün is feltűnik (az igényesség jegyében)! És, hogy miért kék szalag (cordon bleu)? A Szentlélek lovagrend tagjai viseltek kék szalagot a ruhájukon, térdmagasságban. XV. Lajos idején kitüntetéssé vált ez a szalag. Egyszer a király Dubarry grófnő szakácsnőjének főzőtudományát ismerte el ezzel. Aztán az idők folyamán a panírozott hússzeletbe töltött sonka és sajt teljesen kisajátította magának ezt a megtisztelő címet.