Felhívás!

Az óvodások is részt vettek

Az óvodások is részt vettek Cseperedő

Idén az óvodások is bekapcsolódtak a Váradi József Általános Iskola által szervezett gyermekszínjátszók találkozójába. A változást jelezve a rendezvény a 12. Népi játékok és Gyermekszínjátszók Találkozója nevet kapta.

A Szent György Napok keretében, április 26-án és 27-én több száz óvodás és kisiskolás lépett fel a há­zi­gazda tanintézmény színpadán.
– A „Tágasságot nekünk is…” nevet viselő népi gyermekjátékok találkozóját emeltük a megyék közötti megmérettetés szintjére Szőcs Imola kezdeményezésére, és kapcsoltuk a gyermekszínjátszó találkozóhoz – magyarázta Péter Kinga tanítónő, a rendezvény szervezője. A sepsiszentgyörgyi regionális találkozón az óvodai műhelyekben korábban megszervezett vetélkedőkön legjobban teljesítő csapatok mérték össze tudásukat. A Hargita, Brassó és Kovászna megyét képviselő 280 kisgyerek népi gyermekjátékokat, játékfüzéreket mutatott be a Benkő Éva, István Ildikó, Vasile Ágnes, Farkas-Bakó Zsuzsa, Virág Endre és Melkhun Róbert alkotta zsűrinek és a jelen lévő népes közönségnek.
Ma, a találkozó második napján a gyerekszínjátszók veszik birtokukba a színpadot. Maros, Hargita, Brassó és a házigazda Kovászna megye 11 településéről 16 csapat, 380 diák mutatkozik be. Háromszéket kilenc csapat képviseli. Míg a zsűri értékel, a gyerekeket a Kelekótya együttes szórakoztatja. A rendezvényről, a díjazásról részletes beszámolót a következő Cseperedőben olvashatnak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.