Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csernáton büszkesége

Csernáton büszkesége Cseperedő

A csernátoni Végh Antal Általános Iskola tanulója, Tóth Csongor első helyen végzett a Protestáns Felekezetek Országos Olimpiáján. A Terra nevet viselő földrajzverseny megyei szakaszán első, a vidéki iskolák számára szervezett matematika versenyen második helyen végzett, és meghívást kapott az országos fordulóra.

 

– Nagyon jó tanáraim vannak, illetve nagyon támogató családom. Az ő biztatásuk, támogatásuk késztet arra, hogy megmutassam azt, hogy itt, Csernátonban is el lehet érni megyei szinten, vagy akár országos versenyen eredményeket, nem kell ahhoz városba menni tanulni. Akinek akaratereje és támogató háttere van, az a semmiből is sikert tud kovácsolni. Én ezt akarom bizonyítani – mondta a hetedikes diák.

Csongor nagy teherbírású, napi rendszerességgel készül a tanórákra, és a versenyekre készülve plusz feladatok is old.

– A plusz munka nekem általában 3–4 órát vesz el a napomból, és általában egy tantárgyból szoktam készülni, viszont ha szorít az idő, közeleg a verseny, próbálok több dologra is egyszerre összpontosítani. Szerencsém van, hisz nem kell fizikai munkát végezzek, koncentrálhatok a tanulásra. Ha viszont lehetőség adódik, és adott időben a dolgom is el van végezve, szeretek segíteni a szüleimnek – tette hozzá.

A versenyek előtt arra törekszik, hogy jó, kiegyensúlyozott lelkiállapotba legyen, ezért igyekszik hogy minél derűsebb, kipihent legyen.

– A kudarc egy nagyon szomorú dolog, viszont létezik egy mondás, ami úgy szól: Ami nem öl meg, az megerősít!. Engem is megerősít az, ha látom, hogy valaki jobban teljesít, mint én, és próbálom mindig a legjobb formámat hozni, hogy felülkerekedhessek. Kézzel fogható példa a vallásverseny. A harmadik helyen végeztem a megyein, s azt mondták, nem mehetek tovább az országos versenyre, nem képviselhetem a megyémet. Aztán jött a hír, hogy továbbjutottam, s így minden erőmet bevetettem. Sikerrel jártam. A matekkal is így voltam, és itt is fel akarok mutatni valamit. Soha nem szabad feladni, mert a remény hal meg utoljára! – summázta.

Kevés szabadidejében focizik, illetve számítógépezik. Kedvenc tantárgyai a történelem, a vallás, a földrajz, a biológia, a magyar és a matek.

– Azt szeretem ezekben a tantárgyakban, hogy nagyon tágak, nem egy, két, három dolgot foglalnak magukba, hanem egy egészen más világot, amelyben el lehet merülni, lehet tanulmányozni. Szeretek új dolgokat felfedezni, rendre más ismeretekkel gazdagodni. A tanító néni régen megkérdezte tőlem, hogy mivel akarok foglalkozni. Elég vicces választ adtam: „Télen költő, nyáron mezőgazdász, és a kettő között dinókutató!” Mára már egy kicsit másabbak a terveim. Mérnök szeretnék lenni, viszont ez mellett a mezőgazdaságra is szeretnék időt fordítani – mondta.

Tanárai szorgalmas, kitartó, érdeklődő, jókedvű és tisztelettudó diákként jellemezték.

– Minden órán maximálisan próbál teljesíteni, és nagyon érdeklődő – magyarázta Vajda Géza matematikatanár.

– Jóeszű gyermek, nagyon gyorsan rögzíti az új információt, logikusan gondolkodik, széles látókörű diák. Élmény vele dolgozni, ugyanis pozitív hozzáállása, tudása és tudni akarása mondhatni példátlan – véli Mágori Melinda földrajztanár.

Mindannyian fontosnak tartják a versenyeken való részvételt.

– Minden évben elmondom a diákoknak, elsősorban nem nyerni megyünk. Tanulunk, ezáltal gazdagodunk, a versenyen ismerkedünk, tapasztalatokat szerzünk, jól érezzük magunkat, és az már ajándék, ha még díjat is tudunk szerezni. Ha jól dolgoztunk megjutalmaznak, és az öröm, és ez az öröm már motivál engem. Évről évre szeretném átélni azt, hogy látom az örömöt az arcukon, a sok munka eredményét. Ez az, ami engem ösztönöz, és ezt próbálom a diákok felé közvetíteni – fejtette ki Kocsis Ildikó Tímea református vallástanár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 4., 16:22
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nagyon komoly, szorgalmas és lelkiismeretes tanuló vagy Csongor.Gratulálunk neked és felkészítő tanáraidnak egyaránt és további sok sikert kívánunk, amellyel öregbítheted iskolád és szülőfalud hírnevét!!!!