Az otthoni csőd ellenére terjeszkedik Jamie Oliver
Mindössze hat hónappal azután, hogy az éttermei nagy része becsődölt Nagy-Britanniában, külföldön terjeszkedik Jamie Oliver.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mindössze hat hónappal azután, hogy az éttermei nagy része becsődölt Nagy-Britanniában, külföldön terjeszkedik Jamie Oliver.
Peru déli részén, a Nacza-sivatagban láthatók azok a világhírű vonalrajzok, amelyek csak nagy magasságból lenézve mutatnak jól, és most a tudósok a mesterséges intelligencia segítségét veszik igénybe, hogy még több hasonlót felfedezzenek.
Futni bárki, bármikor és bárhol tud, így a futásra nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy a világ legkönnyebb és legkisebb eszközigényű sportja. Ha viszont valaki két óránál gyorsabban szeretné megtenni a maratont, úgy mint Eliud Kipchoge, ez nem éppen igaz.
Újdelhiben a légszennyezettség az Egészségügyi Világszervezet határértékeit közel tízszeresen is meghaladja. Az emberek a hónapban megnyílt oxigénbárba kénytelenek friss levegőt vásárolni, hogy enyhítse a szmog okozta tüneteiket.
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság januárban kilép az Európai Unióból. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor új kilépési megállapodásra és népszavazásra van szükség.
A világhírű velencei Szent Márk-székesegyház egyes elemeiben végzetes károkat okozott a sós tengervíz – írták kedden a helyi lapok.
Visszaengedik a lakókat a hatóságok a temesvári Vaida Voievod utcában lévő ingatlanba, miután a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter csapatai nem találtak mérgező anyagokat a kérdéses épületben.
A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó, keddi játéknapján, így márciusban pótselejtezőre kényszerül.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu úgy nyilatkozott a Ludovic Orban kormányfővel tartott találkozó után, hogy az ágazat dolgozói meg fogják kapni a 2020 január elsejétől beígért béremelést.
Pénzmosás miatt büntetőjogi kivizsgálást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) két személy ellen. A nyomozáshoz közel álló források szerint George Becali üzletemberről és unokaöccséről, Vasile Geambaziról van szó.
Közvetlen vita helyett párhuzamos rendezvényeken válaszoltak újságírók kérdéseire, és egymást támadva próbálták a választókat a maguk oldalára állítani kedden az elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltek.
Raed Arafat elismerte, illetve felfedte, hogy a 112-es sürgősségi telefonszámon bejelentett esetek megoldásában, kivizsgálásában komoly törések keletkezhetnek a diszpécserszolgálatok váltásai után.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
A Székely Előfutár Ösztöndíjra, melynek megpályázására 2019. augusztus 15-én, gyergyói idő szerint éjfélkor járt le a határidő, 22 pályázat érkezett be. Az elbírálás eredményeként 8 pályázó kap 1000-1000 dollárnyi ösztöndíjat, két részletben. Alább a háromszéki ösztöndíjasokat mutatjuk be.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A medvegázolások sorozata Kovászna megyét is elérte: tegnap hajnalban Csernáton Kézdivásárhely felőli kijáratánál ütöttek el egy nagyvadat. Szerencsére a sofőr nem sérült meg, de a medve lába eltörött, és a furgon eleje csúnyán megrongálódott.
Miként a kisded, aki az anyatejes táplálás után szilárd táplálék fogyasztására tér át, az egyetemista gyermek is az eléje tálalt otthoni ebédről, saját készítésűre fanyalodik.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Az illemhely világnapja (World Toilet Day) alkalmából közzé tett adatok szerint Romániában tavaly a lakosság 27,7 százaléka nem rendelkezett a lakóházon belüli illemhellyel, angol vécével.
Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este az elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Johannis államfő és kihívója, Viorica Dăncilă volt miniszterelnök.
A román lej a héten immár másodszor történelmi mélypontra került az euróval szemben, az európai fizető eszköz egy egysége 4,7759 lejbe került kedden – közölte a Román Nemzeti Bank.
Kisiklott kedden a Bukarest-Budapest nemzetközi vonat mozdonya az Arad megyei Berzova állomásán. A mozdony egyik tengelye lecsúszott a sínről, az utasok közül senki nem sérült meg.
7,2%-kal nőhet az országos minimálbér – írta keddi Facebook-bejegyzésében Ludovic Orban miniszterelnök. Hozzátette: ezen a héten véglegesítik azokat a javaslatokat, amelyek a minimálbér kiszámítására vonatkoznak.
Romániában a legnagyobb a gyerek és serdülőkori (0-19 év) halandóság az Európai Unió államai közül – derül ki a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület és a Nép Ügyvédje által kedden kiadott jelentésből.
Az első hó az elkövetkező 3-4 napban lehullhat úgy a hegyvidéken, mint az alacsonyabban fekvő területeken is, főként Moldvában, mondta el Florinela Georgescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) operatív meteorológiai részlegének igazgatója kedden.
Rendkívül síkos vécébevonatot fejlesztettek ki amerikai kutatók, akik szerint alkalmazásával világszerte hatalmas mennyiségű vizet lehet megtakarítani az öblítésnél.
Romániában alakult a legdinamikusabban az autópiac októberben – jelentette kedden a Reuters hírügynökség.
Egy későbbi pártfúzió első lépéseként szövetségre lép a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Továbbra is kritikus a helyzet Ausztria második legnagyobb tartományában, Stájerországban és Karintiában a rendkívüli időjárás, a havazás, illetve a nagymennyiségű eső miatt.
Medvét gázolt el hétfő este egy személygépkocsi a Marosvásárhely és Szováta közötti 13A országúton, Makfalva közelében. A körülbelül 5 éves, 250 kilogrammot nyomó nagyvad elpusztult.
A bukaresti törvényszék első fokon felmentette a korrupciós vádak alól Nagy Péter Tamás volt mezőgazdasági államtitkárt.
Az ügyön dolgozó ügyészek megállapították, hogy alumínium-foszfidot tartalmazó rovarirtószert használt, jelentette be a temesvári törvényszék ügyészsége kedden.
Kereken 170 éve, 1849. november 20-án avatták fel Budapest egyik szimbólumát, a Lánchidat. A Budát és Pestet összekötő első állandó átkelő átadása koránt sem volt ünnepélyes.
A kambodzsai Angkor romvárosban betiltják az elefántháton való túrázást. A népszerű idegenforgalmi attrakciót az állatvédők sürgetésére szüntetik meg, akik régóta hangoztatják a gyakorlat kegyetlenségét.
A sorozatot november 20-tól Magyarországon, a Telekom MoziKlubban láthatják, decembertől pedig a Filmcafén.
A National Geographic bejelentette, hogy 2020 márciusában világpremierrel mutatja be a kultikus Kozmosz sorozat új évadát.
Vasárnap rendezték meg a Conwy félmaratont, a legnagyobb futóversenyt Észak-Walesben.
A sepsiszentgyörgyi Szemerja negyed egyik tömbházának lakói panasszal fordultak a hatóságokhoz, miután egy nyugdíjas szomszédjuk „macskamenhellyé” változtatta a tömbház körüli területet
Alkotmánymódosítás nélkül nem lehet megváltoztatni az államfő mentelmi jogára vonatkozó előírást, jelentette ki hétfőn Ploieşti-en Klaus Johannis államfő.
Klaus Johannis államfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökjelöltje úgy nyilatkozott hétfőn, hogy amennyiben kihívója, Viorica Dăncilă megjelenne a PNL kampánycsapata által keddre beütemezett kampányvitán, „nem fogják fogadni”.
Autó ütött el egy medvét Csernáton közelében kedd hajnalban. A baleset nyomán a jármű eleje jelentősen megrongálódott, az állatnak mindkét mellső lába eltört.
Kihirdette az államfő hétfőn a tanórák számának csökkentését előíró, a 2011/1-es tanügyi törvényt módosító jogszabályt.
Cristina Iurişniţi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője feljelentette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a szociáldemokrata Lia Olguţa Vasilescut, a Klaus Johannisszal kapcsolatos kijelentései miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Donald Tuskot támogatja az Európai Néppárt (EPP) elnöki tisztségébe a pártcsalád kongresszusán, az alelnöki székben pedig Siegfried Mureşant szeretné látni – közölte Ludovic Orban.
Egy házaspárnak sikerült úgymond tudományosan is bebizonyítania, hogy az erdélyi és romániai méz világelső a fertőtlenítő hatás tekintetben.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Amint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, hétvégén, a hagyományoknak megfelelően Sepsiszentgyörgy nyújtott otthont a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszának.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
: Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások