Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Súlyos baleset

Hétfőn délután egy 89 éves biciklis kihajtott a kézdivásárhelyi Apor Péter utcából az Ady Endrére, ahol egy szabályosan közlekedő gépkocsi elütötte. A kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

 

Nő az autóadó Szentgyörgyön

Az autók egyre növekvő száma miatt szükség van újabb parkolók építésére Szentgyörgyön, ezért a járművekre kivetett adó növelését harangozta be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a tegnapi sajtótájékoztatón. Arról, hogy figyelembe veszik-e az összegek megállapításakor, hány személygépkocsi van egy család birtokában, majd tanácsülésen dönt az önkormányzat. A magánszemélyek által birtokolt ingatlanok adóját nem emelik, sőt igyekeznek azt a törvény által megengedett minimális szinten tartani, az elmúlt két évben ugyanis azok már átestek némi kiígazításon: az infláció (hivatalosan közölt) mértékével növelték őket.

 

Forgalmi könnyítés

A napokban megnyitható a forgalomnak a szentgyörgyi Kós Károly utca, mert leöntik a koptatóréteget is. A Patak-utcától a körforgalomig vezető szakaszon majd tavasszal folytatják az út felújítását. A dohánygyári hegyen, az Andrei Șaguna utcán még ezen a héten dolgoznak a kábelszolgáltatók, amíg nem fejezik be a munkálatokat, addig nem lehet tovább haladni.

 

Igazoltat a rendőr

Január elejétől lép hatályba az a törvény, amely a rendőrség jogköreit bővíti, erősíti. A rendőrnek a jelenleginél több esetben és helyzetben lesz joga igazoltatni, illetve a személyazonossági adatokat elkérni, lejegyezni, ellenőrizni. A módosított törvény nyolc pontban taglalja az igazoltatás indokolhatóságát, ezek egy része objektív (járási tilalom, korlátozás stb.), más része pedig szubjektív, vagyis a rendőr a saját belátása alapján dönthet arról, hogy igazoltat-e. Ha egy körzetben bűncselekmény történik, az onnan távozók igazoltathatók, akárcsak olyan esetben, ha valakinek a csomagja, a viselkedése gyanús a szolgálatos rendőrnek, pláne, ha az övezetben lopás vagy rablás történt. Az igazoltatást, illetve a személyi adatok bediktálását megtagadó személy 1500 lejig terjedő pénzbírsággal számolhat.

 

Bedugult jelzőlámpák?

Napok óta, pontban délután 4 órakor leáll a jelzőlámpa a szentgyörgyi Kórház utca sarkán. A hibát többen is szóvá tették, ugyanis ebben az időpontban csúcsforgalom van, a kicsi Mikó és Mikes tanulói akkor végeznek, de a legtöbb sepsiszentgyörgyi munkaideje is akkor ér véget, hazafele tartanak az autósok. A jelzőlámpák leállása miatt dugó alakul ki, nem haladnak az autók, de az átjárónál is hosszú percekig állnak a gyerekek. Mădălina Ghirdă megbízott rendőrségi szóvivő lapunk érdeklődésére elmondta, a jelzőlámpák elektronikailag hibásodhattak meg, ellenőrzik és megjavítják őket, addig is kérik az autósokat, hogy a forgalmi tábláknak megfelelően közlekedjenek.

 

Drótos mizéria

Sepsiszentgyörgyön, a Vasile Goldiș utca lakói panaszkodnak, hogy a tömbházak között földig lelógó huzalok nehezítik a közlekedést. A lakók panaszt tettek a lakóbizottságnál is, de azt a választ kapták, hogy nem az ő hatáskörük. Az áramszolgáltatónál is érdeklődtek, de kiderült, hogy ezek a huzalok nem villanyvezetékek. Megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azt mondta: valószínűleg valamelyik kábeltelevízió és internetszolgáltató kábeleiről lehet szó (képünk), legalább öt ilyen van, de kábeleik kihúzására nem kérnek engedélyt. Véleménye szerint az lenne a célravezető, ha a lakók megnéznék, kivel szerződtek, és a szolgáltatónál tennének panaszt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 20., 8:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    ” ha valakinek a csomagja, a viselkedése gyanús a szolgálatos rendőrnek” bátran igazóltathat. Gyakorlatilag akkor és ott ahol kedve tartja, hisz bárki lehet gyanús a nap bármelyik órájában. Igy adatott meg a rend bátor őrének a tejhatalom!!!

  • User
    Dátum: 2019. november 20., 21:17
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Láttam, hogy azt a nőt megerőszkolták? Nem láttam, s lehajtom a fejem… ettől nagyon gyanús lehetek….Honnan van a parkolócédulája? Az automatából, mondom, Erre rámkiált, láttam a másik autós adta. Pedig senki nem volt mellettem.