Dokumentumfilm készül Bölöni Lászlóról
Minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról, Bölöni Lászlóról, a még nem publikált önéletrajzát felhasználva forgat dokumentumfilmet Szabó Attila, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról, Bölöni Lászlóról, a még nem publikált önéletrajzát felhasználva forgat dokumentumfilmet Szabó Attila, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Több kérdést, köztük az ukrajnai helyzetet is megvitatta telefonon csütörtökön Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
Ne javasoljanak Ukrajnának tűzszünetet az orosz csapatok teljes kivonása nélkül, mert ez „lehetetlen” – kérte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja csütörtökön a Twitteren.
Húszezer euróért vették meg Zoia Ceauşescu egykori autóját az Artmark aukciósház csütörtök esti árverésén.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának negatív hatásai miatt segítséget kell nyújtani az uniós háztartásoknak és a vállalatoknak, hogy azok továbbra is támogassák az Oroszországgal szembeni fellépést és az ukránok védelme érdekében szükséges tevékenységeket – foglaltak állást az Európai Parlament képviselői csütörtökön.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárd temető magyar sírjainak a megmentésén munkálkodó Házsongárd Alapítvány létrehozóját.
A NATO romániai harccsoportját (Battle Group Forward Presence – BGFP) azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével alakítják meg május folyamán, amelyeket a Reagáló Erők részeként vezényeltek Romániába – közölte csütörtökön a védelmi minisztérium.
Elhunyt kedden késő este Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, többek között a Tűzszekerek és a Szárnyas fejvadász című filmek zenéjének komponistája.
A portugál katonák jelenléte Romániában, Caracalban a nagyfokú szolidaritás és barátság bizonyítéka, de egyben „élő bizonyítéka annak, hogy a NATO minden egyes tagállamával szolidáris”, függetlenül attól, hogy földrajzilag hol helyezkednek el a transzatlanti térségben – jelentette ki Nicolae Ciucă.
Megnyerte a Román Kupát a Sepsi OSK labdarúgócsapata, ezzel kivívta annak a jogát, hogy részt vegyen a Konferencia-liga selejtezőjében.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ május 21-én, szombaton tudományos konferenciát tart a Székely himnuszként közismertté vált énekünk tiszteletére a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Jevgenyij Svarc A sárkány című darabjának bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Vladimir Anton rendező irányításával. A történet groteszk példázat a diktatúrák működéséről, elnyomókról és elnyomottakról, érdekekről és fondorlatokról. A bemutató előadást szombaton este 7 órától tartják a színház nagytermében.
Az idény utolsó mérkőzése vár a 3. Liga felsőházi rájátszásában érdekelt Sepsi OSK fiókcsapatára, amely ma az FC Pucioasa otthonába látogat. Az alsóházban a KSE még két meccset játszik, a mai, utolsóelőtti fordulóban Hermannstadt vendégeként lép pályára.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága a szerdai munkaülésén döntött a 2021–2022-es fociszezon előzetes menetrendjéről. Az új idény július 6-án kezdődik a regionális Román-kupa küzdelmekkel, majd három nap múlva rendezik a Szuperkupát. Az élvonalbeli pontvadászat július közepén rajtol, a 3. Liga pedig augusztus végén.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az elmúlt időszakban szórványprogramot indított útjára a Székely Mikó Kollégium 6. C osztályának közössége a medgyesi Református Egyházközséggel karöltve. E program keretében az elmúlt hétvégén a mikós diákokkal Medgyesre látogattunk, és az ott élő magyar diákokkal találkoztunk.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák bábszínház május 23-án 13 órától, 24-én 13.30 órától és 20-án 11.30 órától A fák titkos szíve című afrikai népmese alapján készült bábelőadást játssza. A Páll Gecse Ákos által rendezett előadást öt év felettieknek ajánlják.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Különleges nemzetközi törvényszéket kell létrehozni, és bírái elé kell állítani Oroszország politikai vezetőit, katonai parancsnokait és szövetségeseiket az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett bűntettek miatt – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön.
Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal – mondta Novák Katalin magyar köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján csütörtökön Szentendrén.
A macskák elzárását rendelték el a nyárra Walldorf német városban, hogy megmentsék a kihalástól a ritka búbospacsirtát.
Sorozatban állítják hadrendbe az orosz hadseregben a Pereszvet lézerrendszert, amely akár 1500 kilométeres Föld körüli pályán is képes megvakítani a valószínűsíthető ellenség hírszerző műholdjait – jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes szerdán a New Horizons maratonon.
Munkalátogatást tesz Romániában Antonio Costa, a Portugál Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön. Antonio Costa találkozik Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, Klaus Iohannis államelnökkel, és megbeszélést folytat Marcel Ciolacuval, a képviselőház elnökével is.
Mínusz 2,9 Celsius-fokot mértek csütörtök hajnalban Csíkszeredában.
A környezetvédelmi minisztérium engedélyt adott 13 medve kilövésére, amelyek gondot okoztak Kovászna megye településein, kettőt közülük már le is vadásztak – közölte Gheorghe Neagu, a megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója.
Az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség felszámolására energiatakarékosságot, egyebek mellett a háztartások energiafogyasztásának csökkentését szorgalmazza az Európai Bizottság szerdán bemutatott REPowerEU című javaslatában, amely a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozik.
Beismerte kijevi bírósági tárgyalásán egy orosz katona, hogy agyonlőtt egy civil lakost az északkelet-ukrajnai Szumi megyében – jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség a tárgyalás helyszínéről származó beszámolókra hivatkozva.
Az Európai Bizottság 248 millió eurót biztosít a háborús menekülteket fogadó azon öt európai uniós tagállam támogatására, amelyekre ebből a szempontból a legnagyobb terhet rótta Oroszország Ukrajna elleni háborúja – közölte a brüsszeli testület szerdán.
Moldova a szabad világ része kíván maradni, Európa részeként képzeli el a jövőjét, az unió értékeit sajátjaként vallja, Moldova az Európai Unióhoz tartozik – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök Brüsszelben, az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerdán.
Döntő házként szavazta meg szerdán a képviselőház az építkezési engedély meghosszabbíthatóságát 12 hónapról 24 hónapra növelő tervezetet.
Egy 35 centiméter átmérőjű és mintegy 12 kg-os daganatot távolítottak el egy 42 éves férfi testéből a marosvásárhelyi sürgősségi klinikai kórház sebészeti osztályán.
Június elejére halasztotta a szófiai táblabíróság a tárgyalást a jogerősen 6 év szabadságvesztésre ítélt volt turisztikai miniszter, Elena Udrea kiadatásának ügyében.
A futárcégeknek jelenteniük kell az Országos Adóhatóságnak (ANAF) azon személyek adatait, akik utánvétellel fizettek az interneten rendelt termékekért – erről döntött szerdai ülésén a kormány.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán az alkotmánybíróság az elektronikus hírközlési törvénykönyv előírásainak egy részét.
Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány a teherfuvarozó és személyszállítási cégek összesen 300 millió lej értékű állami támogatásáról szóló határozatot.
A Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnöke, Marcel Ciolacu azt mondta szerdán, hogy szükségesnek tartja az adótörvénykönyv módosítását, ez azonban legkorábban jövő év elejétől lépne érvénybe.
Sepsiszentgyörgyön alakult meg kedden a Kárpát-kanyar hegyvidéki munkacsoport, amely Kovászna, Vrancea, Buzău, Prahova és Brassó megye 158 közigazgatási egységét fogja össze. A hegyvidékre vonatkozó törvénykezés alapján országosan 9 ilyen konzultatív munkacsoportot hoznak létre, Háromszéken a harmadik testület alakult meg.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Kinek hamarabb, kinek lassabban, de eltelt a tanév, a végzősök a közeli hétvégéken kiteszik a pontot az iskolás éveikre, és búcsút vesznek intézményeiktől. Pénteken már hangosan szólnak a csengők egyes középiskolások számára.
Május 20-án, pénteken 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagyszínpadán mutatja be a Sing Floyd zenekar Pink Floyd-antológia című műsorát. A részletekbe a legendás brit zenekar dalait saját fordítású magyar szövegekkel előadó együttes vezetője, Demeter Elemér avatta be lapunkat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Sepsi OSK klubot is érintő, érdeklő döntést hozott a Román Labdarúgó-szövetség (FRF). A 2022–2023-as idénytől esedékes utánpótlás bajnokságot alaposan átszervezik.
Történelmi nap a mai a Sepsi OSK életében, hiszen a labdarúgóklub két csapata is döntőt játszik a Román-kupában. A sort 15.30-tól az U19-esek indítják, akik az FK Csíkszereda elleni székely derbin igyekeznek diadalmaskodni, majd 20.30-tól a felnőtt csapaton a bizonyítás sora, a Bergodi-legénység Voluntarit kell legyőzze a klub első Román-kupájáért.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Pénteken 19 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében Enyedi Pál és Márk Attila közös könyvét, A Magyar Unitárius Egyház orgonái I. A Háromszék-Felsőfehéri és a Székelyudvarhelyi Egyházkör című kötetet a szerzők jelenlétében.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót, amiből az következik, hogy a lehető leggyorsabban csökkenteni kell Európa energiafüggőségét Oroszországtól – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán.
Menstruációs szabadnapok és szülés előtti fizetett szabadság bevezetéséről, valamint az önkéntes terhesség-megszakítás korhatárának csökkentéséről döntött keddi ülésén a spanyol kormány Madridban.