Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Első ízben ismert be háborús bűnt egy orosz katona a bíróság előtt

Első ízben ismert be háborús bűnt egy orosz katona a bíróság előtt Külföld

Beismerte kijevi bírósági tárgyalásán egy orosz katona, hogy agyonlőtt egy civil lakost az északkelet-ukrajnai Szumi megyében – jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség a tárgyalás helyszínéről származó beszámolókra hivatkozva.

Hirdetés
Hirdetés

Az ukrán híradások kiemelték, hogy Vagyim Sisimarin az első orosz katona, akit Ukrajnában bíróság elé állítottak háborús bűntett elkövetésének vádjával. Az ukrán Szabadság Rádió hozzátette, hogy a bírósági eljárás “a háború törvényeinek és szokásainak megsértése” címén zajlik ellene.

A tárgyaláson az ügyész egy rövid vádiratot olvasott fel. Az orosz katona megerősítette, hogy teljes mértékben elismeri bűnösségét. Kijelentette azt is, hogy kész tanúskodni az ügyben.

„A nyomozás megállapította, hogy a vádlott február 28-án a Szumi megyei Csupahivka községben látott egy fegyvertelen lakost kerékpárt tolva sétálni az út szélén, és közben telefonálon beszélni. Több célzott lövést adott le a 62 éves áldozat fejére egy Kalasnyikov gépkarabélyból. A férfi a helyszínen életét vesztette, mindössze néhány tíz méterre az otthonától” – idézett az UNIAN a vádiratból.

Sisimarin elfogásának körülményeiről nem adtak információt az ukrán hatóságok. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május elején már közzétett egy videofelvételt az orosz katona kihallgatásáról, amelyen Sisimarin elismerte, hogy – felsőbb parancsra – agyonlőtt egy civil lakost Szumi régióban.

Az UNIAN szerint a vádiratot az ügyészség május 11-én adta át a bíróságnak. A 21 éves orosz harckocsiegység-parancsnokra tíz évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Uniós biztos: a háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre kell vonni

Az Európai Unió határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni támadását, és ragaszkodik ahhoz, hogy a konfliktus során elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre kell vonni – jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben csütörtökön.

Didier Reynders, az Európai Parlament plenáris ülésének az ukrajnai háborús bűnelkövetők elszámoltatásáról tartott vitáján hangsúlyozta: Oroszország indokolatlan háborúja nemzetközi jogot sért, és szembe megy az ENSZ nemzetközi szerződéseiben foglaltakkal.

Kijelentette: az ukrajnai orosz háború a kontinens és az egész világ biztonságát fenyegeti. Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnöket ki kell vizsgálni, a bizonyítékokat Ukrajnán kívül kell tárolni. Lehetővé kell tenni, hogy az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust megőrizhesse, elemezhesse és tárolhassa az alapvető nemzetközi bűncselekményekkel, például a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékokat.

Az EU együttműködik a tagállami hatóságokkal, a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC), és támogatást nyújt az ukrajnai hatóságok vezette eljárásokhoz – tette hozzá az uniós biztos.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, az MTI-hez is eljuttatott írásbeli felszólalásában kijelentette: háborús bűncselekmények és a népirtás nem maradhat büntetlenül. Minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell venni, hogy fény derüljön a háborús bűntettekre, azokat teljes körűen kivizsgálják, és az elkövetőket felelősségre vonják.

„Támogatunk minden szankciós csomagot. Amit nem tudunk elfogadni, az az olaj- és gázembargó, hiszen az tönkretenné a magyar gazdaságot. Nagyobb kárt okozna nekünk, mint a büntetendő félnek. Nekünk a magyar emberek érdekeit kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk” – tette hozzá Gál Kinga.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában hangoztatott véleménye szerint az Oroszországot elítélő EP-állásfoglalásnak már korábban ki kellett volna mondania, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnös.

A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelniük kell tetteikért – szögezte le a képviselő, majd hozzátette: ezért szükséges támogatni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vonatkozó eljárását. Az uniós szankciókat szigorítani kell, Ukrajna helyreállítását pedig Oroszország elkobzott vagyonából kell finanszírozni – mondta.

„Nem szabad elfelejteni: nem mi harcolunk, az orosz agresszortól Ukrajna véd bennünket” – tette hozzá a képviselő.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük