Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa

Elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa Külföld

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a Vatikán.

Matteo Bruni vatikáni szóvivő elmondta: „Fájdalommal jelentem be, hogy XVI. Benedek nyugalmazott pápa ma 9 óra 34 perckor a vatikáni Mater Ecclesia (Egyház Anyja) kolostorban elhunyt. A lehető leghamarabb további tájékoztatást adunk”.

XVI. Benedek a modern kor első egyházfője volt, aki 600 év után először lemondott a pápaságról. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol a Mater Ecclesiae kolostorban élt. Utoljára 2020 júniusában mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Csütörtökön lesz a temetés

Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

A szertartást, „mely az egyszerűség jegyében zajlik majd, Ferenc pápa vezeti” – tette hozzá.    

A szombat délben a Szentszék sajtótermében tartott sajtótájékoztatón a szóvivő bejelentette, hogy a temetési szertartás csütörtökön 9.30 órakor kezdődik a Szent Péter téren, „a nyugalmazott pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében”.

Joseph Ratzinger szerdán, a délutáni szentmise végén, lakóhelyén, a Mater Ecclesiae kolostorban részesült a betegek kenetében felszentelt laikus nők jelenlétében, akik utolsó éveiben segítségére voltak – közölte Bruni.

XVI. Benedek földi maradványait január 2-ától a Szent Péter-bazilikában helyezik el, hogy a hívők végső búcsút vehessenek tőle.

Szombat este 17 órakor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a hagyományos év végi Te Deum istentisztelet, mely a hivatalban lévő pápa első nyilvános megjelenése lesz elődje halálának bejelentése óta.

forrás: MTI

fotó: wikimedia.org

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük