Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Ételcsomagok a rászorulóknak
A héten ételcsomagokat osztottak a Kovászna városi rászorulóknak, illetve a fogyatékkal élőknek. Az egyenként 25 kilós csomagokat a prefektúra biztosította a kormányon keresztül, olyan alapélelmiszereket tartalmaz, mint liszt, cukor, olaj, konzervek. A fürdővárosba 414 doboz érkezett, amelyből 210 a fogyatékkal élő lakóknak járt, a többi pedig a szociális segélyben részesülőknek. Utóbbi esetben a család minden tagja külön-külön kapott csomagot. Évente kétszer szoktak élelmiszert, kétszer pedig higiéniai cikkeket osztani a jogosultaknak. (BB) 

Támogatást!
Virág és ajándék helyett támogatást! – erre kéri a végzősöket megajándékozni kívánókat az Áradat Egyesület, amelynek végzős önkéntesei most ballagnak az iskolapadból. Miklós Csongor projektvezető azt írta, a fiatalok virág helyett inkább annak árát kérik támogatásként a hétvégén, szombaton sorra kerülő Fuss Neki! jótékonysági sportprogram keretében. A fiatalokat, akik futnak, gyalogolnak vagy bicikliznek az előzetesen meghatározott helyszíneken, online támogathatják az adományozók a www.fussneki.ro oldalon. Egy támogató több résztvevőt is segíthet a felajánlott összeg által. A Fuss Neki! mozgalom lényege, hogy a civil szervezetek, fiatal önkéntesek minél több támogatást, adományt kapjanak elképzeléseik megvalósításához. 

Rajzversenyt hirdettek
A sepsiszentgyörgyi Mese és Valóság Babakiállítás rajzversenyt hirdet június elsejére, gyermeknapra. A szervezők május 25-ig várják a gyerekek rajzait a kiállítás Facebook-oldalán, majd a legjobb rajzokat díjazzák június elsején, a Babaház udvarán (Olt utca 8. szám). Nevezni több kategóriában lehet: óvodások, kisiskolások, és 5-8. osztályos diákok is jelentkezhetnek. A rajzverseny témája nyitott, minden jelentkezőt várnak. 

Állásbörze pénteken
Általános állásbörzét szervez a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség ma Sepsiszentgyörgyön, a Golgota komplexumban. Az esemény 10 órakor kezdődik, a munkáltatók tájékoztatásával az ügynökség által nyújtott támogatási lehetőségekről és szolgáltatásokról, majd ezt követően kezdődik a börze. Az eseményre várják a cégvezetők jelentkezését, valamint az álláskeresőket is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük