Hirmondo
12. Megyeközi Elektronika Verseny

12. Megyeközi Elektronika Verseny

Pénteken, december 15-én a kézdivásárhelyi Gyermekek Klubjában immár 12. alkalommal hozták tető alá – Gligor Zoltán szervező ennyi éven át töretlen kitartásának és lelkesedésének köszönhetően – a Megyeközi Elektronika Versenyt. Közel negyven versenyző mérte össze a tudását, akik Kézdivásárhely mellett Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Barótról, Sepsiszentgyörgyről érkeztek, elméleti és gyakorlati próbákban vetélkedtek.

„Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét”

„Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét”

Bartos Zsuzsa 1980-ban született Kovásznán, de szülei Kézdivásárhelyen laktak, a céhes városban nőtt fel. A Bod Péter Tanítóképzőben induló Református Kollégium legelső évfolyamán érettségizett, jelenleg Brassóban lakik a férjével és két lányával. Az Alkonyőrzők két kötete a magyarországi Könyvmolyképző Kiadó Kft. gondozásában jelent meg, ahol Zsuzsa időnként szerkesztőként is bedolgozik. Már a következő kötetét írja, amiben a közösségi média szerepének a jövőjét gondolta tovább.

A közösségi összefogás ereje

A közösségi összefogás ereje

Újabb jelentős elismerést tudhat magáénak a céhes város: a paksi önkormányzat által meghirdetett Örökségünk mozgalom –Történetek a ládafiából című videofilm-pályázaton a Bod Péter Tanítóképző pályamunkáját I. díjban részesítették. Ez az eredmény egész Háromszéket, mindazok munkáját dicséri, akik hittek benne, időt és energiát áldoztak rá. A projekt szívét-lelkét, a programfelelős és rendező Kis Emesét kérdeztük.

Véradási kampány Kézdin

Véradási kampány Kézdin

A szó szoros értelmében emberéletek múlnak azon, hogy áll-e elegendő vértartalék a kórházak rendelkezésére, amelynek biztosítása kizárólag a lakosság hozzáállásán múlik. A véradásra ugyanis senki nem kötelezhető, kinek-kinek saját felelősségérzetére van bízva, hogy hozzájárul-e embertársai egészségének megőrzéséhez. A soron következő nagyobb kampány részleteiről a városi kórház intenzív osztályá­nak asszisztensét, Zakariás Imrét kérdeztük.

Új Ezüst Akadémia-évad

Új Ezüst Akadémia-évad

Ünnepi keretek között nyílt meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban szerda délután a tavaly rendkívül sikeresnek bizonyult, és idén is útjára indított Ezüst Akadémia második „tanéve”. Jelen voltak a szervezők – Sapientia EMTE és a helyi önkormányzat –, valamint a partnerszervezetek képviselői, és természetesen a sok-sok „hallgató”, a rendezvény hangulatát a Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese emelte.