A szem és száj hangsúlyozása

A szem és száj hangsúlyozása Életmód

Utolsó részéhez érkezett a sminkelés alapjait ismertető sorozatunk, amelynek gerincét az a termék- és sminkbemutató adta, amelyet a kézdivásárhelyi Szőcs Petra tartott a Taverna vendéglőben, az Yves Rocher kozmetikai márka meghívására, Bartha Zsófia szervezésében.

 

Ha az alapozó (korrektor, pirosító, kontúr stb.) használata, a szemöldök formázása a sminkelésnek azok a területei, ahol bizonyos szabályokat muszáj betartani, ha nem akarunk többet ártani, mint használni, a szem- és szájhangsúlyozás szabad teret ad a színeknek, textúráknak. Bátran kipróbálhatunk mindent, amihez kedvet kapunk, hiszen bárhogy is sikerüljön a végeredmény, még mindig mondhatjuk azt, hogy éppen ilyent szerettünk volna.

 

Mindennek az ellenkezője is trendi

Ez egyébként igaz is: az elmúlt években tanúi lehettünk, hogy minden, és mindennek az ellenkezője is trendinek, divatosnak számított már egy adott ponton, inkább azt kellene szem előtt tartani, hogy az alkalomhoz igazítva „szaladjon meg a kezünk”. Azaz ne nappalra vagy szolidabb munkahelyre próbáljuk ki például a narancs–piros–zöld szemhéjfesték-kombinációt, hagyjuk meg buliba, koncertre, fesztiválra.

Kezdjük a szemhéj előkészítésével: annak függvényében, hogy milyen állagú festéket használunk (por, krém stb.), illetve, hogy mennyire hajlamos a zsírosodásra a szemhéjunk, érdemes lehet első lépésként alapozót használni. Erre a célra speciális, a szem körül biztonságosan alkalmazható termékek kaphatók, amelyek egységesítenek, mattítanak, és főként tartóssá teszik a szemfestéket, illetve bónuszként a színek is intenzívebben mutatnak.

A színek kiválasztását nem részleteznénk, annál is inkább, hogy ma már nem szabály, hogy adott szemszínhez mit lehet társítani, hiszen sok más tényező is befolyásolja, hogy jól mutat vagy sem: a bőrszín és -tónus, a hajszín, a ruházat stb. Kedvező áron beszerezhetünk viszonylag jó minőségű palettákat, amelyek sok színt tartalmaznak, és kedvünkre kísérletezhetünk. Ha alapsmink készül, általában három színnel dolgozunk, egy világos, egy középtónusú és egy sötétebb árnyalattal (a felvitel módját lásd a mellékelt ábrán).

Arra próbáljunk csak odafigyelni, hogy a rúzs, a pirosító színével harmonizáljon a végeredmény, legyen egységes az összkép, de minimális esztétikai érzékkel ezt úgyis látjuk.

 

A kulcsszó a tökéletes felvitel

 

Kontúrozáshoz a szempillatőbe sem csak fekete ceruza való, a természetes hatású barna mellett ma már a szivárvány minden színében kaphatók ceruzák, alkalmazzuk bátran, sokszor elég egy bézses–barnás szemfestéket feldobni mondjuk egy türkiz vagy lila kontúrral.

Nem kerülhetjük meg a tus kérdését: évek óta töretlenül csücsül a képzeletbeli trónon, aki megtanulja használni, annak egy életre nyert ügye van, mert szépen kivitelezve valóban nagyon hatásos. A kulcsszó a tökéletes felvitel – legyen szó zselés vagy filces megoldásról –, ugyanis a csúnya, egyenetlen tusvonal nemhogy nem varázsol csábos cicaszemeket, de tönkrevágja a teljes összképet.

Apropó cicaszem: a sminkes arra is felhívta a figyelmet, hogy nem minden szemformához áll jól, vagy kivitelezhető a szem külső sarkában felfele ívelő kis farkinca, van, ahol az egyszerű, félkör alakkal járunk jobban. Mivel macerás felvinni is, de javítani, lemosni duplán az, van egy hasznos tippünk: akkor kísérletezzünk vele, ha éppen zuhanyozni készülünk, ha minden nap próbálkozunk, előbb-utóbb ügyesedik a kezünk, és ráérzünk a hozzánk illő formára és vastagságra. Vagy nem…

A száj sminkelését véleményem szerint alapvetően két dologgal lehet nagyon elrontani: ha kiszáradt, cserepes ajkakra visszük fel a rúzst, illetve, ha a száj természetes körvonalát jóval meghaladva rajzolunk kontúrt.

Ha száraz az ajkunk, elégedjünk meg egy jó minőségű szájbalzsammal, ebből választhatunk enyhén színezettet, amíg rendbe nem jön. (Tipp: radírozzuk le az elhalt bőrt egy kis cukorral.) A szájfények enyhébben emelik ki a cserepes részeket, de zömük enyhén szárít, ha ragaszkodunk hozzá ilyenkor is, a tápláló olajokkal dúsítottakat vegyük.

Rúzsból ezerféle kapható, a most divatos folyékony matt formuláknak is nagy hátránya, hogy fokozottan szárítanak, használatukkor estére, éjszakára gazdag hidratáló szájbalzsammal tápláljuk az ajkakat. Ne féljünk az élénk színektől, sokszor olyan árnyalatok állhatnak meglepően jól, amelyekért amúgy soha nem mernénk nyúlni.

Ha vastagítani, optikailag dúsítani szeretnénk az ajkainkat, használjunk szájkontúrceruzát, amit pontosan a körvonalra vigyünk fel, de ne „csaljunk”, ne menjünk ki a bőrre, úgysem lesz szép az eredmény, legfennebb „kacsacsőrünk” lesz. Legjobb, ha megbarátkozunk azzal a formával és teltséggel, amivel születtünk, esetleg a mentolt is tartalmazó, ezáltal a vérbőséget fokozó, így teltebb ajkak látszatát adó szájfényekkel és rúzsokkal kísérletezhetünk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.