Hiányos költségvetéssel, kettős érzésekkel vágtak neki az évnek Erdővidéken
Néhol az előző év megtakarítására alapoznak, máshol költségvetés-kiegészítésben bizakodnak a községvezetők Erdővidéken.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Néhol az előző év megtakarítására alapoznak, máshol költségvetés-kiegészítésben bizakodnak a községvezetők Erdővidéken.
Nagy lendülettel munkálkodnak a Háromszék gyöngyszemeként emlegetett Mikó-kastélyon, amelynek felújításához fél éve láttak hozzá a kivitelezők.
Felnőttek módjára temették el a farsangot a baróti gyerekek, akik a helyi szokásokhoz híven maszk mögé bújtak, előadták a hagyományos erdővidéki kecskejárást, de még a Samunak keresztelt kiszebábot is elégették.
Továbbra is küzdenének a tornasport fennmaradásáért Sepsiszentgyörgyön, de egyre nehezebb biztos helyszín nélkül edzéseket szervezni – derült ki Kolcza István önkormányzati képviselő és Botoș Liviu edző sajtótájékoztatóján.
Két lábbal állt a földön, a zenében mégis az érzelmei vezérelték Cserkész Bélát, aki ötven évig élt a hivatásának, mielőtt végső búcsút vett attól hosszas, méltósággal viselt betegség után február másodikán.
Gyerekek és felnőttek is izgalmas olvasnivalókra bukkanhatnak a Bod Péter Megyei Könyvtárban, ahol mostantól kiemelt helyen fognak szerepelni az állatokkal kapcsolatos kötetek.
A községi utak korszerűsítése és az ivóvíz-hálózat kiépítése érdekli leginkább a mikóújfalusiakat, akik írásba foglalhatják kérdéseiket, meglátásaikat a polgármester által indított internetes űrlapon keresztül.
Csaknem tökéletesen teljesített az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjén az a marosvásárhelyi végzős diák, aki tizenkét társával együtt képviselheti az erdélyieket és partiumiakat a Gyulán szervezendő Kárpát-medencei fordulón.
A gyerekek testi, lelki és érzelmi fejlődését is befolyásolhatja a digitális eszközök korlátlan használata, a felnőttvilág által támasztott kihívások leküzdésében pedig kizárólag a szülők tudatossága segítheti hatékonyan a fiatalokat.
Ezentúl hatékonyabb és gyorsabb mentőakciókat hatjhatnak végre Kovászna megyében a hegyimentők – jelentette be Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Másfélórás üléssel zárta a januárt a baróti önkormányzat képviselő-testülete szerdán, amely során a hivatali alkalmazottak béremeléséről és a városi kórház felújítási munkálatairól döntöttek, továbbá az útépítés technikai részletekben is elmerültek a tanácsosok.
A januári hideg és kiadós havazás jót tett Sugásfürdőn: péntek délutántól nemcsak a kisebb, hanem a több mint fél kilométer hosszú sípályán is csúszhatnak majd a síkedvelők. Ha az idő kitart, a februárra tervezett két versenyre is szívesen várják az érdeklődőket.
Jóváhagyták a diákok utazásának támogatásáról szóló határozatot a Kovászna megyei önkormányzat képviselői a januári ülésen.
A kicsik helyett még jó ideig iskolás gyerekek fognak tanulni a sepsikőröspataki korszerű óvoda épületében, amíg sor nem kerül a község általános iskolájának felújítására.
A helyiek gyors reagálásának és együttműködésének köszönhetően sikerült megmenteni a Bölön központjában lángba borult családi ház földszintjét és a vele összekötött boltot.
A meleg idő beköszöntével több mint kétszáz kerékpár és tizenkét tricikli fog a sepsiszentgyörgyiek rendelkezésére állni, az önkormányzat ugyanis nyár elejére tűzte ki az intelligens kölcsönzők üzembe helyezését.
A város minden otthontalanjának menedéket biztosít a téli hidegben a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló.
A buszjáratokat viszonylag gyorsan sikerült pótolnia a megyei önkormányzatnak, az időpontokat még helyesbítik a jövőben.
Több mint egymillió lejjel kevesebb áll rendelkezésre a helyi költségvetések kiegyensúlyozására idén – derült ki Kovászna Megye Tanácsának keddi ülésén.
Tapasztalatcserére, beszélgetésre és szellemi feltöltődésre ad lehetőséget a mellrákkal érintetteknek a Kovászna Megyei Vöröskereszt támogatócsoportja, amely immár nyolc éve segít a betegek lelki gyógyulásában.
A rendszeres szemételhordás ellenére ismét felbecsülhetetlen mennyiségű háztartási és építkezési hulladék gyülemlett fel a Nagybacont átszelő Barót-patak medrében.
Hat pályázatra nyert támogatást az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből Vargyas község, amelyből öt projekt kivitelezésére már idén sor kerülhet.
Közös ünnepre és megemlékezésre hívja az erdélyieket a Magyar-Turán Alapítvány, immáron harmadik alkalommal.
A sűrű havazás és szél sem tántorította el a fogyatékkal élő kirándulókat a jókedvtől és az önfeledt szánkózástól a sepsiszentgyörgyi Írisz ház januári táborában.
Hivatalában fogadta csütörtökön a napok óta tüntető háromszéki gazdák képviselőit Ráduly István, Kovászna megye prefektusa – tájékoztat a megyei kormányhivatal közösségi oldalán.
Gazdag műsorral várják az érdeklődőket a tavaly felújított sepsiszentgyörgyi múzeumba a magyar kultúra napján. Január 22-én 18 órától a Háromszék kultúrájáért díj átadására és egy különleges kiállításmegnyitóra is sor kerül, sőt, tárlatvezetésen is részt lehet majd venni.
Az elmúlt három év legsikeresebb magyar rendezésű filmjei kerülnek vetítésre január 18. és 25. között a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban.
Majdnem teljesen leállt a forgalom a Csernátont és Kézdivásárhelyt összekötő 11-es országúton a háromszéki gazdák szerdai, spontán tüntetésének köszönhetően.
Újraütemezték a tavaly novemberre tervezett Best of Sepsi gálát, amelyen azokat a városlakókat ünneplik, akik odaadással végzik munkájukat és kedvességgel, figyelemmel fordulnak a helyi közösséghez.
A sepsiszentgyörgyön és kézdivásárhelyen született gyerekekből összesen 17 kislányt neveztek el Annának és 16 kisfiút kereszteltek Bencének a szülei a tavalyi évben.
Kisebbségvédelemről, szélsőségekről, agrárpolitikáról is szó esett a csütörtök esti kibeszélőn, amelyen Vincze Loránt európai parlamenti képviselőhöz intézhetett kérdéseket a sepsiszentgyörgyi közönség.
Több mint 700, lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló és 120 speciális nevelést igénylő iskolás vett részt a Norvég alapból finanszírozott hároméves programban, amely során általános iskolás diákok beilleszkedését és oktatásban való részvételét ösztönözték.
Esküt tett az idei év első ülésén Nagy József, a Kovászna megyei önkormányzat egykori alelnöke. Az RMDSZ színeit képviselő újdonsült tanácsos 2012 és 2016 között volt korábban a vezetőség tagja.
Mostantól vadonatúj, modern röntgengép szolgálja a városi és környékbeli páciensek javát a baróti kórházban.
Többen lennének szakácssegédek, mint szakácsok, és többen dolgoznának kereskedelemben, mint ahányan takarítanának – derül ki a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség közleményéből.
Az eddigieknél némileg kevesebb rendezvénnyel, de annál több egyéni fejlődést ösztönző programmal várja a kikapcsolódni és tanulni vágyó sepsiszentgyörgyi fiatal nőket a városi önkormányzat ifjúsági irodája idén.
Anyagi támogatásban részesülhetnek azok az alap-, mester-, illetve doktori képzésben résztvevők, akik még nem töltötték be a 35. életévüket, és államvizsga dolgozatukon vagy disszertációjukon dolgoznak a folyó tanévben.
Január 12-ig lehet jelentkezni a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Művészeti Központ által meghirdetett képzőművészeti pályázatra, amelyre romániai magyar középiskolás diákok alkotásait várják.
A fémgerendák már a helyükön vannak, már csak egy betonréteg szükséges ahhoz, hogy a községen áthaladó autósok a póthíd helyett az újon kelhessenek át.
Az újesztendő beköszöntével a városi önkormányzatok anyakönyvi irodái is összesítették az elmúlt évben regisztrált születéseket, elhalálozásokat és házasságkötéseket.
A karácsonyi és szilveszteri fogások után, az újév kezdetével sokan tesznek fogadalmat: legtöbben a testsúlycsökkenésre vállalkoznának, méghozzá a lehető leggyorsabban.
Egy szerencsétlen mozdulat következtében 50 métert zuhant az Egyes-kő egyik kiugró sziklapereméről egy 31 éves sepsiszentgyörgyi férfi, aki az esés következtében többszörös, végzetes sérülést szenvedett december 28-án késő délután.
Érkezését ugyan nem az év első napjára időzítette, Barót város idei első babája szerdán mégis megérkezett, épen és egészségesen. Vékony Ádám január 3-án reggel jött világra a városi kórházban.
Január második napján, éjfél után nem sokkal jött világra Sepsiszentgyörgy első babája a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.
A szépmezői ipari park növeléséhez szükséges területbővítésről is szavaztak a sepsiszentgyörgyi képviselők idei utolsó ülésükön.
Sokan eleve a félelem forrását szüntetnék meg, mások inkább a tulajdonos elővigyázatosságát hangsúlyozzák, de még így is sok kutya és macska menekül el otthonról szilveszter éjjelén.
Jövőre az Amerikai Egyesült Államokba utazhat a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a Love To Dance Egyesület húsztagú társulata.
Nehéz, mégis sikeres esztendő zárul Kovászna megye prefektusa szerint, aki szerdai sajtótájékoztatóján idézte fel az elmúlt tizenkét hónap történéseit.
Tizenötödik alkalommal díjazták Sepsiszentgyörgyön a kiemelkedő eredményeket elért tizenkettedikes diákokat.
A kormány állami alkalmazottakra vonatkozó költségcsökkentő intézkedései következtében hat megyei érdekeltségű közintézmény és közszolgálat szervezeti felépítésén, tisztségjegyzékén, valamint működési szabályzatán változtattak a háromszéki képviselők az év utolsó megyeitanács-ülésén.