Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A polgármesterek menedzseri képességén múlhat a vidéki kóbor ebek sorsa

A polgármesterek menedzseri képességén múlhat a vidéki kóbor ebek sorsa Kovászna megye

A már meglévő menhelyekkel szinte lehetetlen szerződést kötni, új menedéket pedig aligha tudnának létesíteni a helyi költségvetésből – vallják a Kovászna megyei községek polgármesterei. Háromszék vidéki településein ezért társulás révén próbálnak megoldást keresni a régóta fennálló problémára: az Olt-menti falvak gazdátlan állatainak Oltszemen, a kézdi- és orbaiszéki kóborkutyáknak Gelencén fognak ideiglenes otthont biztosítani.

Hirdetés
Hirdetés

A jelenleg érvényben levő 2001-ből származó 155-ös kormányrendelet alapján a helyi önkormányzatokat kötelességük saját kutyamenhelyet létrehozni, ahol megfelelő személyzet biztosítja az ebek ellátását; a jogszabály arra is lehetőséget biztosít, hogy olyan szolgáltatóval kössenek szerződést az önkormányzatok, amely vállalja az állatok befogását és gondozását. Az anyagi hátteret az önkormányzatoknak kell előteremteniük. A vidéki önkormányzatok vezetői szerint a törvényhozás meggondolatlanul ruházta át a felelősséget az egyre alacsonyabb költségvetéssel rendelkező községekre anélkül, hogy pénzalapot vagy megfelelő mozgásteret biztosítana a kivitelezésre. A helyzet kapcsán Háromszék és Erdővidék községvezetőit kérdeztük.

Összefognak az Olt-menti települések

Nemcsak kóbor kutyákat, hanem bármilyen gazdátlan állatot befogad az a menhely, amelyet a Sepsibodokhoz tartozó Oltszemen hoznak létre a Sepsiszentgyörgy metropoliszövezetéhez tartozó Olt-menti községek. Fodor István polgármester kérdésünkre elmondta, hogy a területet már előkészítették, az egykor még vágóhídként működő épületet pedig a szabványoknak megfelelően fogják átalakítani: a lovaknak, teheneknek úgynevezett „boxokat”, a kutyáknak ketreceket hoznak létre, ezenkívül kialakítják az állatorvosi rendelőt és irodát is. Az épület vételára 23 ezer euró.

Bármennyire is barátságosan közelítenek az emberhez, végleges befogadókra nehezen találnak a kóbor kutyák. Fotó: Tuchiluș Alex

„Az önkormányzatokat súlyosan büntetik a kóbor kutyák miatt. Viszont egy menhelyet megépíteni és fenntartani képtelenség abban a helyzetben, ha közben nem engednek személyzetet alkalmazni, és a kiadást is korlátozzák” – mutatott rá a törvények visszásságaira a községvezető. Meggyőződése, hogy a felelősség elsősorban azokat az állattartókat terheli, akik máig sem tartják be az alapvető szabályokat, és továbbra is szabadon hagyják kóborolni jószágaikat az utcán.

Sokszor visszautasítják a kérésüket

A gazdátlan ebek kapcsán Maksa polgármesterét is felkerestük, ugyanis évek óta hallani a közbeszédben a Sepsibesenyőn összetömörülő kóbor falkáról. Badi Gyula szerint egyre több és több kutyát találni a tó környékén, egyrészt a féktelen szaporodás, másrészt pedig a gazdák miatt, akik előszeretettel hagyják ott megunt kedvenceiket. Előbb a kézdivásárhelyi menhellyel próbálták rendezni a helyzetet, majd a szépmezőivel, de mindenhol visszautasították a kérésüket, mondván, hogy túlzsúfoltak a ketrecek és csak a saját körzeteiken belül fogadnak be ebeket. „Végül egy szucsávai céghez fordultunk, de rettentő magasak voltak a költségek. Egyetlen kutya egyhavi ellátása 890 lejbe került volna. Ha harminc kutyáról kéne így gondoskodnunk, akkor pillanatok alatt elfogyna a hivatal pénze” – vázolta a helyzetet az elöljáró.

A szintén társuló Sepsikőröspatak vezetője, Kisgyörgy Sándor osztozik a maksai kollégája véleményével, pedig a községben nem találni túl sok otthontalan négylábút. „Az, hogy állatorvossal, szakképzett munkaerővel rendelkező menhelyt hozzon létre egy falu, képtelenség. Maholnap a közvilágítást sem tudjuk fizetni, nemhogy fenntartsunk egy szakapparátust. Ez aberráció” – magyarázta.

Gelencén is lesz menhely

A kézdi- és orbaiszéki településeken kóborló kutyákat a jövőben Gelencén fogják elhelyezni egy újonnan épülő menhelyen, amely területét már elő is készítette az önkormányzat. A menedék azonban több település, a Kézdi-Kovászna metropoliszövezetéhez tartozó községek összefogásának eredményeképpen jön létre. Ilyés Botond gelencei polgármester szerint szükség is van rá, ugyanis a környékbeli falvak nem tudnak együttműködést létrehozni a kézdivásárhelyi menhellyel, illetve nagyon nehéz találni olyan céget is, amellyel közreműködési szerződést lehetne kötni. „A jelenlegi jogállás Romániában nem segíti az önkormányzatokat a megoldásban, egyszerűen csak büntet” – jelentette ki a vezető.

Ilyés Botond állítja, hogy a gelencei menhely bőven elég lesz a környékbeli falvak gazdátlan kutyái számára, mert tapasztalata szerint faluhelyen is egyre jellemzőbbé válik a felelős állattartás. A többi állatnak viszont mindenképpen ideiglenes otthon szeretnének biztosítani, ezzel megfelelve a törvény által előírtaknak és az erkölcsi kötelességnek is. Az előzetes tervek szerint a szükséges tanácsi határozatok elfogadása után a bekerített területen állatorvosi kabinetnek, műtőnek és irodának megfelelő helyiséget is kialakítanak, valamint felszerelnek harminc ketrecet, amelyek egyenként három kutyának fognak ideiglenes szállást biztosítani.

A rendszeresen szervezett nyílt napok még mindig nem elég ösztönzőek az örökbefogadásra. Fotó: Szépmezői kutyamenhely

Az övezethez összesen húsz Kézdivásárhely és Kovászna környéki település tartozik, Gábor Balázs, a Kézdi-Kovászna metropoliszövezet ügyvezető igazgató szerint azonban nem mindegyikük vesz részt ebben a társulásban. „Csak azok érintettek, akiknél szükségeltetik a menhely, vagy nem kötött szerződést más céggel” – magyarázta. A részt venni kívánó községek száma a tárgyalások során állandóan változott, ezért az elnök szerint végleges listáról csak a tanácsi határozat elfogadása után számolhat majd be. A kóbor kutyák ügyében Kézdialmás vezetőjét is megkerestük, azonban Reketes István szűkszavú válaszában nem jelezte, hogy része volna a társulásnak, ugyanakkor a kézdivásárhelyi menhellyel való együttműködésen kívül nem igazán tudott felvázolni más jövőbeli tervet.

Erdővidéken még homályban tapogatóznak

Balázsi Dénes, Bardoc község polgármestere elsősorban a helyszín és az alkalmazottak biztosításában látja a legnagyobb nehézséget. Abban reménykedik, hogy a többi erdővidéki településsel közösen sikerül létrehozni majd egy menhelyet, ahol szakszerűen gondjukat viselhetnék a kutyáknak.

Ezzel kapcsolatban a nagyajtai elöljáró szerint már gyakorlati lépések is történtek. „Már a feladatfüzet is ki van dolgozva, a helyi tanács jóvá is hagyta, így most a közbeszerzési fázis következik” – részletezte Bihari Edőmér, aki tisztában van azzal, hogy csak ezután következik a java, mert nem lesz könnyű szervezetet vagy céget találni, aki elvállalná a feladatot. Imets Lajos, Vargyas polgármestere óvatosan nyilatkozott a témában, mondván, hogy egyelőre semmilyen konkrétumot nem tudnak felmutatni. Az erdővidéki falvak vezetői viszont egyetértenek abban, hogy alig-alig találni kóbor állatot az utcáikon, és az évek során nem volt példa arra, hogy legalább egyet be kellett volna fogni, vagy elszállítani a településről, mert veszélyt jelentett volna az emberre.

Eközben Baróton továbbra is működik a 13 férőhelyes kutyamenhely, de mivel állandóan tele van, a városvezető szerint nem tudnak újabbakat befogadni. Ugyanez a helyzet Kézdivásárhelyen és Kovásznán is, továbbá a szépmezői menhelyen, amely jelenleg is maximális kapacitáson működik, mind a 145 helyük foglalt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 6., 17:01
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Minek a menhely mikor a roman torveny szerint a befogott kutyat, ha egy heten belul nem kerul meg a gazdaja ,akkor a masodik heten adoptalhatja barki, akit erdekel a kutya, de ha ez nem tortenik meg, akkor a torveny jogot ad a kutya elaltatasara. Nem menhelyek ezek, hanem kivegzo lagerek. Es mondjatok meg nekem, hogy Romanian kivul meg melyik orszagban kotelezik a keverek es a metis kutyakat a sterilizalasra. En vegigneztem Magyarorszagtol- Franciaorszagig az osszes E.U.-s kutyatorvenyt, de sehol nem irja elo a torveny, hogy a sterilizalas KOTELEZO (kiveve Romaniat !!!), minden orszagban azt irja, hogy AJANLOTT ! Mit vetettek nektek a keverek kutyak, hogy ilyen cudarul es kegyetlenul bantok veluk ?! Bezzeg az embereknel, ott nem vedik igy a tiszta fajokat ! Ott nem ! Ott keverik !!!

  • User
    Dátum: 2024. március 6., 17:23
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Metropolisz, kóborkutya, havi 890, süketelések!
    Komplettek vagytok?! Évente kb 2x állatorvos, havi 2-3 zsák táp, víz, takarítás!!!! Ez 890 re nem rúghat! Ennyiből 3 disznót tartanék!!!
    Jobb ha zsaroljátok a kutyatartókat, mint 1 kézdivásárhelyi „szakember” aki kutyás hírdetésekből kiszúr gazdikat, majd az állatrendőrséggel fenyegeti őket, mikőzben a város végén, a vágóhid utcában falkák sétálnak.

  • User
    Dátum: 2024. március 6., 21:41
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Létezik ingyenes ivartalanítás. Vannak falun dolgozó állatorvosok. Miért nem lehet megoldani ezeknek a gazdátlan ebeknek a sterilizalasat ? Különben falun sok szabadon járó kutyának van gazdája, igaz letagadja, ha muszáj, legtöbb tudjuk kikhez tartoznak . Sajnos a legtöbb falun dolgozó állatorvost nem érdekli az egész, pedig ők tudnák az embereket egy kicsit okitani és megértetni,hogy a sterilizalas nem azt jelenti a kutya nem fog kutya maradni hanem csak megszabadítja egy kintol. A polgármesterek többsége nem fog költeni kutyamenhelyre mert kidobott pénzként fogják kezelni az ügyet.