Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folyamatosan dolgoznak a málnásfürdői gyógyturizmus fellendítésén

Folyamatosan dolgoznak a málnásfürdői gyógyturizmus fellendítésén Kovászna megye

Egy lépéssel közelebb kerültek a régóta tervezett balneológiai szakképző központ megvalósításához az üdülőtelepen, ahol a műszaki terv elkészítését követően rövidesen neki is láthanak az építkezésnek. A köztes időben Málnás községben a hozzátartozó települések fejlesztésére is hangsúlyt fektetnek: többek között a zalánpataki iskola teljes felújítása és a málnásfürdői borvízforrások rendbetétele is napirenden szerepel.

Hirdetés
Hirdetés

Számos sikeres projekttel és annál is több tervvel indították a 2024-es évet Málnás községben és a hozzátartozó falvakban, amelyek folyamatosan fejlődtek az elmúlt évek pályázatainak köszönhetően. Ennek eredményeképpen korszerűsítették a vízhálózatokat, a közvilágítást, aszfaltoztak, de még a tanintézeteket, illetve sporttermet és kultúrotthont is teljesen felújították. Eközben a málnásfürdői gyógyturizmus visszaállításán is munkálkodnak, a részletekről Szotyori Angéla polgármester számolt be.

Régi szállodából korszerű központ

Az  üdülőtelepi szálloda egykor magánkézben volt, de miután a Kovászna megyei és a málnási  önkormányzat közösen megvásárolta, 2018-ban a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola gondnokságába helyezte. Ezután született meg a terv, hogy az épületet felújítanák és balneológiai szakképző központot hoznának létre, ezzel felélénkítve Málnásfürdő gyógyturizmusát. A finanszírozási szerződést 2022-ben, a kivitelezésről szóló megállapodást pedig tavaly júniusban írták alá. Jelenleg készül a műszaki terv, ami a polgármester szerint előrehaladott fázisban tart, így a munkálatokat remélhetőleg a közeljövőben megkezdheti a sepsiszentgyörgyi Conico Rt. és a V&K Kft. A beruházást a fejlesztési minisztérium finanszírozza az Országos Beruházási Társaságon keresztül,   összértéke több mint 28 millió lej.

Az eddig elhanyagolt sétány környékét is megtisztítják. Fotó: Tuchiluș Alex

A jövőbeli szakképző intézményben 70 férőhelyes szálláshelyet, 80 személyt befogadó konferenciatermet, 260 főre alkalmas étkezdét is kialakítanak. „Balneológiai továbbképző központ lesz, de tulajdonunkban van egy kezelőközpont is, ezeket együtt kellene működtetni” – mondta Szotyori Angéla a tervekre vontakozóan. Amíg ez megvalósulhat, addig sem várakozik tétlenül a málnási önkormányzat, ugyanis a hotel mögötti park rendezésére készülnek, kitakarítják a sétányt, valamint az útmenti borvízforrások felújítása is sorra kerül. Vásároltak továbbá egy 600 négyzetméreres alapterületű épületet a források környékén, az önkormányzat tulajdonában levő négyhektáros terület mellett, így a jövőben alkalmas teret biztosítanak egyéb turisztikai célú tervek megvalósítására.

A hotel mögött park is rendezésre vár. Fotó: Tuchiluș Alex

Modernebb iskola, jobb utak

A Málnáshoz tartozó tanintézetek korszerűsítésére kiemelt hangsúlyt fektetett a községvezetés az elmúlt években, mostanra csupán a zalánpataki iskola teljeskörű felújítása maradt hátra. „Várunk még árajánlatokat, de nagy valószínűséggel már ebben a hónapban nekifoghatunk a belső munkálatoknak” – szögezte le a polgármester, aki szerint ezzel végére érhetnek a középületeket érintő javításoknak. Ezenfelül az Anghel Saligny program keretein belül öt utcát az üdülőtelepen, nyolcat Málnáson korszerűsítenek, csak a kivitelező vállalatra várnak még, ugyanakkor Zalánpatakon a házak közti utakat is rendeznék, itt a finanszírozási szerződés aláírása van hátra.

Legalább hét különböző málnásfürdői forrás vízét kóstolhatják meg a látogatók. Fotó: Tuchiluș Alex

Itt még nem áll meg a beruházások sora, ugyanis a község gépparkját is bővítenék szintén pályázati úton, a meglévő gépek tárolására pedig színt építenek, valamint a ravatalozók felújítására is sor fog kerülni. „Ütközünk néha akadályokba is, bizonyos esetekben megtörténhet, hogy a munkálatok áttoldónak a következő évre, hiszen rengeteg papírmunka van a projektek mögött” – jegyezte meg óvatosan Szotyori Angéla remélve, hogy a kivitelezés is a terveknek megfelelő tempóban fog haladni.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. február 19., 16:40
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Csináljatok egy becsületes hídat, mert a mostani fahídat még a monarchia idejében építették. Veszélyes autóval közlekedni rajta. De az egész fürdőhelyiség teljesen romokban,totál lerobbanva. Igaz udemeré, igaz borvízek útja, ez a ti szégyenetek!!