6 ok, amiért különleges vagy, ha decemberben születtél
A decemberi születésnaposokat gyakran sajnálják, mondván, elég nagy hátrányt szenvednek, amiért világrajövetelük napja egybeesik a karácsonyi időszakkal.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A decemberi születésnaposokat gyakran sajnálják, mondván, elég nagy hátrányt szenvednek, amiért világrajövetelük napja egybeesik a karácsonyi időszakkal.
Sikeres év volt 2019 – jelentette ki a csíkszeredai magyar főkonzul. Idén több program valósult meg, és a nagyobb összegű magyar állami támogatás érkezett Erdélybe, mint a korábbi években bármikor.
Sem koncentrálni, sem gondolkozni nem enged. Minden kognitív funkciónkat blokkolja. Érdekes tanulságokkal zárult egy kísérlet.
Megvalósult az orosz elnök, Vlagyimir Putyin egyik álma: rövid időre az országa teljes online hálózata lecsatlakozott a globális internetről.
Az ország kormányának becslése szerint körülbelül 512 ezer fővel csökkent a lakosság. Japánban 1874 óta nem született olyan kevés gyerek, mint idén.
Felszállás után visszazuhant egy repülőgép Kazahsztánban. A BBC információi szerint a Bek Air járata Almatiból tartott a fővárosba, Nur-Szultanba.
Óvatosságra intő felszólítást intézett Facebook-oldalán a belügyminisztérium a gépkocsivezetőkhöz, emlékeztetve, hogy csak az elmúlt két napban 44 közúti baleset történt, amelyekben 19 személy halt meg.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Hétfőn, december 23-án este a baróti művelődési házban Karácsonyváró est címen tartottak integratív csengettyűs koncertet a sajátos nevelést igénylő, fogyatékkal élő baróti gyermekek és felnőttek.
Az EP-ben rendkívül intenzív munka zajlik, és ebben a mandátumban a korábbiaknál sokkal inkább politikai összetűzések helyszíne a parlament, ennek megfelelően kell jelen lenni és a különböző témákban az erdélyi magyarság álláspontját képviselni.
Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását. Ugyanakkor a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte a romániai katolikus püspöki konferencia.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
„Szuperhősök” karácsonya December 22-én, advent negyedik vasárnapján rendhagyó családi ökumenikus istentiszteletet tartottunk a kézdivásárhelyi evangélikus-lutheránus templomban. Az is...
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Egész éjjel képes vagy karácsonyi filmeket nézni? Akkor van egy jó hírünk!
Hála a segítőkész lengyeleknek, idén sem maradnak éhen a rászorulók az ünnepek alatt. Az ,,Oszd meg a vacsorád egy hajléktalannal” elnevezésű kampány szenteste kezdődött és egészen szombatig tart. A kezdeményezéshez pedig 60 város is csatlakozott.
Karácsony estéjén és első napján 60 törvénybe ütköző tettet regisztrált a határrendészet az ország különböző határpontjain. Ezekből 42 minősült bűncselekménynek.
A Szent Péter téren karácsony második napján mondott beszédében a pápa „a tegnap és ma” mártírjainak emlékezésére és a keresztény közösségek megújulására szólított fel.
Tizenkilenc személy vesztette életét, további 33 pedig súlyosan megsérült az országos szinten az elmúlt két napban bekövetkezett 44 közúti balesetben, tájékoztatott csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Minden jel szerint szemcseppel mérgezte meg feleségét egy 35 éves mentős, Joshua Lee Hunsucker Észak-Karolinában, írja az Independent.
Leváltotta Ludovic Orban miniszterelnök Claudiţa Selavărdeanut, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) alelnökét, aki ellen nyomozást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
Az idei gyűrűs napfogyatkozás Ausztráliából és Ázsiából volt látható.
Ha változást akarunk a világban, kezdjük saját magunkkal. Isten szeretete Jézus születésével ingyen áradt a földre, a világot csak akkor tehetjük jobbá, ha mi is ajándékok leszünk mások számára – mondta szenteste az egyházfő.
Az Úr születésének ünnepe közelebb hozza az embereket – mondta karácsonyi üzenetében Klaus Iohannis államfő.
A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia
December elején már fehérbe öltözött a havas. Éjjelente farkasüvöltés rázta meg a tanyavilág csöndjét, melyre láncra kötött kutyák dühös csaholása volt a válasz. Itt a hű házőrzőket éj...
Első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a bukaresti törvényszék Viorel Hrebenciuc volt szociáldemokrata párti képviselőt a Giga TV-vel kapcsolatos ügyben – írja az Agerpres.
Befolyással való üzérkedés miatt hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a bukaresti törvényszék Bogdan Olteanu volt képviselőházi elnököt.
Romániában súly és sebességkorlátozással megnyitották hétfőn délután az A1-es dél-erdélyi autópálya Marosillye (Ilia) és Holgya (Holdea) közötti 21,1 kilométeres szakaszát.
Elkészítette első jelentését az oktatási minisztérium keretében működő, úgynevezett papírmunka-felszámoló bizottság, amelynek feladata a pedagógusokat érintő bürokratikus terhek csökkentése.
Egy átlagos naphoz képest az elmúlt 24 órában duplájára nőtt a forgalom a határátkelőknél – derül ki a határrendészet vasárnapi közleményéből.
Berekesztették a parlament plenáris ülését, miután Ludovic Orban kormányfő felelősséget vállalt a 2020-as államháztartási törvény tervezetéért.
Több mint 33 kilogramm heroint foglalt le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) drogkereskedelemmel gyanúsított személyeknél végzett házkutatások nyomán. A lefoglalt áru feketepiaci értéke több mint egymillió euró.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Advent negyedik vasárnapján négy gyertya ég a koszorún, ami igen előnyös, ha ugyancsak aznap van a téli napforduló is.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Az Amigo üzletlánc 5890 lejt adományozott december 23-án annak a zenei tehetségkutató versenynek a megszervezésére, amelyet fogyatékkal élő, tehetséges személyek számára hoz tető alá immár második alkalommal a United by Music Alapítvány, partnerségben a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az előző évekhez hasonlóan idén is fellép karácsonyi műsorával a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Míg nyaranta a szivárvány minden színében pompázó virágos erkélyek és muskátlis balkonládák varázsolják el az odautazót, addig télen az ünnepi díszbe öltöztetett, fényárban úszó utcácskák és a különleges faházikók látványa nyújt felejthetetlen élményt. Nem meglepő, hogy a European Best Destinations olvasói szerint itt a legszebb a karácsony, hiszen az ünnepek közeledtével a városka megtelik varázslatos fényekkel, épületei pedig mézeskalács házikókká változnak.
Hatvan módosító indítványt küldött a kormánynak a Mentsétek meg Romániát Szövetség
Felelősséget vállal hétfőn a kormány az állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényeiért, valamint a 114-es sürgősségi kormányrendelet módosításaiért.
A vártnál gyengébben, 176 millió dolláros jegyárbevétellel nyitott a Star Wars: Skywalker kora az észak-amerikai mozis hétvégén iparági becslések szerint.
Félelmetes álhírek kaptak szárnyra, az egészségügy költségvetése nem csökken, hanem néhány milliárd lejjel nő – jelentette ki vasárnap este a Románia TV műsorában Ludovic Orban miniszterelnök.
Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök is részt vett vasárnap este az 1989-es forradalomra emlékező bukaresti felvonuláson.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Életmód, állóképesség, erőnlét, egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, és egyre többeknek határozza meg a mindennapjait.
Rohamosan közeledik a karácsony. Az ünnep alkalmából a kézdiszentléleki nyugdíjas Kanabé Erzsébettel beszélgettünk arról, miről is szólt régen ez a csodálatos ünnep, miként zajlik napjainkban, mitől vált olyan fontossá életünkben.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.