Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa üzenete

Ferenc pápa üzenete Közérdekű

Ha változást akarunk a világban, kezdjük saját magunkkal. Isten szeretete Jézus születésével ingyen áradt a földre, a világot csak akkor tehetjük jobbá, ha mi is ajándékok leszünk mások számára – mondta szenteste az egyházfő.

Hirdetés
Hirdetés

Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie – hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén. Az egyházfő olaszul mondott beszédében hangsúlyozta, Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön az a logika látszik érvényesülni, hogy csak akkor adunk, ha kapunk is érte valamit cserébe. Pedig Isten ingyen érkezik – mondta a pápa. 

Isten a mai embereket is bátorságra, bizalomra, reményre inti az élet sötét pillanataiban, hogy azt sugallja: „ne gondoljuk azt, hogy a szeretet csak időpazarlás”. Ferenc pápa kifejtette, nem lehet állandó kifogásként felhozni, hogy az élet rossz, az egyház nem működik, a világ nem jó irányba halad. Ha értelmet akarunk adni az életnek, ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor saját magunkkal kell kezdenünk. 

Ne várjuk el a hozzánk közel állótól a jó cselekedetet ahhoz, hogy jót tegyünk vele, s az egyháztól se várjuk, hogy tökéletes legyen a szeretetünk elnyeréséhez (…), tegyük meg mi az első lépést” – mondta Ferenc pápa.

 A szertartás a fényárban úszó bazilika főbejáratánál vette kezdetét, ahonnan Ferenc pápa a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda éneke. Az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobránál népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágot Olaszország, Japán, Venezuela, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek és Irak képviseletében. Az államok az egyházfő idei és a jövőben tervezett útjait jelképezték. A misén arabul az egyházért, franciául a törvényhozókért és kormányzó emberekért, kínaiul a családokért, portugálul a papi hivatásért, szuahéli nyelven a szegényekért, a magányosokért, a szenvedőkért imádkoztak. A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilika egyik kápolnája betlehemében a jászolba fektette a Gyermek Jézus-szobrát.

(nepszava.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük