Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jézusvárók

Jézusvárók Vélemény

December elején már fehérbe öltözött a havas. Éjjelente farkasüvöltés rázta meg a tanyavilág csöndjét, melyre láncra kötött kutyák dühös csaholása volt a válasz. Itt a hű házőrzőket éjszakára kötik meg, mert a szabadon hagyottakat a farkasok becsalják a sűrűbe, s ott az éhségüket csillapítják velük. Mindenki azt hitte, hogy beköszöntött a tél. A jószágok beszorultak az istállókba, még az egész ősszel kóborló lovak is hazakullogtak, s dacos fejüket lehajtva engedték gazdáiknak, hogy féket húzzanak a fejükre és a szénával teli jászol mellé kössék őket. Szénából bő termés volt idén. Nemcsak a csűrök teltek meg dugig, hanem magasra rakott kazlak is hirdetik, hogy áldás volt e tájon.

Akinek még nem volt elegendő tűzifája, az minden más dolgát félretéve szekerével elindult az erdőre nyírfáért, mert az a kályhában nyersen is elég. Ezt a fát nagyon kedvelik a helybeliek, mert gyorsan nő, a lefejtett fehér kérge pedig kiváló tűzgyújtós. Régi tapasztalat, hogy a kéményekből felszálló füst útja megmutatja a következő napok időjárását. A füst pedig lefele kezdett szállni a völgybe, északnak tartva, ami aztán hozta is az időjárás megfordulását. Advent utolsó hetében szokatlanul enyhe idő köszöntött a tájra. A hóból jég lett, majd a jégből sár. Már éjszaka sem fagyott meg a megázott föld, pedig az égbolt tiszta volt, ragyogtak a csillagok. Az öregek csóválták a fejüket és a bundasapkáikat kalapra cserélték. A gyerekek szögre akasztották a már kipróbált szánkóikat, és újból előkerültek a kis gumicsizmáik. Ha ennek a falucskának címere volna, akkor ebben a gumicsizma is benne lehetne, hiszen ez a
leggyakrabban használt lábbeli. Reggelente gumicsizmás gyermekek hada indul a központban lévő iskolába, s a lábbeli tekintetében a tanítónőjük sem különbözik tőlük. Ezek a gyerekek elevenek, zsibongnak lefelé a sáros úton, legtöbbjüknek már naponta megvan a reggeli előtti tornaórája. Van aki lovat abrakol, marhát etet és itat, mások tűzifát hordanak be a házba, kisebb testvérüket etetik, öltöztetik. Itt mindenkinek van testvére, nem is egy, hanem legalább kettő-három. Ezek a gyermekek, amint megtanulják édes anyanyelvüket, minden felnőttnek azt köszönik, hogy dicsértessék a Jézus Krisztus!

Jézus születésének ünnepére készülődve a havasi tanyavilág néhány esztendeje városról felköltözött tanítónője meghívta kis tanítványait a kertjében lévő kápolnába, egy közös imára. Jöttek ide a gyermekek máskor is hálát adni és imádkozni, egyedül vagy a szüleikkel, de ez volt az első alkalom, amikor együtt volt az egész osztály. Tizenhat gyermek, hat évestől tíz esztendősig. Vidám kacagásuk messzire elhallatszott, ahogyan libasorban lépdeltek tanítójuk mögött csizmanyomból, csizmanyomba. Felérve a dombra, körbeállták a háromágú haranglábat, majd a negyedikes Ádám harangozott annyit, ahányan ők voltak. Szólott a kis harang, vitte a hírt messze, hogy Istent dicsérni gyűltek itt ma össze. Bent a kápolna oltárán kis gyertyaszál égett, s mindenki leült egy-egy csutak székre. Senki sem kuncogott, áhitat ült valamennyi gyermek szemén. Érezni lehetett, hogy ott van még valaki, akit ember csak a szívével láthat. Neki adtak hálát sorban a kis lelkek. Összekulcsolt kézzel imát zengett ajkuk, majd egyenként hangosan kimondták, hogy miért hálásak. Gyermekszájból manapság ritkán hangzanak el ilyen érzések, gondolatok. Egyikük azt mondta, hogy azért hálás, hogy megszületett, a következő ugyanezt fogalmazta meg másképpen: azért, hogy Isten megteremtette őt. Volt aki a kápolnában lévő együttlétért volt hálás, mások a családjukért, a testvérkéjükért, a mindennapi betevő falatért, a házukban lévő melegért, a családjuk egészségéért. Meghitt együttlétük alatt a gyerekek kérést is fogalmazhattak meg Jézuska felé. Egyikük sem kért dobozba csomagolható dolgot. Közülük a legkisebb testvérkét kért, mert neki csak egy testvére van, s a többieknek mind kettő-három. Legyen szeretet a szívekben, legyen béke a Földön, legyen béke a családokban, a szüleim érjenek szerencsésen haza a külföldi munkahelyről, a testvéreim jöjjenek haza karácsonyra! – hangzottak szerre a kérések. Két kisfiú havat kért… Mire fölfele tekintve mindegyik gyerek elrebegte a fohászát, a tanítónő könnyei lecsordultak szemei sarkán. Ekkor értette meg igazán, hogy miért is kell ő a havason szolgálja népét, s nem egy városi iskolában. Átölelte tanítványait és együtt sírtak örömükben, mert mindannyian érezték, hogy ott van velük Jézus.

Sepsiszéki Nagy Balázs
Csinód, 2019. december 24.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások