Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

„Szuperhősök” karácsonya

December 22-én, advent negyedik vasárnapján rendhagyó családi ökumenikus istentiszteletet tartottunk a kézdivásárhelyi evangélikus-lutheránus templomban. Az istentisztelet elején Végh Nimród evangélikus lelkészjelölt, az esemény házigazdája köszöntötte a jelenlévő híveket, a szolgálattevő lelkipásztorokat: Buzogány István unitárius lelkészt és Kádár István református gyakornok lelkészt, valamint a Pro Special kiemelt figyelmet igénylő gyermekek csoportját. Elmondta, hogy a csoporttal való első találkozás során a felnőttek „hős” feliratú, a gyermekek pedig „szuperhős vagyok” feliratú pólót viseltek, és valóban a hétköznapok hőseiként, szuperhőseiként lehet a csoport tagjaira tekinteni, hiszen Isten hősies feladattal bízta meg őket.

Az istentisztelet zenei szolgálatát Buzogány István unitárius lelkész vezetésével az újonnan alakult ökumenikus zenekar végezte. Kádár István gyakornok lelkész imáját követően a Pro Special kiemelt figyelmet igénylő gyermekek csoportjának ünnepi műsora következett. A gyermekek felkészítő tanáraik, szüleik segítségével, énekekkel és versekkel örvendeztették meg a gyülekezeti tagokat.

Az angyalok a karácsonyi csomagokat a csoport számára hamarabb elhozták, így az istentisztelet ajándékozással zárult. Békés, boldog új esztendőt kívánunk!

(Végh Éva)

Hirdetés
Hirdetés

Karácsonyvárás Dálnokban

A dálnoki Darkó Jenő Általános Iskola diákjai hagyományos karácsonyváró műsorára került sor múlt szerdán a kultúrotthonban. Az intézmény pedagógusai és tanítványai kétórás, színvonalas műsorral örvendeztették meg a szülőket és érdeklődőket. A teltházas előadást az előkészítősök zenés-táncos előadása nyitotta Nyircsa Klára tanítónő vezetésével, majd a 2–3. összevont osztály Zsögön Erika tanítónő felkészítésében pásztorjátékot adott elő, amelyet a negyedikesek műsora követett Dombai Hanna tanítónő szervezésében. A felső tagozat a hagyománynak megfelelően karácsonyi hangvételű színdarabbal zárta az estét Tóth Katalin, Benkő Anna es Bonda Anna Maria rendezésében.

(Bonda Anna Mária)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük