Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Érsekké nevezték ki a kézdivásárhelyi Kovács Gergelyt

Érsekké nevezték ki a kézdivásárhelyi Kovács Gergelyt Kovászna megye

Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását. Ugyanakkor a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte a romániai katolikus püspöki konferencia.

Hirdetés
Hirdetés

A Romkat.ro erdélyi egyházi portál rámutat: a Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését. Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen, ott is érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában, a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen. Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban. Egy évig Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János-plébánián tevékenykedett segédlelkészként. 1997 augusztusában visszatért Rómába, ahol a Vatikán kulturális minisztériumának számító Kultúra Pápai Tanácsának a szolgálatában állt, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán.

Kovács Gergely 2012 februárjától képviseli a Szentszéknél posztulátori minőségben Márton Áron szentté avatási ügyét. Számos Márton Áronról szóló kiadványt szerkesztett, idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének erdélyi helyszíneire, és negyedszer vezetett zarándoklatot Doberdóba, ahol Márton Áron katonaként szolgált az első világháborúban – írta a Romkat.ro. Kovács Gergely felszenteléséig Jakubinyi György apostoli adminisztrátorként vezeti a főegyházmegyét.

Alább egy részletet közlünk Kovács Gergely atyának a 2013-as Székely Kalendáriumnak adott interjújából:

„Én addig vagyok Rómában, ameddig Jakubinyi érsek úr akarja. A gyulafehérvári egyházmegye papja vagyok, velem az érsek rendelkezik. Az egyházban nincs demokrácia. Én, amikor pap lettem, tudtam, hogy engedelmességgel tartozom az érsekemnek. Nem azért vagyok ott, mert pályáztam erre az állásra, vagy mert olyan ügyes és okos lennék, hanem azért, mert az érsek úr így döntött. A katolikus egyházban civil értelemben nincs karrierépítés, a katolikus papok továbbtanulási ambícióit az érsek támogatja. Megnézik milyen szakértőkre van szükség, és akiről úgy gondolják, hogy jó szakember lesz belőle, elküldik továbbtanulni. Engem például annak idején Németországba küldtek ki egyházjogot tanulni, olyan körülmények között, hogy a nyelvet egyáltalán nem ismertem. Rómába is úgy kerültem ki, hogy nem tudtam olaszul, de hamar megtanultam. Aztán elküldtek Marosvásárhelyre segédlelkésznek…

Bennem fel sem merült, hogy én milyen jó szakember vagyok, hogy nekem például tanítani illene. Megköszöntem a bizalmat, és mentem. Ha az érsek úr azt mondja, hogy a legutolsó kicsi faluba megyek ezzel a tudásommal, akkor én oda megyek. Oda is viszem magammal az eszemet, és a hibáimat is. Mindenhol ugyanaz az ember vagyok. Rómában is, itthon is.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 27., 18:06
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Sok sikert és remélem sikerül azt a förmedvényt is eltávolíttatnia a Kegyhelyről amelyet a pápalátogatás miatt húztak fel Somlyón. Ha a pórnép kibírja hogy fejére süt a nap vagy esik az eső akkor a politikusok és a a papok is kibírják.Gondoljanak arra, hogy Jézus milyen körülmények között prédikált.Tanulhatnának Tőle.

  • User
    Dátum: 2019. december 28., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Zsoba sem johet ,hogy megsertsem Kovacs Gergely ersek urat de engedtessek meg egy sajat velemeny,Kerekes Laszlo plebanost jobban megillete volna az erseki cim!!!!!

  • User
    Dátum: 2019. december 31., 12:53
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Amig a Vatikánban volt nem sikerült szentté avattatni Márton Áron püspököt, a pápa eljött Somlyóra, de többet ült az ortodox fratelliknél, a románság meg teljesen ki is sajátította az egész látogatást! Ki is végül a kepefizető?! Mi miért vagyunk katolikusok?! Miért vagyunk eltiporva erdélyben?! A Csausescu világban is építettek katolikus templomokat csángóföldre, Erdélyben pápai sugallatra, 30 éve inkább ortodox templomokat és mecseteket építenek! Szép mentsvár Alba Iulia, de sajnos ott már nincs magyar! Perche?! Lehet ott lapítani, a katolikus egyház pedig pórlik mint a szikla!!!!!😤😭

  • User
    Dátum: 2020. január 1., 10:37
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Szép lett volna hogy Isten népszavazásra bocsássa a Tízparancsolatot, Jézus pedig ráhagyja a tanítványokra, szervezzenek valami versenyvizsgát, ki legyen a 12 apostol. A demokráciában három kontár legyőz két szakembert, de ugye nem várják el ugyanezt az Egyháztól?

  • User
    Dátum: 2020. január 5., 14:37
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mit szólnak a bunyós pápáról?! Ha 1 menekült fogta volna meg a kezét vajon arra is rácsapott volna, vagy csak a fehéreknek jár ki ez a középkori módszer?!😁
    Annyi testőr mellett abszurdum amit tett!!!! Egyházfőre semmiképp nem vall!!!