A romániai gyilkosságok térképe: Kovászna megye az utolsók közt
A román főügyészség elemzést készített a 2011-2015 közötti időszakban, Románia területén elkövetett gyilkosságokról.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A román főügyészség elemzést készített a 2011-2015 közötti időszakban, Románia területén elkövetett gyilkosságokról.
A friss ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, sikerével pedig bebiztosította csapata sorozatban ötödik konstruktőri világbajnoki címét.
Ez a legsúlyosabb erdőtűz Kalifornia történetében azóta, hogy számon tartják az áldozatokat.
Az ALDE elnöke szerint a kormánypártok kényelmes szavazattöbbséggel rendelkeznek a parlamentben az ellenzékhez képest.
Egyenes ágon bejutott a magyarországi X-Faktor jövő hétvégén kezdődő élő show-jába, a legjobb 12 versenyző közé a két kolozsvári fiatal által alapított USNK nevű rap együttes.
Segítségre szorult Szombaton délelőtt 11 óra körül a sepsiszentgyörgyi 1918. December 1. utcabeli tömbházból kértek segítséget. Egy idős asszony fia nem tudott bemenni édesanyja lakásá...
Nevem Gábor Anita, 11 éves vagyok és ötödik osztályos. Részt vettem a kovásznai író-színésznőről elnevezett irodalmi vetélkedőn.
KIÁLLÍTÁS Ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban Képeslapok a Nagy Háborúból – Propaganda, udvarlás, ünnepek címmel nyílik képeslap-kiállítás. Ugyanakkor az első világhá...
November 16-án, pénteken 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében az igényes rockzene kedvelői a Pink Floyd magyarul című produkciót láthatják.
Lényegében agykárosodást okoz a magány – állapították meg egérkísérletekben neurobiológusok.
Egy ember megkéselt, gyalogosokat ütött el, majd egy bevásárlóközpont bejáratának hajtott egy 20 éves fiatalember Brăilán.
Iaşi lesz Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-ben – jelentette be Ioana Bran ifjúsági és sportminiszter szombat este, a Nagybányán szervezett Ifjúsági Gálán.
Újabb 14 holttestet találtak a kaliforniai tűzvész helyszínén, és ezzel 23-ra nőtt a halálos áldozatok száma.
A dohányzás, a cukorbaj és a magas vérnyomás a nőknél jobban emeli a szívroham kockázatát, mint a férfiaknál.
Ioan Robu bukaresti érsek, a Romániai Püspöki Konferencia alelnöke egy november 9-i interjúban elmondta: Ferenc pápa 2019-ben Romániába látogat.
Világszerte növekedett a várható élettartam 1950 és 2017 között: a nőknél 52,9-ről 75,6 évre, a férfiaknál 48,1 évről 70,5 évre – derül ki egy új tanulmányból.
Kilencre nőtt a legsúlyosabb kaliforniai tűzvész halálos áldozatainak száma. Paradise városban és annak környékén mintegy 6700 épület vált a lángok martalékává.
Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy sajtóhírek szerint szombaton lemondott Victor Negrescu, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
Sokkal több stabilitásra van szükség ahhoz, hogy a külföldön tanuló romániai fiatalok visszatérjenek az országba.
Törzsüknél összenőtt 15 hónapos bhutáni ikerlányokat választottak szét ausztrál orvosok több mint hatórás műtéttel pénteken.
Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen
A Popular Science összeállította, milyen fóbiák a leggyakoribbak az Egyesült Államok lakossága körében, de valószínűleg a felosztás más kultúrákban is nagyjából ilyen arányban van jelen.
Az ország eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi befektetőcsoport az Erdélyi Érchegységben.
A kormány pénteki ülésén elfogadta az iskolai végzettségtől és szakmai tapasztalattól függő differenciált minimálbér bevezetését lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet.
Szijjártó Péter pénteken Kolozsváron tárgyalt Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
Ennek értéke kizárólag a munkaadók és szakszervezetek közötti tárgyalás eredménye kellene hogy legyen – nyilatkozta pénteken Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Elérte az észak-kaliforniai Chico város peremét a térségben rohamos gyorsasággal terjedő erdőtűz.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Sepsiszentgyörgyön beszélt erről egy péntek délután tartott sajtótájékoztatón.
Gépi hírolvasó mondja be mostantól a híreket a kínai hírügynökség televíziójában. A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a bemondók munkáját.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bukarestben találkozott Teodor Meleșcanuval, a román diplomácia vezetőjével.
A román államfő feleségét egy feljelentést követően indult eljárásban hallgatják ki.
2019-ben is 145 lej marad a közlekedési kihágás esetén kirótt büntetőpont értéke – döntötte el pénteki ülésén a kormány.
Körülbelül negyven százalékkal növeli a kormány annak az élelmiszercsomagnak az értékét, amelyet a Meleg ételt az iskolákba program keretében kapnak a tanulók.
Klaus Johannis egy ideges, bepánikolt személy, mert látja, hogy „miként hull darabokra az a gyűlöletes rendszer, ami eddig védte” – jelentette ki csütörtökön Liviu Dragnea.
Traian Băsesecu volt államfő péntek reggel megjelent a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székhelyén, ahol tanúként hallgatják ki egy ügyben. „Tanúként hívtak, az idézés az autóban...
Brad Smith, a Microsoft elnöke egy Lisszabonban rendezett konferencián fejtette ki, hogy a ma már mindennaposnak számító arcfelismerő technológiák jelenlegi szabályozása elégtelen.
Amit néhány éve csupán a filmekben láthattunk, mára valósággá vált. Megérkezett az első két repülő motor Dubajba.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg az elöljárók esetében.
Mínusz 10,3 Celsius-fokot mértek pénteken hajnalban Csíkszeredában, de Kovászna megyében is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Holtan találtak egy férfit péntek reggel a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, egy másikat pedig kihűlés közeli állapotban szállítottak kórházba.
MŰVÉSZ MOZI Péntek 16.30 Apróláb; 16.30 A bűnös; 18.15 Csillag születik; 18.15 Az első ember; 20.45 Ami nem öl meg; 21.00 Az elsőnél leszállunk. Szombat 11.00 A repülő szőnyeg; 11.00 ...
Az 1972-ben felépült Bodok Szálló és az előtte levő tér kialakításának ára a Kossuth Lajos utca keleti sorában levő két háznak a lebontása volt.
Az Antanténusz Egyesület szombaton, november 3-án fergeteges hangulatú táncházat szervezett a Borudvar Pajtájában.
A brassói rendőrséget tegnap a 112-es egységes segélyhívószámon értesítették arról, hogy egy kiskorú főbe lőtte magát.
A 888.hu is felfigyelt Ilie Șerbănescu Jelenlegi gyarmatosítás és gyarmata, Románia című könyvére, illetve a kiadványra alapozó jegyzetre.
A legnagyobb elektronikus kereskedelmi portálok már javában készülnek a fekete péntek nevű népbolondító akciós napra.
Megtisztelő díj birtokosa lett a kézdivásárhelyi Nicolaie Pavel vezető főrendőrügynök: a detektívtörténeteknek szánt 22. Könyvszalon zsűrije méltatta M komisszár ankétja című művét.
Úgy tűnik, végre jó irányba mozdult a törvénykezés, lehetővé válik a tej-kifli-alma program decentralizációja.
November kellemes napsütéssel köszöntött be, sokunk nagy örömére. Ezt az érzést talán csak az tudja felülmúlni, ha a szép időt az erdőn, a hegyekben vagy a tóparton tudjuk eltölteni.
A népszerű Aranykulcs mesetáborok szervezői ezúttal mesesuliba és -oviba várják a gyerekeket. A heti egy alkalommal sorra kerülő foglalkozásokra november 17-ig lehet jelentkezni.