Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Bodok Szálló környéke

A Bodok Szálló környéke Kultúra

Az 1972-ben felépült Bodok Szálló és az előtte levő tér kialakításának ára a Kossuth Lajos utca keleti sorában levő két háznak (Jakab Álmos és Barabás Károly tulajdonai), Bogdán András és István 1862-ben klasszicista elemeket tartalmazó körívben épített, 24 lakrészes épületének, valamint keleti szomszédjának, az 1840 körül épült volt Központi Szálloda (előbb Rajcs-, majd Fogolyán-tulajdon) tömbjének lebontása volt. E két utóbbi épület megsemmisítése teljesen megbontotta a város főterének építészeti összhangját.

Hirdetés
Hirdetés

1978-tól a Kossuth Lajos utcának a mai városi művelődési házig terjedő nyugati sorának bontása következett. Hasonlóképpen nem menekült meg az utca keleti és a Kőrösi Csoma Sándor utca sarokházától a volt járványtani igazgatóságig terjedő sora (helyén ma a Román Nemzeti Bank egykori fióképülete áll). E városrész családi házairól készült fényképek összevágásával készítettem el a hely kiszélesített, így kissé torzított látványát.
A valóságban a 3-as és a mai is álló 14-essel jelölt ház egymással szemben helyezkedtek el. Tájékozódási pontokként a ma is létező volt Fogolyán-szanatórium (1) (később Kovászna Megye Tanácsa), a Beör-palota (7), háttérben a református vártemplom tornyával, a volt járványtani igazgatóság épülete (12) és Ráduly János sarokháza (14). Akárcsak előző írásomban, az egyes épületek építtetőit, zárójelben utolsó tulajdonost tüntettem fel. Az esetleges tévedések módosítását szívesen fogadom.

József Álmos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük