Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Engedélyezték az eddigi legnagyobb romániai aranybánya megnyitását

Engedélyezték az eddigi legnagyobb romániai aranybánya megnyitását Gazdaság

Az ország eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi befektetőcsoport az Erdélyi Érchegységben, a Brád városától keletre található Rovina térségben, miután a kormány pénteken jóváhagyta a társaság húsz évre megkötött bányászati koncesszióját.

A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevărul hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélnek kinyerni.

Az üzleti tervben 3,7 milliárd dollár értékű arany és megközelítőleg 1,8 milliárd dollár értékű réz kitermelésével számolnak, amely után a román államnak összesen mintegy 300 millió dollárnyi (az aranyra 6, illetve a rézre 5 százalékos) jövedéki adót fizetnének. A megyeszékhely Dévától 20 kilométernyire, Verespataktól 50 kilométernyire megnyitandó külszíni fejtés kiterjedését 27,7 négyzetkilométerre tervezik.

Hirdetés
Hirdetés

Az Adevărul felidézte, hogy az újabb nagyszabású bányaprojekt ellen több ízben tiltakoztak a Mining Watch Romania nem kormányzati szervezet aktivistái, akik szerint a hatalmas külszíni kitermelés újabb olyan „szörnyű sebhelyet” hagy majd az Erdélyi Érchegységben, mint amilyet a veresvölgyi (Rosia Poieni) rézbánya okozott.

A környezetvédők azt is kifogásolták, hogy a koncessziós szerződést megkötő országos ásványkincshatóság hivatali titokként kezeli a bányaprojektek műszaki részleteit, és a Rovina térségébe tervezett aranybánya várható környezeti hatásairól semmit sem hoztak nyilvánosságra.

A Rise Project nevű romániai tényfeltáró lap azt állítja, hogy a Samax Romania hivatalos tulajdonosa a torontói tőzsdén jegyzett Carpathian Gold, amely tudomásuk szerint Jean Claude Gandur svájci üzletember érdekeltségi köréhez tartozik. A lap szerint a svájci milliárdos nigériai, kongói, gaboni, elefántcsontparti és iraki altalajkincsekkel üzletelve alapozta meg vagyonát.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 11., 8:20
    ÉRTÉKELÉS: 7

    3,7 milliard dollarnyi arany es 1,8 milliard dollarnyi rez utan csak 300 millio dollar az allamnak?! Ez kesz rablas uraim.Az ilyen hazaarulasok utan kene hallgatozzon a S.R.I. es atadja az ugyet a DNA-nak.Mert ez mar titkosszolgalatra tartozo ugy volna,ha Romanianak lenne titkosszolgalata es a SRI nem volna a kulfoldi edekeket vedelmezo es kulfoldi titkosszolgalatok fiokja (csicskaja).