Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szijjártó: Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak is érdeke a jó magyar-román kapcsolat

Szijjártó: Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak is érdeke a jó magyar-román kapcsolat Románia

Magyarországnak és a Romániában élő magyarságnak is egyértelmű érdeke, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, ezért mind a magyar, mind a román fél sokat tett az utóbbi időben – mondta az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bukarestben, miután találkozott Teodor Meleșcanuval, a román diplomácia vezetőjével.

Megemlítette: olyan érzékeny, a magyar fél számára fontos kérdésekben sikerült előrelépést elérni, mint a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraindítása, a tanügyi törvény módosítása és a tankönyvszabályozás.

„Kifejezetten nagyra becsüljük azt, hogy a marosvásárhelyi katolikus líceumnak az újraindítását a román kormány az ígéreteinek megfelelően elérte, így szeptembertől a magyar gyerekek Marosvásárhelyen újra a katolikus magyar iskolában tudnak tanulni, mint ahogy a román tanügyi törvény módosítása vonatkozásában is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatainak megfelelő jogszabály született. A tankönyvekre vonatkozó szabályozást is úgy módosították Romániában, hogy a magyar gyerekeknek szánt tankönyveket a magyar pedagógusok dolgozhatják ki, ezek mind pozitív irányba mutatnak a magyar nemzeti közösség szempontjából itt Romániában, Erdélyben, a Székelyföldön” – közölte.

Mindez alátámasztja azt a stratégiát, hogy Magyarország és Románia közös sikertörténetekkel tudja elérni annak a bizalmi bázisnak az újraépítését, amelyre alapozva a nehéz kérdések is megoldhatók – mutatott rá Szijjártó Péter. „Az elmúlt időszakban nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy a párbeszéd és a stratégiai partnerség jellemezze Magyarország és Románia kapcsolatát, és el kell ismerni, hogy a jelenlegi román kormány is sokat tett ennek érdekében” – állapította meg a tárcavezető.

Hirdetés
Hirdetés

Román vendéglátójával folytatott megbeszélése témáit sorolva a külgazdasági és külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a következő időszakban a két ország szorosabbra fűzze energetikai együttműködését.Elmondta: a magyar és román oldalon zajló infrastruktúrafejlesztések nyomán jövő évtől fizikai lehetőség lesz 1,75 milliárd, 2022-től pedig 4,4, milliárd köbméternyi gáz magyarországi irányú szállítására évente.

„Reméljük, hogy a Fekete-tengeren található gázmezők kitermeléséről minél előbb döntést hoznak az amerikai és osztrák-román gázipari vállalatok, amelyekkel a szükséges szerződéseket minél előbb meg tudjuk kötni. Mindent megteszünk, hogy hosszú távon Romániából is tudjunk gázt vásárolni, mindenesetre ennek a fizikai feltételei jövő évtől elő fognak állni” – magyarázta.

Meleșcanuval megállapodtak arról, hogy a helyi közösségek életét megkönnyítendő, a Dombegyházánál és Eleknél található, jelenleg heti egy alkalommal nyitva tartó határátkelőhelyeket állandóan nyitva tartóvá teszik, 2020 végére pedig a magyar M4-es és a román A3-as autópálya összekötése megtörténik, ettől kezdődően Nagyvárad gyorsforgalmi úton is elérhető lesz Magyarországról.

A Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő gyorsvasút tervének előkészítése is jól halad, a magyar fél egymilliárd forintot különített el a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére – számolt be.

Hirdetés
Hirdetés

„Hasonlóan látjuk az Ukrajnában a kisebbségekkel kapcsolatban előállt helyzetet is. Ukrajna megsérti a kisebbségek nemzetközi jogszabályokban rögzített jogait, mind a román, mind a magyar közösségtől számos, a nyelvhasználathoz, oktatáshoz fűződő jogot elvettek, és bár más-más stratégia mentén haladunk, egyetértünk abban, hogy ez egy nemzetközi jogsértés, amelynek megszüntetését minél hamarabb el kell érni” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter köszönetet mondott Teodor Meleșcanunak, hogy a román külügyminiszter pártja, a liberális ALDE EP-képviselői a Sargentini-jelentés ellen szavaztak, kiálltak Magyarország mellett. „Arról biztosítottam a külügyminiszter urat, hogy Magyarország sem fog semmilyen politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen” – szögezte le Szijjártó Péter.

Arra a kérdésre, hogy felmerült-e a román centenárium – az Erdély és a Román királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulójának – kérdése, Szijjártó Péter elmondta: ez mindig szóba kerül, a maga részéről a kölcsönös tisztelet fontosságára hívta fel a román külügyminiszter figyelmét, amire a magyar kormány egyébként általában a külpolitikáját alapozza.

„Tudomásul kell venni, hogy bizonyos történelmi dátumok mást-mást jelentenek különböző nemzetek, különböző országok számára. Egy történelmi dátum jelenthet örömet az egyik oldalon és fájdalmat a másikon. Ezt tiszteletben kell tartanunk, és nem szabad arra kényszerítenünk a másikat, hogy hasonlóképpen érezzen. Azt kértem, tartsuk tiszteletben egymás érzéseit, és ne akarjunk egymásra kényszeríteni semmilyen álláspontot” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

Bukaresti látogatása alkalmával Szijjártó Péter Liviu Dragnea házelnökkel, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt elnökével is megbeszélést folytat, délután pedig Kolozsváron találkozik Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, erdélyi magyar vállalkozókkal és az egyházak vezetőivel.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás