Gazdatalálkozó Erdővidéken
Szombaton első alkalommal tartanak gépkiállítással egybekötött gazdatalálkozót Erdővidéken. A traktorok a technikai keresztúttól a Barót melletti városligetre vonulnak fel.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szombaton első alkalommal tartanak gépkiállítással egybekötött gazdatalálkozót Erdővidéken. A traktorok a technikai keresztúttól a Barót melletti városligetre vonulnak fel.
A Jurta Egyesület augusztus 26-27. között második alkalommal szervezi meg az erdővidéki Nagyajtán a Várfesztivált, ezzel is örökös célját szolgálva, hogy a fiatalok és gyerekek mindennapjaiba, világi és szakrális értékeink köré közösségi életformát teremtsen.
Elindult a jegyeladás Máté Bence természetfotós sepsiszentgyörgyi előadására a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. A világhírű, egyszersmind szerény és közvetlen fotós egy két órás, öniróniával tűzdelt érdekes, humoros előadást ígér, amelyen fényképei háttértörténetéről és technikájáról is mesél. Ez a rendezvény lesz a záróakkordja annak az egyedülálló természetfotó-kiállításnak, mely kelet-európai premierként jelenleg a háromszéki megyeszékhelyen látható.
A Kovászna megyei fogyasztóvédelem ideiglenesen bezáratta az uzonkafürdői kempinget.
Évadnyitásra hangolódva akusztikus gitárestekre hívják az érdeklődőket augusztus 24-én és 25-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében a Vigadó előtti térre.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy kedden, augusztus 22-én elkezdődnek a régi aszfaltréteg felmarásának munkálatai a Stadion utca Kórház utca és Vasile Goldiș utca közötti szakaszán.
A magyar államalapítás ünnepén Háromszék 31 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbannak fel az őrtüzek augusztus 20-án, vasárnap 21 órakor.
Jogosítványokat vontak be és több mint 60 ezer lejre bírságoltak a múlt hétvégén Kovászna megyében rendezett ellenőrző akcióban.
Idén hetedik alkalommal került sor a Családi Nap szervezésére a SIC Feszt keretében, melyre több mint ötszáz család látogatott ki, és több száz gyerek vett részt a különböző tevékenységeken. A gyerekeket mesés környezetben várták, hogy elnyerjék Aprócia birodalmának kulcsát, amit próbatételek által hódíthattak meg.
A székelyföldi ételrendelés világában új fejezet nyílik, a Hamm ételrendelő és kiszállító cég bejelentette az Ospătarul alkalmazás és weboldal felvásárlását. Ez az üzleti tevékenység egyrészt Sepsiszentgyörgy lakosságát – az éttermeket valamint az ételrendelőket – érinti, másrészt pedig a Hamm márka szélesebb terjeszkedési stratégiájának egyik kulcsfontosságú lépését jelenti.
A háromszéki Nagybacon község önkormányzata és partnerei érdekes programot kínálnak szombatra, augusztus 12-re a kikapcsolódni, szórakozni vágyó helybelieknek és vendégeknek. A falunap fő attrakcióját a lovas gazdák vetélkedője képezi, miközben csütörtökön a Waha-fesztivál is elkezdődött.
A sepsiszentgyörgyi, Kovászna megyét részben lefedő TEGA köztisztasági vállalat a továbbiakban nem szállítja el vidékről a vegyes hulladékot, amennyiben biológiailag lebomló kerül bele. Mindezt Máthé László igazgató jelentette be arra hivatkozva, hogy nekik is fizetniük kell a nem megfelelő végzett gyűjtés okán.
Sérülései jól gyógyulnak, ennek köszönhetően elhagyhatta a kórházat az pásztor, akit Bölön község határában, Bölönpataka falu közelében támadott meg a medve július utolsó napján. Mint megírtuk, az illetékes hatóságok időközben a támadó nagyvad kilövése mellett döntöttek, ám ezt eddig sikerült véghez is vinniük.
Hétvégén, augusztus 11-e és 13-a között tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Trabantosok Találkozóját. Helyszín a háromszéki Kovászna gyógyfürdőváros keleti övezetében található szépséges Tündérvölgy, amelyhez történelmi ihletésű legendák is fűződnek.
Immár hagyománnyá vált, hogy a tanév végével a nyári szünet beköszöntével színes, vidám napokat szervez a kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskola az angol nyelv használata, gyakorlása szempontjából. Ez így történt ebben az évben is, amikor vidám gyereksereg találkozott, kovácsolódott egy csapattá a júliusi illetve augusztusi táborokban.
Szerdán a háromszéki utakon ittasan, jogosítvány nélkül, illetve lopott autóval közlekedő sofőröket füleltek le a rendőrök.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján bírálta azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely az önkormányzatok költségvetését csökkentené. Úgy véli, ezzel a rendelettel a kormány a helyi önkormányzatokat, illetve a kis- és középvállalkozókat lehetetleníti el.
Kovászna megye legmagasabban fekvő településén idén sem feledkeznek meg a falunapokról. Az augusztus 5–6-ra időzített rendezvény legnagyobb érdeklődésre számot tartó fellépője a magyarországi Holdviola.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Közpénzügyi Igazgatósága felhívja a lakók figyelmét, hogy szombaton, augusztus 5-én 8 és 13 óra között nyitva tart az Olt utca 2. szám alatt található adóhivatal.
Az egyik országos, román nyelvű honlap összeállítása szerint Sepsiszentgyörgy strandja a legdrágábbak közé tartozik az országban. Igaz, a listakészítők nem vették figyelembe a Sepsi Card kínálta kedvezményeket.
Több mint egy millió román vásárol évente szépészeti termékeket az eMAG-on és ezek 30%-a havonta visszatérő vásárló. A világ legjobb kozmetikai cégei, mint a L’Oreal, Pierre Fabre, Naos Skin Care vagy Ivatherm most az eMAG Dermato Shop-ján találkoznak.
A Sepsiszentgyörgyi Sportnapok szervezői, alapos mérlegelést követően úgy határoztak, leállnak a szeptember 22-24-re tervezett rendezvény előkészítésével, és 2024-re ütemezik át a 16. kiadás lebonyolítását.
A tavalyi tapasztalatokra támaszkodva augusztus 5–6-án ismét Keleti-tó partján lévő városbirtok ad otthont az idei Barót-napoknak. A szervezők indoklása szerint a városközpont így „nyugodt, csendes és szellős marad, és kimarad a kényelmetlen forgalmi dugókból, a megnehezített közlekedésből, a zsúfoltságból és a zajból.”
Az illetékes hatósági vegyes bizottság hamar dűlőre jutott, és úgy határoztak, a hétfőn, július 31-én este Bölön községben emberre támadó medve kilövésére kérik fel az egyik vadásztársulatot.
Hétvégén a háromszéki utakon alkohol és kábítószer hatása alatt, továbbá érvényes rendszámtábla nélküli járművet vezető sofőrök akadtak horogra, emellett balesethez is riasztották a rendőröket.
Hétfőn este negyed kilenc körül a 11-es jelzésű országúton történt balesethez riasztották rendőrséget.
Amint már megírtuk, a májusban kihelyezett kerékpárjavító standok szinte mindegyikét megrongálták ismeretlen tettesek Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester arra kéri a lakosokat, legyenek közreműködőbbek, és jelentsék a közterületen történő törvénysértéseket.
Folytatódnak a kivizsgálások a Marosbárdos faluban (Marosszentanna községben) működtetett, magánjellegű öregotthon ügyében. Kiderült, tizenhét háromszéki illetőségű személy is ott volt elhelyezve.
Hétfőn, július 31-én este medve támadt egy 60 év körüli pásztorra Bölön községben, a lakott területtől alig néhány száz méternyire. A szerencsétlenül járt férfit beszállították a sepsiszentgyörgyi kórházba, ahol sürgősségi életmentő orvosi ellátásban részesült.
Augusztus 11-e és 13-a között a Rétyi Nyír közelében, a 11 és a 13E jelzésű országút kereszteződésénél megszervezik a régiségek, használt tárgyak kirakóvásárát, ahol nemcsak bolhapiaci mustrára és keresgélésre, hanem éjszakába nyúló szórakozásra is lesz lehetőségük az érdeklődőknek.
Az Egyenlő Esélyekért Egyesület A Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar (FIF) repertoárjának bővítése című palyázataez év június 30-án sikeresen lezárult.
Augusztus 1-je és 3-a között Szentléleken, Zágonban, Zabolán és Gelencén végeznek ingyenes méhnyakrák-szűrést a következő program szerint.
A Vargyas környéki erdőben eltévedt férfit találtak meg.
A meghitt családias rendezvénynek megálmodott Orbaiszéki Forgács Fesztivált 2018-ban azzal a szándékkal hívták életre szervezői, hogy alkalom legyen számba venni, illetve az oda látogató turistákkal megismertetni a kistérség gazdag népi hagyományait, találkozási lehetőséget teremteni az ott élők számára, erősíteni az identitást. Hétvégén negyedik alkalommal hozzák tető alá Kovásznán, az eredetileg kitűzött cél változatlan.
Múlt hétvégén a háromszéki utakon kábítószer hatása alatt, hajtási engedély nélkül vezető, továbbá a vérmintavételt megtagadósofőrök akadtak a rendőrség hálójába.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai július 26-án, szerdán 16 és 18 óra között, Maksán, a kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket.
Kiváló munkát végeztek a rendvédelmi szervek, akik megakadályozták, hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére.
A világ erőegyensúlya elmozdult, és ennek súlyos következményeit nyögjük most – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben a 2023–2024-es tanévben idősgondozói posztliceális képzés indul.
Szeptembertől a kézdivásárhelyi minorita rendházban magyar állami támogatással beindítják a szakképző iskolát. A képzések négy szakmában indulnak, jelentkezni augusztus 4-éig lehet.
Július 17-e és 19-e között Kézdivásárhelyen és a hozzá tartozó településeken 21 és 02 óra között szúnyogirtást végeznek.
Július 18-án, kedden 15 órakor Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és dr. Bordás Beáta művészettörténész, kurátora nyitja meg Jándi Dávid (1893–1944) festőművész emlékkiállítását az Erdélyi Művészeti Központ (EMűK) harmadik emeleti kiállítóterében. Az esemény a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kísérőrendezvényének számít.
Hat korábbi kiadást követően, amelyek 2013-tól évente jöttek létre, és amelyek sorát a járvány megtörte, a fonalat pedig 2021-ben egy rendhagyó napközi tábornak tekinthető műhelyfoglalkozás-sorozattal sikerült felvenni,idén kilencedik alkalommal szervezett olvasó- és kézműves tábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, 5–8. osztályos háromszéki diákoknak.
Szerdán, július 12-én a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tartották a háromszéki tanári állásokra meghirdetett versenyvizsga írásbeli szakaszát. A felkínált 790 pedagógus állásból 107 címzetes, ebből 67 városi, a többi községi iskolákba szól.
A lovas sportokhoz kapcsolódó fotók díjazásakor az Ezüst Kamera számít a legrangosabb elismerésnek. Ezzel idén az immár három éve a zabolai Mikes-kastélyba költöző Pauline Roy Chowdhury dicsekedhet.
Országos jellegű kampány indult a rászoruló idősek számára fenntartott otthonokban, szociális létesítményekben lakók életkörülményeinek hatósági ellenőrzésére. Az illetékesen Kovászna megyében sem tétlenkednek.
Két férfi pénzt és ékszereket rabolt egy sepsiszentgyörgyi lakásból. A két nappal később letartóztatott gyanusítottak ellen minősített lopás miatt vizsgálódnak az illetékesek.
„Senki sem veheti el tőled azt, amit megtanultál” – szólt a július 3-a és 8-a között rendezett Hun tábor idei jelmondata.
Szerdán a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házába, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermébe várják az érdeklődőket.
Július első hetében folytatódott az elhagyott autók összegyűjtése Sepsiszentgyörgyön: ezúttal 11 autót emeltek fel és szállítottak ideiglenesen a városi kertészethez.