Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Antal Árpád megkongatta a vészharangot

Antal Árpád megkongatta a vészharangot Kovászna megye

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján bírálta azt a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amely az önkormányzatok költségvetését csökkentené. Úgy véli, ezzel a rendelettel a kormány a helyi önkormányzatokat, illetve a kis- és középvállalkozókat lehetetleníti el.

„Alapvetően három nagy problémám van ezzel a tervezettel: nem történt konzultáció az önkormányzati struktúrákkal, súlyosan sérti a helyi autonómia elvét, és azok, akik megfogalmazták, úgy gondolják, hogy egy önkormányzatnak, egy polgármesternek az a feladata, hogy hidat építsen, és minden forrást betonba fektessen, és nem az, hogy közösséget építsen, mert minden olyan költséget megpróbálnak megnyirbálni, ami kultúráról, sportról, szabadidős tevékenységről szól”– hangsúlyozta az elöljáró.

Úgy véli, ha ezt a sürgősségi kormányrendeletet ebben a formában elfogadják, mindamellett, hogy az alkotmány elvének megsértése is felmerül, a kormány egy olyan intézkedéséről beszélhetünk, ami által brutális módon beavatkozik a helyi és megyei önkormányzatok működésébe. „Értem azt, hogy a kormány elszámolta magát, amikor a költségvetést állította össze, ezt korrigálni kell. De ez megoldható például egy olyan szolidaritási adóval, amit az RMDSZ javasolt, és ami csak a nagy cégeket érinti”– tette hozzá a polgármester.

 

Veszélyben az Andrei Mureşanu Színház

Ami a közszférát illeti, Antal szerint a rendrakást a központi apparátussal kellene kezdeni, nem az a megoldás, hogy megint az önkormányzatoktól próbálnak elvenni hatásköröket, forrásokat, embereket. „Nem jöhet a kormány, és nem mondhatja azt, hogy nem lehetnek 50 alkalmazottnál kevesebbel rendelkező intézmények, mert különböző méretű városokról beszélünk, nem ugyanazt jelenti Bukarestben vagy Temesváron egy 50 fős intézmény, mint Kovásznán vagy Sepsiszentgyörgyön. Ez a kulturális intézmények esetében azt fogja jelenteni, hogy például Sepsiszentgyörgyön az Andrei Mureşanu Színháznak megszűnne az önállósága, és össze kellene olvasztani a Tamási Áron Színházzal, miközben leépítünk 15 százalékot. Nincs köze a valósághoz ennek a megközelítésnek. De ugyanakkor Erdély többi részén, ahol a magyarok vannak kisebbségben, a magyar kulturális intézményeket és az önállóságukat veszélyezteti”– tette hozzá az elöljáró.

 

A kormány tegyen rendet a központi adminisztrációban!

A helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseket törölni kell ebből a tervezetből, mondja az elöljáró. Romániában létezik arra vonatkozó jogszabály, amely a lakosság számának függvényében határozza meg a helyi önkormányzatok alkalmazottainak létszámát, ezért más korlátozás nem szükséges. A kormánynak pedig azzal kellene foglalkoznia, hogy rendet tegyen a központi adminisztrációban. „Összegezve, a kormány javaslata a helyi autonómiába való brutális beavatkozás, annak ellenére, hogy a Helyi Autonómia Európai Chartáját Románia ratifikálta”– emelte ki a polgármester.

Antal Árpád mielőbbi találkozó szükségességét sürgette a Municípiumok Szövetsége (AMR) és a kormány képviselői között, még a rendelet elfogadása előtt, annak érdekében, hogy tisztázzák az összes, helyi adminisztrációt érintő kérdéseket. Marcel Ciolacu kabinetje egyelőre nem vette a lapot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. augusztus 4., 11:56
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A polgarmester ur arra kelett volna megkongassa a veszharangot hogy a mezogazdasagi cegeknel eltorlik az adokedvezmenyt , na de azzal nem foglalkozik senki , holott sok melos van a mezogazdasagban aki meg fogja erezni az adokedvezmeny eltorleset !!!

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 4., 16:51
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nemcsak a kormany számolta el magat , hanem a polgármester is. Emlékeznek még , hogy a választasok után azzal dicsekedtek ,hogy dől majd a pénz? Nagy hiba volt elfelejteni , hogy Romániában élünk ahol nincs helye a naivitásnak !

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 6., 17:49
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Gyerekek! Avagy polgármesterek és főmuftik!!!!
    Honnan a bűbánatból legyen pénz és mire?!
    Dohánygyár-Tabaco😂🤣😎
    Városnapok-ö,ö,öés sorolhatnám! Minden hülyeségre van pénz!!! Cégek támogatása, mezőgazdászok támogatása!!! Milliók usztak el párszáz ember zsebébe!!!!
    A többi nyomorog!!!!
    Reméljük 1x lejár ez is, igaz a kommunizmus kulcsfigurái, most is közel állnak a zsiros bödönhöz

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 8., 19:45
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nyilvanossagra hoznak az „onkormanyzatok”hogy 1990 ven hez kepest hanyszorossara not a szemelyzetuk?Mindenki elott szamitogep,lassan minden alkalmazottnak szolgalati kocsi amelueket 2-3 evente lecserelnek,habar nehol a bevetel messze nem fodi a kiadasokat.

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 8., 22:13
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Még sok harang volt, azokat viszont nem kongatta! Pl. a sepsiszentgyörgyi piac dupla árai, a Sugás áruház környéki koldusok,a gombamód szaporodó idegen vendégmunkások Jövőben aztán kongathat!Mert a szavaztábor igencsak megcsappant