RÖVIDEN
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Kovászna megye újkori történelmének legnagyobb költségvetéséből gazdálkodik idén Kovászna Megye Tanácsa. Csütörtökön a megyei önkormányzat Szitabodzán tartott kihelyezett tanácsülést, amelyen elfogadták a 2022-es évi büdzsét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A francia válogatott jutott negyedikként a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézi-Eb elődöntőjébe, miután a budapesti középdöntőcsoport utolsó meccsén nagy hajrával 30–29-re legyőzte az eddig hibátlan és a találkozón gyakorlatilag végig vezető Dániát.
Ma 20 órától újabb nehéz meccs vár a Sepsi OSK labdarúgócsapatára, hiszen a kupagyőztes Universitatea Craiova látogat a Sepsi OSK Arénába az 1. Liga 23. játéknapján.
Kosárlabda A háromszéki csapatok közül csak a Kézdivásárhelyi SE lesz érdekelt a női kosárlabda Nemzeti Liga hétvégi fordulójában, mivel a címvédő Sepsi-SIC ellenfél hiányában szabadna...
Január közepén érkezett meg az igazi tél, és ezzel a madárforgalom is megnőtt a madáretetőn. Míg korábban csak kétnaponta kellett feltölteni az etetőt, addig most naponta el kell végezni ezt a feladatot. Két helyen is etetem a madarakat, az egyik helyen főként a verebeket.
„Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövőnkbe vezet.” Talán ez az az idézet, amely alapján útjára indult a kovásznai Tanulók Háza 1972-ben. Sok legenda, értékes pedagógus és diák tanult fúrni, faragni, kreatív tevékenységeket összehozni, szárnyalni repülőmodellekkel, táncolni, és olyan közösségfejlesztő polgárrá fejlődni, akikre a kovásznai lakosok a mai napig büszkék.
A Román Sí- és Biatlonszövetség (FRSB) elnökének lemondását kérte csütörtökön Novák Eduárd sportminiszter, amiért a szakszövetség lemondott a pekingi téli olimpia román kvótahelyeinek egyikéről.
Végleges a Brassó-Sepsiszentgyörgy-Kézdivásárhely-Bákó közötti autópálya nyomvonala, Kovászna Megye Tanácsa kibocsátotta a megyei szakaszra vonatkozó urbanisztikai bizonylatot.
Nem tartja aggasztónak a romániai járványhelyzetet Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője, de úgy véli, hogy két-három hétig fokozott óvatosságra van szükség.
A kormány „határozottan” elutasít minden, az újságírók megfélemlítésére irányuló kísérletet – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă miniszterelnök, hangsúlyozva, elfogadhatatlan, hogy egyesek feketelistázzák az úgynevezett „mérgező szerkesztőségeket” a közvélemény előtt.
A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok legfőbb képviselője arra kérte csütörtökön Moszkvát, hogy szállítson nekik modern fegyvereket a kijevi erőkkel szembeni harchoz.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a második legnépszerűbb politikai alakulat Romániában – derül ki az INSCOP január 10-18. között végzett közvélemény-kutatásából.
Franciaország sosem hagyja cserben szövetségeseit és barátait, katonákkal és haditechnikával is kész hozzájárulni Románia biztonságának növeléséhez – hangoztatta Florence Parly francia védelmi miniszter csütörtökön Bukarestben, miután találkozott román kollégájával, Vasile Dîncuval.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Marcel Boloşt javasolja a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium élére – jelentette be csütörtökön Florin Cîţu pártelnök.
A legutóbbi tájékoztatás óta 31.683 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 2572-vel esettel többet, mint egy nappal korábban -, több mint 100 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 3388-an újrafertőződött betegek – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A kormány csütörtöki ülésén elfogadja a közúti közlekedésre vonatkozó 2002/195-ös sürgősségi rendeletet kiegészítő és módosító rendeletet, amely új szankciókat állapít meg számos jogszabálysértés esetén, valamint meghatározza és bünteti az agresszív vezetési magatartást.
Még idén elkezdődnek a közel 11,5 kilométer hosszúságú, sepsiszentgyörgyi terelőút építési munkálatai – közölte szerdán Antal Árpád polgármester.
Vasile Dîncu védelmi miniszter úgy nyilatkozott szerdán az Antena 3 televíziónak, hogy Románia jelenleg több ezer menekültet tudna befogadni.
Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülönítés.
Online platformot indít augusztus végén az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) az áram- és a földgázszolgáltató-váltás lebonyolítására. A platform működését szabályozó rendeletet szerdán fogadta el az intézmény.
Agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített csütörtökön egy ukrán sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban – közölte a belügyminisztérium.
Ötvenhat házkutatást tartanak a bűnüldöző szervek az ország hét megyéjében hamis oltási igazolványok kiállítása és felhasználása miatt.
Az 5-11 éves korosztály immunizálására használt koronavírus elleni oltóanyagok biztonságosak, hatékonyak, és az esetek 90 százalékában megelőzik a megbetegedést – jelentette ki szerdán egy bukaresti sajtóeseményen az oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.
Bölöni László legfőképpen azért nem tudott egyezségre jutni a Román Labdarúgó Szövetséggel (FRF) a szövetségi kapitányi tisztség átvételéről, mert nem volt egyértelmű, hogy meddig szól a számára felajánlott szerződés.
Az ombudsmani hivatal szerdán közzétett jelentése szerint az országos bruttó minimálbér nem elegendő a családok napi szükségleteinek fedezésére.
Románia a NATO védelmi és elrettentő képességének magas szinten tartását szorgalmazza, és kész további szövetséges csapatokat befogadni az ukrán válság kapcsán – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülését követően.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Noha még csak az év első hónapjának végén járunk, máris lezajlott az első szemétgyűjtési akció Sepsikőröspatakon. A szociális munkások a gidófalvi keresztúttól a falu bejáratáig tisztították meg az útszéli árkokat. Munkájuk során 27 zsák műanyag palackot, sörösdobozt és egyéb hulladékot gyűjtöttek össze.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az elmúlt hétvégén a Kézdivásárhelyi SE tekecsapata Kolozsváron mérkőzött a Román-kupa 3. fordulójában. A céhes városiak szereplése nem úgy sikerült, ahogy elvárták, azonban gőzerővel készülnek a februári, utolsó fordulóra.
Az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság Elit Ligájának harmadik fordulójában gólgazdag mérkőzésen diadalmaskodott a KSE Futsal, a kék-fehérek első sikerüket aratták a bajnokság ezen szakaszában.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Az Elon Musk-féle SpaceX Falcon 9 hordozórakétája ütközési pályára került a Holddal, miután majdnem hét évet töltött az űrben száguldozva – írja a Guardian.
Az európaiak szerint az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívások között az éghajlatváltozás (49 százalék), a társadalmi egyenlőtlenségek (36 százalék), a munkanélküliség (32 százalék) és a migrációs nyomás (31 százalék) szerepel – derült ki az Európai Parlament és az Európai Bizottság közös, Európa jövőjéről szóló és szerdán közzétett Eurobarométer-felméréséből.
Várható volt, hogy magas lesz szerdán a koronavírusos megbetegedések száma, mert a járvány kezdetétől először dolgozták fel 100 ezernél több teszt eredményét – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Valeriu Gheorghiță katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint az omikron-variáns agresszív terjedése a miatt az elkövetkező időszakban a világ lakosságának több mint fele át fog esni a betegségen.
Rekord magasággba emelkedett a benzin és a gázolaj ára Romániában, miután az év eleje további jelentős emelkedést hozott.
A Nép Ügyvédje szerint alkotmányellenes kötelezővé tenni a munkahelyeken a koronavírus elleni oltást és a munkaszerződés felfüggesztésével büntetni a vakcina beadását megtagadó alkalmazottakat.
Meghaladta a 9000 megawattot (MW) szerda délben a romániai áramfogyasztás, 1600 megawattot importból fedeztek – derül ki az országos energiarendszer valós idejű adataiból.
Románia az ötödik legnagyobb, 13,5 millió hektárnyi mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik az Európai Unióban, azonban egyre nagyobb mértékben élelmiszerimportra szorul – mutatott rá az Economica.net gazdasági portál a statisztikai intézet (INS) elemzését ismertetve.
A legutóbbi tájékoztatás óta rekordszámú, 34.255 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 14.570 esettel többet, mint egy nappal korábban -, több mint 108 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 4375-en újrafertőződött betegek – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
1.305 lejre büntettek egy 24 éves Beszterce-Naszód megyei férfit, miután az általa vezetett autóval egy megyei úton egy szánkót vontatott, amelyen több ember ült – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Az Apple már a második egymást követő évben lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2022-es Global 500 ranglistája alapján.
Megkapta a repülési engedélyt a szlovák közlekedési hatóságtól az Aircar, így megindulhat a légi és közúti közlekedésre is alkalmas, szlovák fejlesztésű hibrid jármű sorozatgyártása.
Könnyebb lesz az utazás az Európai Unión belül február elsejétől. A tagállamok ugyanis jóváhagyták azt az ajánlást, amely szerint az uniós védettségi igazolvánnyal rendelkezők szabadon mozoghatnak majd a tagállamok között.
Klaus Iohannis államfő üdvözölte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsának kedden meghozott döntését a Romániával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséről.
Az amerikai Pfizer és a német BioNTech kedden közleményben jelentette be, hogy megkezdte a koronavírus omikron változatára kifejlesztett védőoltás klinikai tesztelését.