Fagyos napokon

Január közepén érkezett meg az igazi tél, és ezzel a madárforgalom is megnőtt a madáretetőn. Míg korábban csak kétnaponta kellett feltölteni az etetőt, addig most naponta el kell végezni ezt a feladatot. Két helyen is etetem a madarakat, az egyik helyen főként a verebeket.

Eleinte mindkét helyen ugyanolyan etetőt és eledelt használtam, majd azt vettem észre, hogy az egyik helyet inkább a verebek használják, míg a másikra cinegék, csuszkák, erdei pintyek járnak.

Hogy miért, vagy mi alapján választották ki a verebek az egyik etetőt, és a cinegék a másikat csak találgatok, de azóta elkezdtem tudatosabban etetni őket. A verebek „asztala” mellé tettem még egy másikat, mert örömömre legalább harmincan jönnek mindennap. Pontosabban egész nap ott vannak, és mikor nem az etetőn sürgölődnek, akkor a farakáson napfürdőznek, vagy épp Csibész etetőtálját állják körül. Látszólag Csibészt nem zavarja, hogy hívatlan vendégek csipkedik az ételét, amin azért is csodálkozom, mert nem épp ilyen elnéző kutya.

Van egy galamb az udvarunkon, szabadon jár-kel, de kézből is eszik. Sokszor ott sétál a lábamnál, és mikor egy marék kukoricamagot elébe teszek, Csibész rögtön ott terem, és hiába, hogy akkor evett, elkezdi szemenként ropogtatni a magokat, s ha rá nem szólok, addig ropogtat, míg föleszi az összest a galamb elől. Szerintem féltékeny.

A verebek etetőjére kanárieleséget is szórok, ám a cinegéknek nem teszek ebből az aprómag-keverékből. Viszont a cinegéknek a fekete napraforgó, dióbél mellett akasztottam ki nyers, sótlan szalonnát is, amit igen kedvelnek a kék cinegék.

Azok a napok a legszebbek, amikor az unokámmal, Benettel közösen töltjük fel az etetőket, majd bent a meleg szobában, az ablakon át figyelve várjuk, hogy megjelenjenek a szárnyas barátaink.