Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Végleges a Háromszéken áthaladó autópálya nyomvonala

Végleges a Háromszéken áthaladó autópálya nyomvonala Kovászna megye

Végleges a Brassó-Sepsiszentgyörgy-Kézdivásárhely-Bákó közötti autópálya nyomvonala, Kovászna Megye Tanácsa kibocsátotta a megyei szakaszra vonatkozó urbanisztikai bizonylatot.

Hirdetés
Hirdetés

„Háromszék számára kiemelten fontos ez az autópálya, hiszen a Brassó-Kézdivásárhely-Bákó országút a legforgalmasabb útszakasza a megyének, ahol napi 15 ezer autó halad át, miközben mindössze egy-egy sávon zajlik a közlekedés. Azért is fontos számunkra, mert direkt összeköttetést biztosít a vidombáki reptérhez. A nyomvonalról többször egyeztettünk a tervezőcéggel, minden érintett község és város polgármestere részt vett a megbeszéléseken. A végleges nyomvonal szerint a megyében mintegy 76 kilométeres szakasz épül meg, az autópálya Illyefalva területén Aldobolynál lép be, majd Berecknél hagyja el Háromszéket. Bízunk benne, hogy a kivitelezési terv elkészítését követően az építkezés is hamar elkezdődik” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Brassó-Sepsiszentgyörgy-Kézdivásárhely-Bákó közötti autópálya Kovászna megyében áthalad Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Bereck közigazgatási egységek területén. Közlekedési csomópont (le- és felhajtó szakasz) épül Kilyénnél, Sepsiszentgyörgynél, Rétynél, Kézdivásárhely északi és nyugati részén, valamint Lemhénynél. A végleges nyomvonal szerint az autópálya hossza 162 km lesz, a Brassó-Bereck közötti útszakasz a legkönnyebben megépíthető.

Az autópályát európai uniós forrásból építik, ugyanis a Brassó-Kézdivásárhely-Bákó közötti útszakasz fontos közlekedési folyosó.

A térkép kattintással nagyítható.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások