Felhívás!

Románia egyre nagyobb mértékben importból fedezi élelmiszerszükségletét

Románia egyre nagyobb mértékben importból fedezi élelmiszerszükségletét Gazdaság

Románia az ötödik legnagyobb, 13,5 millió hektárnyi mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik az Európai Unióban, azonban egyre nagyobb mértékben élelmiszerimportra szorul – mutatott rá az Economica.net gazdasági portál a statisztikai intézet (INS) elemzését ismertetve.

Az összesítés szerint Románia csak gabonából, káposztából, valamint juh- és kecskehúsból termel a hazai szükségletet fedező mennyiséget, a többi élelmiszerből egyre nagyobb mértékben importból fedezi a hazai keresletet. Az utóbbi öt évben a legnagyobb mértékben a cukor és a sertéshús esetében fokozódott Románia importfüggősége.

Búzából és rozsból 2020-ban 65,2 százalékkal termett több Romániában, mint amennyire a belső piacon szükség volt, kukoricából 51, káposztából 0,5, juh- és kecskehúsból pedig 12 százalékkal. Az összes többi mezőgazdasági termékből Románia importra szorult. Tojásból 2015-ben még önellátó volt az ország, 2020-ban azonban a kereslet 2,5 százalékát már behozatalból fedezte, annak ellenére hogy időközben az egy főre eső fogyasztás évi 13,1 kilogrammról 11,8 kilogrammra csökkent.

Az INS adatai szerint míg 2015-ben az elfogyasztott sertéshús 70 százaléka hazai termelőktől származott, addig 2020-ra ez az arány 55,3 százalékra csökkent. Cukorból 2015-ben a termelés még 0,6 százalékkal meghaladta a fogyasztást, 2020-ban azonban már csak 35 százalékát fedezte. Az étolaj terén 16 százalék az importból származó termékek piaci részesedése, a vajnál pedig 55 százalék.

Romániában 2015-ben a tejtermékek terén a belföldi kereslet 93,1 százalékát állították elő az országban, míg öt évvel később ez az arány 86,4 százalékra csökkent. Hasonló folyamatok játszódtak le a zöldségféléknél is, amelyek 18 százaléka származott importból 2020-ban, a gyümölcsökből pedig a behozatal aránya 31,5 százalék volt.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 26., 15:53
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Hajrá! És a paraszt alig tudja eladni a termékét, mert a sok konzumidióta inkább agyonvegyszerezett génmanipulált műételt vásárol, mert így látta a tévében!

    • User
      Dátum: 2022. január 26., 18:03
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Mintha a parasztok egy része nem ugyanazt a sok vegyszert és génmanipulált vetőmagot használná. Vajon miért nem eszik meg a saját termésüket a felső háromszéki nagygazdák? Vagy miért is van az a sok tábla a vetőmag típusával kitéve a mező szélére?

  • User
    Dátum: 2022. január 26., 15:23
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Az nem igaz, hogy egy ekkora ország ilyen természeti adotságokkal és ekkora mezőgazdasági területekkel nem tudna önálló lenni, de ha hozzák külföldről a mocskot olcsón és itt a kisgazdákat nem segítik, akkor nem éri meg termelni, így jöhet a jól bevált import áru. És nem utolsó szempont hogy öregedik el az ország és a fiatalok külföldön keresik meg a keneyerüket és nem látnak itthon semmi megélhetési lehetőséget.

    • User
      Dátum: 2022. január 26., 18:45
      ÉRTÉKELÉS: -3

      A kisgazdák gondolkozzanak el, hogy miért is tudják máshol olcsón megtermelni. Összefogás, modernizálás…. Az első ami itt nagyon hiányzik.

  • User
    Dátum: 2022. január 27., 9:05
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Azért nem eszik meg a háromszéki nagygazdák a terméseiket mert agyon van permetezve ennélfogva megveszik a külföldről behozott árut ami kétszer olyan vegyszerezett.Csak azért mondom mert láttam,mit csinálnak az eperrel,almával,narancs,bármi déligyümölcs,de a krumli sem kivétel.Még mindig jobb az itthoni termés garantálom mint a külföldi.Nem a nagy gazdátol kell sose vásárolni hanem attól aki kisebb mennyiségben termel mert az nem tud annyi kezelést rátenni,mivel nem engedi a pénztárcája.Ma már biót senki sem tud előállítani,aki azt állítja az hazudik mert tudjuk mennyire mérgezettek a földek,a levegő és ha én nem permetezek a szomszéd igen és a légkörből csapadék formájában a szennyezettség visszakerül a talajba.Ezt kivédeni nem lehet.

    • User
      Dátum: 2022. január 27., 12:17
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Ki garantálja, hogy a kisgazda nem használ vegyszert? Használ, sőt az is lehet, hogy nem abban arányban, mert “ő jobban tudja”, mint ami rá van írva a csomagolásra. Ráadásul azt senki nem ellenőrzi…

    • User
      Dátum: 2022. január 27., 14:02
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Az a helyzet, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal szigorúbban ellenőrzik a zöldségek vegyszertartalmát. persze, ott is próbálnak csalni, de azt is tudják, ha elkapjak, annyi a szerződéseinek. Nálunk fényes nappal gyomirtózzák a murok zöldjét, hogy könnyebb legyen a betakarítás. Eszébe sem jut az itteni földművelőnek, hogy ez gond lenne, mert ha tudná, akkor éjjel követné el ezt a barbárságot,. Persze, az szokott farkast kiabálni, aki maga is ordas dolgokban jártas. Amíg tehetem, és lesz nyugatról származó zöldség-gyümölcs, addig a kistermelőtől csak akkor fogok vásárolni, ha személyes ismerősöm és megbízom a szavában, s van állatja a trágyázáshoz az istállóban. A többi csak profithajhászó mese a biotermékekről.

      • User
        Dátum: 2022. január 27., 19:12
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Ezt nem értik meg az itteniek: van olyan, hogy ellenőrzés és határértékek. Ezeket vizsgálják, de csak akkor ha hivatalosan forgalomba kerül. Ha megveszed az út szélén, akkor fogalmad sincs, hogy mi mennyi benne.
        Hasonló a dolog a nagy üzletlánc és a kisbolt összehasonlításával is. A nagy üzletláncban, ha ellenőrzés folyamán kiderül valami, akkor a veszélyes termékeket visszaveszik, leveszik a polcról. A falusi kisbolt megteszi ezt? Kétlem. Most ne mondjam azt, hogy legalább két kisboltban lejárt terméket adtak el.
        Aki nem inge, ne vegye magára.

      • User
        Dátum: 2022. január 28., 10:23
        ÉRTÉKELÉS: 10

        Határérték! De ki tudja megmondani mekkora az a határérték?Én annyit tudok,hogy legutóbb egy gyümölcsösben dolgoztam pár éve,de nemcsak ott hanem a farm körül is tavasztól-őszig.Az ott létem alatt 29-szer permetezték meg a fákat amit csak láttam.Ősszel a korai termés szedésénél is ott voltam,gyönyörü szép almákat szedtünk,méret szerínt osztályozta a gép a csomagolásnál nem volt közte egy kukacos sem,hoztam is haza jó párat,hogy megmutassam idehaza,meg is kóstólta azért a család. Kb. novembertől 3 drb megmaradt a konyhába a kosárba következő év februárig de olyan volt mintha akkor szakítottam volna le a fáról,nem ráncos de íztelen és mi több el sem szabadott volna álljon mint őszi alma addig.Én idehaza csak lemosó permetezést,esetleg bórdói levet teszek a fára,így is kb fele szedéskor romlott vagy kukacos de a romlottat is összeszedem nem hagyom a fa alatt a betegség végett,a kukacost pedig külön rakjuk azt előbb fogyasszuk el kivágva a beteg részt.A kertbe mindent megtermelünk igyekszünk minél kevesebbet permetezni,a krumplit kapával gyomtalanítsuk,és bogár ellen nincs permetezve,azt leszedjük minden nap vederbe,ha nem vagyok idehaza ezt a feleségem végzi el ,ha muszáj minden este locsol .Nem könnyü mint ahogy egy lentebb hozzászóló írta de legalább kevésbé vegyszeres mint a bolti.Falun azért mindenki a kertjében nagyjából ezt csinálja,bár kapálni a szomszédságba rajtam kívül senkit sem láttam,inkább géppel dolgoznak,de az bíztos nem permeteznek annyit mint a nagy gazdák.Azért mondtam ilyen helyről kell vásárólni,nekem is volt fölösleg pl.paradicsomból,uborkából,hagymából,paszulyból….de volt,hogy én is kellett gondoskodjak pl.almáról mert még nem teremtek a fák de nem a kauflandból vettem elmentem a szomszédnak nagy kertje volt és segítettem felébe leszedni.

        • User
          Dátum: 2022. január 28., 13:53
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Az elfogadott határérték egy konkrét szám minden vegyi anyagból és laboratóriumban ellenőrizhető. Vajon hogyan derülnének ki másképp olyan dolgok, mint a legutóbbi egyiptomi narancsos probléma?

  • User
    Dátum: 2022. január 27., 15:05
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Megfizethető áron iparilag csak így lehet többnyire megtermelni, hogy megfizethető is maradjon a vásárlónak. De lehet “bio” terményt is vásárolni, ami előállítása egységesen többe kerül, mivel amelyik fajta ellenállóbb a betegségekre, az lehet negyede mennyiséget sem hozza termésben.
    A vásárló meg mind a hibátlan, nagy, szép, tetszetős árut hajlandó megvenni csak. Ha meg nem permeteznek, nem műtrágyáznak akkor a kis hibával ugyan, de az senkinek sem vagy aprópénzért kell.
    A földek végén kitett táblák meg az adott fajtát jelölik, mivel fajtakísérletet szükséges, hogy adott területen melyik termeszthető a legnagyobb profittal. Pénzből mindenki.

  • User
    Dátum: 2022. január 28., 0:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mit gondoltok az az állat mit eszik? Műtrágyás, vegyszeres kaját, ennek a trágyája kijuttatva is olyan.
    Meg kell saját magadnak termelni akkor rájöhetsz mennyire melós, ha mindent jól csinálsz is.
    A ma árusított vetőmagok a fogyasztói igényeket elégítik ki: nagyot teremjen, szépet csak és sokat. Csak az a gond, hogy ezek nem tudják ezt teljesíteni, ha nem vegyszerezed mindig időben.
    De szégyen manapság kapát ragadni és fárasztó is a tűző napon dolgozni.
    Mire neked is meg tud teremni, addigra a piacon olcsóbban tudod megvenni az 1 kg paradicsomot, mint csak a vetőmagot. Palántot kell nevelni belőle, öntözni folyamatosan, kellő hőmérsékletet biztosítani, amit fóliaházban lehet, hogy ne csak nyár végére teremjen. A fóliaházra a fólia jópár 1000 lejes tétel. A palántát többször kell átültetni, locsolni, karózni, kötözni, permetezni, stb. A piacon addigra jó esetben 3-4 lej lesz, tőled meg ez alatt akarja majd mindenki, de csak a legszebbeket. 1 havi vízszámlára nem lesz elég, a te munkádat, idődet bele sem számolva.
    Sírni lehet, de miért nem valósítod meg, hogy tőled vásárolhassunk? De itt lehet helyette osztani az észt.

  • User
    Dátum: 2022. január 31., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Érdekes ,hogy a pityóka sem elég-nincs felsorolva az elegendő termékek közé-akkor hogy van az,hogy a termelők nem tudják értékesíteni csak nagyon alacsony áron.Cukor…a kb.30 cukorgyárból 2 azaz kettő maradt az is külföldiek kezében,ezért a cukormennyiség felét importálják.Ne beszéljünk a zöldségekről…hagyma import Ausztriából,Szlovákiából,Hollandiából…fokhagyma Kínából ,jobbik esetben Spanyolo.ból

  • User
    Dátum: 2022. január 31., 14:39
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A minuszoló cáfolja meg amit a cikkíró ír és nézze meg a honlapon a pityóka árát amit nem a piacon kinálnak ,hanem háztól,nagyobb memnyiségben haza is
    szállítják…1 Ron./kg.Összel 0,70 Ron is volt.