Sporttal megőrizhető a lelki egészség a járvány alatt
Azok az emberek, akik kihívásként tekintettek a világjárvány miatti lezárásokra, és fokozták fizikai aktivitásukat, mentálisan jobb állapotban voltak a járvány lecsengésekor, mint azok...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Azok az emberek, akik kihívásként tekintettek a világjárvány miatti lezárásokra, és fokozták fizikai aktivitásukat, mentálisan jobb állapotban voltak a járvány lecsengésekor, mint azok...
Idén a román tengerpart legnépszerűbb üdülőtelepeinek Mamaia, Eforie Sud és Olimp bizonyulnak, a szállásárak pedig 170 lejnél kezdődnek, derül ki egy online szállásfoglalási platform elemzéséből.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának kezdetén, európai- és világviszonylatban is Romániában áll a legmagasabban az úgynevezett normalitásindex, amely azt mutatja, milyen mértékben...
Egy kedden közzétett felmérés szerint mintegy húsz százalékkal nőttek idén a bérek 2019-hez képest a bérek a szálloda-, étterem- és kávéház-működtető ágazatban (HoReCa).
Az Európai Unió lakosainak 28 százaléka nem engedheti meg magának, hogy egy évben egyszer otthonától távol vakációzzon, ez az arány átlagosan mintegy 60 százalék azoknak a körében, aki...
A koronavírus-járvány kitörése óta megkétszereződött a magukat magányosnak érzők száma az Európai Unióban; Magyarországon és Romániában az átlagnál kisebb mértékben növekedett ez a szá...
A romániaiak többsége nem bővítené az LMBT-közösség jogait és helyeselné, hogy törvényalkotással erősítsék a hagyományos családmodell társadalmi szerepét - írta szerdán a G4Media hírpo...
A romániai munkavállalók továbbra is a járványhelyzethez igazítják a nyári szabadságukat, 42 százalékuk a korlátozások függvényében választ úti célt - írta kedden az Agerpres hírügynök...
Az euróövezeten kívüli uniós tagállamok közül Romániában a legerősebb az euró bevezetésének támogatottsága, a lakosság 75 százaléka üdvözölné ezt - derül ki egy pénteken közzétett unió...
A jelenlegi kihívások közül az európaiak közül a legtöbben az éghajlatváltozást, valamint a természet állapotának romlását és a szennyezések okozta egészségügyi gondokat tekintik a leg...
Az INSCOP hétfőn közzétett felmérése szerint a megkérdezettek 59,5%-a szavazna egy nacionalista pártra, amely a vallási értékeket és a hagyományos családot támogatja.
Az európaiak 75 százaléka szerint, az oltás az egyetlen módja a koronavírus-járvány felszámolásának - derült ki az Eurobarométer csütörtökön közzétett gyorsfelméréséből.
Hogyan látják a gyerekek a bántalmazást? – ezzel a címmel indít kérdőíves felmérést a Gyulafehérvári Caritas.
A tagországok lakosságának 50 százaléka nem elégedett a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére tett európai uniós intézkedésekkel - derült ki az Eurobarométer csütörtökön közzét...
Németországban a lakosság több mint 40 százaléka a koronavírus-világjárvány után is viselne szájat és orrot takaró maszkot, hogy megelőzzön fertőzéseket - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
Rekordot jelentő 1,1 milliárdra ugrott a dohányosok száma a világon - derült ki egy friss felmérésből.
A járványügyi adatok javulásával az iskolák sorra visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, a kényszerű bezárás hatásai azonban még sokáig érezhetőek lesznek.
Enyhíti a hosszan tartó Covid-19 tüneteit a koronavírus elleni oltás - derült ki egy nemzetközi felmérésből, amely válaszadóinak mintegy 55 százaléka mondta azt, hogy javult az állapot...
A Factory 4.0 társaság megrendelésére elvégzett közvélemény-kutatás szerint idén januárban a romániai 16-74 évesek 85,9 százaléka legalább egyszer használta az internetet, elolvasott, ...
Nyolc tevékenységi ágazat negyven romániai nagyvállalatának csaknem kétezer alkalmazottját faggatták arról, hogy miként változtatta meg életüket, életvitelüket, munkájukat a koronavírus-járvány.
A romániai járművezetők általában akkor mossák meg autójukat, amikor már nagyon koszos, és a várakozási idő a fő szempont az autómosó kiválasztásakor - derül ki a MOL Románia által sze...
Egy brit piackutató cég (YouGov) közvélemény-kutatása szerint Európa városlakóinak csaknem kétharmada támogatja az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének tilalmát 2030 után.
A munkavállalók mintegy 20%-a lehangoltnak érzi magát a pandémia miatt, de csak egyharmaduk fordult pszichológushoz azoknak, akik azt állították, hogy szakember segítségére lenne szüks...
Az elmúlt három évtizedben sokszor volt a romániai jobboldali és jobbközép erők bástyája, világítótornya Bukarest.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel ...
Egy pofon még nem a világ? – ezzel a figyelemfelkeltő címmel készít névtelen felmérést online a Gyulafehérvári Caritas a gyermekbántalmazás társadalmi elfogadottságáról.
Az alkalmazottak majdnem háromnegyede (73%) szeretné, hogy a továbbiakban is lehetőségük legyen rugalmas távolsági munkavégzésre, tízből négy (40%) személy pedig azt állítja, hogy jobb...
Románia lakóinak többsége úgy véli: országának a nyugati politikai és katonai szövetségekben a helye, de akkor is érvényesítenie kell nemzeti érdekeit, ha emiatt az Európai Unióból tör...
A romániai lakosság több mint 80 százaléka elégedett jelenlegi áramszolgáltatójával - derül ki az INSCOP Research által végzett felmérésből.
A romániai internet-felhasználók 39 százaléka rendelkezik intelligens eszközökkel otthonában, 80 százalékuk pedig megfontolná, hogy egy humanoid robot segítségét vegye igénybe a háztar...
A digi24.ro hírportál által bemutatott felmérés eredményei szerint a megkérdezett romániaiak több mint 50 százaléka azt válaszolta, 2020-ban a különféle szolgáltatások díjszabásai és á...
A romániai lakosság csaknem fele hasznosnak, de elégtelennek tartja a koronavírus elleni oltással kapcsolatos tájékoztatást - derül ki egy nemrég végzett felmérésből.
A teljes romániai oktatási rendszer minőségét a lakosság egyharmada tartja kielégítőnek, az egyetemi oktatást azonban 59%-uk jónak tartja - derül ki egy felmérésből, amelyet a Fenntart...
A romániai lakosság több mint fele még idén be akarja oltatni magát koronavírus ellen, és 54 százalékuk úgy gondolja, hogy a tömeges oltás meg fogja állítani a világjárványt - derül ki...
Az IRSOP közvélemény-kutatási intézet januári felmérésének eredményei szerint Románia lakosságának 55 százaléka úgy véli, idén a napi megélhetés több pénzbe kerül, mint tavaly.
Meghaladta a megújuló energiaforrások aránya a szén-dioxid-kibocsátással járó fosszilis tüzelőanyagok arányát tavaly az Európai Unió (EU) áramtermelésében - mutatta ki egy hétfőn isme...
A romániaiak több mint háromnegyede azon a véleményen van, hogy február 8-án a diákoknak vissza kell térniük az iskolák padjaiba - derül ki az Avangarde szociológiai kutatócsoport hétf...
Felmérést készítettek a megyei tanfelügyelőségek arra vonatkozóan, hogy hány diák van abban a kritikus helyzetben, hogy nem lehet lezárni az első félévben.
A városon élő romániaiak kevesebb mint fele (46 százaléka) tervezi beoltatni magát koronavírus ellen, 27 százalék pedig még nem döntötte el, hogy kéri-e a vakcinát vagy sem - derül ki ...
Egyáltalán nem meglepő, hogy az Avangarde társaság átfogó közvélemény-kutatásának több kérdése is a Románok Egyesítésért Szövetséggel (AUR) kapcsolatos.
Tízből hat román állampolgárt aggaszt a koronavírus-járvány, azonban csak 30 százalékuk válaszolta azt, hogy biztosan beoltatja magát a Covid-19 ellen – derül ki az Avangarde köz...
A tanügyi alkalmazottak több mint fele (56,3%) nem szeretné beoltatni magát az új koronavírus ellen - derül ki a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége által december 16-a és 2...
Az idén 1059 lejre tehető átlagos karácsonyi költségvetés több mint felét élelemre költik a romániai családok - derül ki egy felmérésből.
Noha vallásos embereknek tartják magukat és bevallásuk szerint hisznek Istenben, a románok egy héten egyszer vagy alkalmanként, nagy ünnepekkor mennek templomba - derül ki a romániai l...
Az utóbbi két hónapban harmadára csökkent, öt százalékpont alá zsugorodott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) előnye a Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben - derült ki az IMAS közvélemén...
A járvány miatt otthonról dolgozó romániaiak fele örül annak, hogy így nem kell időt töltenie a forgalomban, több mint egynegyedük azonban úgy véli, hogy rosszabbodott a lelkiállapota ...
Egy friss felmérés szerint a lakosság többsége ellenezne egy olyan országos zárlatot, amilyet az áprilisi rendkívüli állapot idején rendeltek el a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor...
Az erdélyi magyarok az európai értékrendtérképen című felmérés eredményeinek harmadik csomagját a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei ismertették kedden kolozsvári onl...
A 6 és 15 év közötti gyerekek háromnegyede videójátékozik, és ötből mindössze egy szülő használja a szülői felügyeletet biztosító alkalmazásokat - derül ki a Gametrack legújabb, európa...
A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha a közeljövőben elérhetővé válna a vakcina - derül ki egy közvélemény-kutatásból.