Felhívás!

Felmérés: a tanügyi alkalmazottak több mint a fele nem oltatná be magát Covid19 ellen

Felmérés: a tanügyi alkalmazottak több mint a fele nem oltatná be magát Covid19 ellen Románia

A tanügyi alkalmazottak több mint fele (56,3%) nem szeretné beoltatni magát az új koronavírus ellen – derül ki a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége által december 16-a és 21-e között készített felmérésből.

A szakszervezeti szövetség felidézi, hogy a romániai hatóságok januárban elkezdenék a lakosság beoltását: első lépésben az egészségügyben dolgozók kapnák meg a vakcinát, és a második lépésben már a tanügyi alkalmazottakra is sor kerül az oltási stratégia szerint.

“A felmérésben több mint 13.000 tanügyi alkalmazott vett részt; a megkérdezettek 56,3%-a állította azt, hogy nem akarja beoltatni magát; 43,2%-a pedig azt mondta, szeretnék, hogy még az oltási kampány elkezdése előtt újraindítanák a klasszikus tanítást az iskolákban” – tájékoztat a Spiru Haret az Agerpres hírügynökségnek elküldött közleményben.

A szakszervezet szerint 13.356, tanügyben dolgozó személy válaszolt a kérdésekre, 92,6%-uk pedagógus.

A válaszadók többsége (38,3%) 40 és 49 év közötti, 23,3%-uk 50 és 59 év közötti, 21,8%-uk 30 és 39 év közötti. Ugyanakkor a válaszolók 49%-a 15.000 lakost meghaladó municípiumban vagy Bukarestben tanít, 21,7%-nak városokban, 29,3%-nak pedig községekben és falvakban van a munkahelye – részletezi a közlemény.

Rámutatnak ugyanakkor, hogy a válaszadók 73,1%-a szeretné, ha újranyitnák az óvodákat, 75,7%-a szeretné, ha az elemi osztályosok visszatérnének az iskolapadokba, 70,6%-uk szeretné ugyanezt az általános iskolások esetében, 69,4%-uk válaszolta azt, hogy a líceumi osztályokba és szakiskolába járó diákoknak is vissza kellene már térniük az iskolába.

Ami az oktatási intézmények újranyitásának idejét illeti, a válaszadók 43,2%-a szeretne a lehető leghamarabb visszatérni a klasszikus tanítási módhoz, 41,4% pedig azon a véleményen van, hogy csak az országos oltási kampány lejártával kellene ismét megnyitni az iskolák kapuit – áll még a közleményben.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 21., 20:31
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Inkább kilépek, mint beoltassam magam! Kisérleti nyúl nem leszek! Több kollegám vírusos volt októberben, közvetlen kontaktjaim, de senki nem betegedett meg szerencsére! Az újonnan kinevezett “pártkatona igazgató” kötelezett, hogy titokba tartsuk a kollegák betegségét és nagy lendülettel tanítsunk! Egyedüli változás a gézzel betekert ajtókilincs volt! Megusztuk, tanár,diák egyaránt! Mi a gyerekeket féltettük és többször szóvátettük, hogy ki lesz a felelős ha gyerekek betegednek meg! A válasz morbid volt 1 “lelkes” pedagógus szájából: ” ha nem tetszik menj haza”! Azóta 1 diák sem betegedett meg, pedig órák közben és után is összejárnak, mégis a tanárt akarják oltani! Hagyjanak békén! Csak szídnak, szídatnak a néppel, senkit nem érdekeltünk eddig, pedig volt elég sok járvány az elmúlt évek során, mumpsz, kanyaró, hólyagos himlő, influenza! Még fűtést sem biztosítottak rendesen! Volt idő mikor a krétát is koldultuk! Most 1ből fontosak lettünk, be is oltanának…..hát NEM!!!!

  • User
    Dátum: 2020. december 21., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha az oltástól teszik függővé az iskolakezdést ,jővőben sem lesz iskolába járás . Lassan megkezdődik az oltással való zsarolás . Meg fogjátok látni feleim .